Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Pert nyert egy devizahiteles az OTP ellen

A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság első fokú ítéletét abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni.

A felperesek egyrészt azt kifogásolták, hogy devizahitelüknél az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg, és terhelte rájuk. Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forint összegét az OTP az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét.

A táblabíróság jogerős döntése az első kifogás kapcsán az elsőfokú bíróság semmisséget kimondó ítéletét mellőzte, míg a második esetében azt helyben hagyta. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke és felesége az OTP-vel szemben indított perükben a 2008. május 29-én létrejött deviza alapú kölcsönszerződésük két kikötését támadták meg.

A Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án az említett két szerződési kikötés semmisségét állapította meg, vagyis mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, és az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Az ítélet ellen az OTP fellebbezéssel élt, azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak.

A deviza alapú kölcsön ügyleti kamata a forint alapú hitelekhez képest alacsonyabb, az adósok kedvező kondíciók mellett vették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival, amely akár kedvező is lehetett volna.

A felperesek ezzel szemben az első fokú ítéletnek megfelelően kiemelték: a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.

A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki. A kezelési költség a banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a bíróság a tisztességtelen kikötés körében a kezelési költség ilyen meghatározását nem vizsgálhatja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más fórumokon nem vitatható.

A vételi és eladási árfolyam alkalmazását azonban tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Ítélőtábla. Eszerint ugyanis csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére, kölcsönszerződés jött létre a pénz használatáról, melynek fejében a kölcsönvevő kamatot köteles fizetni. Ezért ezt a kikötést a másodfokú bíróság is tisztességtelennek ítélte meg.

Tisztességtelen, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, vagyis olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az első fokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős.

Olvasóink írták

  • 8. asvel 2012. április 27. 11:28
    „Felhívnám a figyelmet, hogy a cikk írója hülyeségeket ír!!!
    Főcím : "A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt az árfolyamot kell alkalmazni. "

    Megkérdezném a cikk íróját, hogy ezt honnan vette? A pernek az árfolyam nem is volt tárgya, ezért ezt nem is mondhatta ki a bíróság!!!
    Azt mondta ki, hogy ha az aktuális vételi áron számolt a hitel felvételénél a bank, akkor a visszafizetéskor aktuális vételi áron kell számolni a törlesztéskor is!! Ami azt jelenti, hogy egy 200 CHF-os törlesztőrészlet esetén kb 1000 Ft-al kell csökkenteni a részletet!
    Mindössze ennyi és ennek semmi köze a Frank árfolyamához!!!”
  • 7. krisztian75 2012. április 26. 22:11
    „Erre buzdítok mindenkit! Csak előtte írásban egyeztessen a bankkal, hétha hajlanak ezen ügy után peren kívül megegyezni, a banknak olcsóbb lenne...”
  • 6. georgbob 2012. április 26. 21:41
    „Autólízingnél is így működik...Vételi árfolyammal köt szerződést, eladásival pedig törlesztőt számol. Én is perelni fogok!”
  • 5. hubble 2012. április 26. 20:40
    „Ez nem csak az OTP-nél működött így.....kis takaréknál mi is igy kaptuk :((”
  • 4. steke 2012. április 26. 20:29
    „Ha ez precedens értékű per, akkor össze kell fogni a deviza hiteleseknek. Lehet, hogy Justitia egyszer a jó szemével kacsintott? :-)”
  • 3. Zsudiji 2012. április 26. 19:54
    „Mi is pont a napokban vettük észre, és ugyanez a helyzet... Akkor bátran lehet perelni az OTP- t?”
  • 2. FrankieBoy 2012. április 26. 19:04
    „hm, lehet én is megnézem a szerződésem ezen pontjait... :))”
  • 1. knifemaster 2012. április 26. 17:41
    „Szép volt,kitartás ezután is.

    www.kaslerarpad.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

45 milliárd forint osztalékot fizet ki a Mol Nyrt.

Megszavazta a 45 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves… Tovább olvasom