Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Pereskedik a reptéri szakszervezet a minibusz miatt

A szakszervezetek véleményének mellőzése miatt bírósághoz fordult a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), mert a minibusz szolgáltatásra kötött üzemelési szerződéskötéskor nem kérdezték meg a véleményüket - közölte Kovács Zoltán, a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-vel.

A szakszervezet jogtalannak tartja, hogy a minibusz szolgáltatás kiszervezésekor vállalt garancia, miszerint a dolgozók 10 százalék tulajdont szerezhetnek a minibusz szolgáltatást végző cégben, nem valósult meg.

Az ügy háttere: 2008. január elsejétől a Budapest Airport az akkor BAM Kft. néven futó vállalkozással kötött szerződést a minibusz szolgáltatás végzésére. Ez a vállalkozás vette át a 200 dolgozót, valamint az autóbuszok egy részét. Egy másik részét két magánszemély tulajdonában lévő, azóta már felszámolásba került Credit Expo Kft. kapta meg.

A BAM Kft. már Budtranszfer néven csődbe jutott, többek között azért, mert nem fizette a koncessziós díjat a Budapest Airportnak és közterhek megfizetésével is elmaradt.

Jelenleg a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak az AirportShuttle Zrt.-vel van szerződése a minibusz szolgáltatás üzemeltetésére - tájékoztatta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-t. A Budapest Airport számára ebben a kérdésben elsősorban az a döntő, hogy az utasok megfelelő színvonalú, garantált szolgáltatást kapjanak. A Budapest Airport a minibusz üzletág kiszervezésekor alapos és mindenre kiterjedő konzultációt folytatott az érdekképviseletekkel – a törvényi előírásoknak megfelelően, ezért az RDSZSZ alelnökének állítása, hogy „nem kérdezték meg a véleményüket” tényszerűen nem igaz – tette hozzá Hardy Mihály.

Antal Mihály, az AirportShuttle Zrt. operatív igazgatója az MTI kérdésére azt válaszolta, a társaság utazásközvetítéssel foglalkozik a birtokában lévő fuvarszervező és vállalatirányító rendszerrel. Nem rendelkezik járművel és nem alkalmaz gépkocsivezetőket. Azokat külsős cégektől veszi igénybe, de ezek között nem szerep sem a Budtranszfer, sem a Credit Expo.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bánffy György kapja idén a Magyar Szabadságért díjat

Bánffy György Kossuth-díjas színművész kapja idén a Magyar Szabadságért díjat, amelyet minden évben… Tovább olvasom