Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Perel a Gyűrűk ura

Szerződésszegés miatt indít pert A Gyűrűk ura-trilógia 15 új-zélandi színésze a New Line Cinema ellen, mert a filmgyártó és -forgalmazó vállalat nem fizette ki a produkciók hasznából nekik járó részesedést.
A színészek szerződésük szerint 5 százalékot kaptak volna a filmekhez kapcsolódó árucikkek (sapkák, videojátékok, bögrék stb.) eladásának hasznából, amelyet nagyjából 100 millió dollárra (közel 19 milliárd forintra) becsülnek. A New Line utólag a szerződésben nem szereplő forgalmazási és egyéb díjakkal terhelte meg a színészek részesedését, amit ezek a tételek szerintük teljes egészében felemésztettek. A kiadások mindig pontosan 104 százalékosak lesznek. A New Line egyelőre nem kommentálta az ügyet.

Egyébként nem is először perlik őket Peter Jackson elsöprő sikerű filmeposzával kapcsolatban: két éve éppen a rendező fordult bírósághoz, mert lecsippentettek A Gyűrű Szövetsége című első epizód bevételének (köztük a DVD-eladások) cégének járó hasznából. A másik eljárás, amit a hollywoodi producer, Saul Zaentz indított ellenük 20 millió dollár értékű kifizetetlen szerzői jogdíj ügyében, végül peren kívüli egyezséggel zárult.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feliratok: WC helyett toalett

Tovább olvasom