Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Példamutató adományozók

A Kisalföld tavalyi sikere után idén a Vodafone kapta az Év Vállalati Adományozója díjat, Demján Sándor üzletember lett az év egyéni adományozója, míg az Év Civil Szervezete címet a DélUtán Alapítvány érdemelte ki – jelentette be Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) igazgatója tegnap Budapesten.
Az immár 11. alkalommal odaítélt díjakkal a magyar vállalati és egyéni felelősségvállalást, valamint a civil és a gazdasági szféra közös szerepvállalását értékelik.
A NIOK méltatása szerint a szegény családból származó Demján Sándor sokoldalú mecénássá lett, aki kiemelkedően magas érzékenységgel támogatja a szegény sorból érkező fiatal tehetségeket. A Széchenyi Istvánt példaképének tekintő üzletember hitvallása, hogy bár a vállalkozó a társadalom alappillére, mégsem lehet csak jövedelemtermelő automata, hanem szolidaritást is kell mutatnia.
A Vodafone Magyarország Zrt. saját alapítványán keresztül szociológusok és szakértők bevonásával alakítja adományozási koncepcióját, amely kizárólag a társadalmi szükségleteket veszi figyelembe. A Vodafone a leginkább rászoruló rétegeket támogatja, köztük a hajléktalanokat és a fogyatékossággal élőket.
A DélUtán Alapítvány 1998 óta működteti lelkisegély-szolgálatát az idősek számára egy ingyenesen hívható telefonszámon. A szolgálat tevékenységét orvosi, jogi és betegjogi tevékenységgel egészíti ki. Az alapítvány munkatársai egy úgynevezett mediációs iroda megnyitását is tervezik, ahol a többi közt családi, lakóközösségi konfliktusokra igyekeznek békéltetési módszert találni.
Az év vállalati adományozói között volt az elmúlt években a Kisalföld mellett többek közt az Inter-Európa Bank, a Shell, a Matáv, a Siemens és a Malév. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svédország legyőzte Paraguayt

Svédország nagy nehézségek árán legyőzte Paraguay együttesét a Világbajnokság B-csoportjában. Tovább olvasom