Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Pedagógusnapi köszöntők

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám 

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.

Ady Endre A magyar tanítókhoz 
(részlet)

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanitója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.
 
Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül. 
 

Vörösmarty Mihály: Drága tanítóm!…

Drága Tanítóm! Mit nyujtsak végtére jutalmúl,
  Hogy megháláljam teljesen amit adál.
Nincsen hatalmam alatt méltán lefizetni adómat,
  Vedd Te csak, amit adok, szívem adózva fizet.
Engedd hálámnak buzgón kirebegni Nevedhez
  Intézett szavait, s titkos hevére tekínts.
Hogyha csekély soraim rendében hanyatlani látod
  A költői tüzet, engedelemre hajolj.
A gyakorolt elmét ékes müve kelleti, engem
  Csak csupa hálaadás kiszt s nyom erembe tüzet.
Oh bár ezt tudnám alacson versembe szorítni,
  Méltó lenne egész tiszteletedre talán!
Szólni tanitsz magyarúl, és a nyelv titkait oldod
  Nemzetiségednek fénye nagyokra ragad.
Érzeni, mint hazafit gyakor intésekkel is unszolsz
  S ezt régen kezdvén őszbe borúla fejed.
S ah, hányszor fáradsz – áldás éltedre, magadra!
  Hányszor rettent a mély Duna, fagy, zivatar.
Buzgóságod alatt elenyészett minden, utánad
  Zeng a hálaadó nagy sereg, élni siet.
Érzéd azt, mikoron felavattak nemzeti fénnyel,
  Szép tisztedbe, mi nagy, mily akadályos az ügy.
Érzéd, – szent lánggal forró mellyedben Hazánknak
  Serdűlő fiait lenni bizatva reád.
S már elkészűlél, hogy megnyugtassad az áldott
  Szándékon függő lelkeket, utba kelél.
A haladó évek már visszaborongva müvednek
  Felségét jegyzik, míg Te Hazánknak örűlsz,
És korcs népeit is meg nem csüggedve hevítvén
  A koszorus hűség társaihoz vezeted.
Élj hát érdemeid teljes díszében; irántad
  Hogy hálámat adom, légy Te segédet adó.


Petőfi Sándor: A jó tanító 
(részlet)


Van biz ott a sok rosz között,
Van jó tanító is;
Volt nekem sok rosz tanítóm,
Volt nekem egy jó is.
 
Meg is maradt a fejemben,
Úgy emlékszem rája,
Mintha vén kopasz fejével
Most is itten járna.
 
Kopasz volt az istenadta,
Nem tehetek róla;
Vén legény volt, ifjusága
Régen elvirúla.
 
Elhervadtak virágai,
Egy maradt meg épen,
Egy nagy bazsarózsa nyílott
Az orra hegyében.
 
Talán minden reggel ujra
Kivirult az orra,
De nem csoda, mert gondosan
Táplálgatta, borral.
 
Már hiába, ha ez olyan
Különös plánta volt,
Hogy nem szivelt egyebet, mint
Pincei harmatot.
 
Ez alatt az orr alatt egy
Nagy bajúsz ácsorga,
Egyik rúdja égbe készült,
Másik le a porba.
 
A bajúsz alatt szája volt,
Szájában pipája,
Lapátnak is beillett vón
Köpcös szopókája.
 
Zrínyijét még valamikor
Árpád idejében
Készítették, semmi szín sem
Volt már a szinében.
 
Gombok voltak akkorák rajt,
Mint egy-egy pogány fej,
Használták is tán a török
Hadba buzogány helytt.
 
Mindenféle zsinorral úgy
Ki volt kanyargatva,
Hogy a mennydörgős mennykő is
Eltévedett rajta.
 
A szabó jó szűkecskére
Szabta a nadrágot,
De azért egy kicsit mégis
Pőtyögősen állott. –
 
Hosszan bajlódtam tán vele,
De megérdemelte,
Mert szörnyen jó ember volt az
Istenteremtette.
 
Olyan jó tanító volt ő,
Amilyen csak kellett,
Esztendőn át asztal alatt
Hevertek a könyvek.
 
Ha leckémből fél betűt sem
Tudtam felmondáskor,
Azzal vigasztalt, hogy sebaj,
Megtanulom máskor.
 
Ki is mutattam iránta
Jószivűségemet,
Vittem neki ajándékot,
Mikor csak lehetett.
 
Lelopkodtam sonkát, kolbászt
Saját kéményébül,
Ez volt ajándékom, s ő még
Meg is hítt vendégül.
 
 
Ágh István: Marokkói tanító 

Mi az a könyv a kezében,
szakálla penész-zuhanya alatt
az a bot hova visz?
Repedezett mennybolt alól,
a derékig elnyelő sivatagból
mibe tekint az a szem?
Nem a könyvbe, nem szakálla
ágazó fröccseire –
szemérmesen a te buta
tudásod előtt
magában mosolyog
kan Mona Lisa mosollyal,
Kép-Néző!
amíg előtte törtetsz, ölsz,
kazamatákat raksz a puszta végén,
s alkonyi napra ragyogtatod a vért,
hogy a nap pirosítsa a vásznat,
a csuklót, a tartó kéz ujja hegyét.
Förtelmeiddel várod.
Nem megyek! – mondja az agg,
s egy félfordulással talál
újabb pusztához irányt.

Juhász Gyula: Tanítónő a végeken 

Egy szürke és hervadt faluba láttam,
A tót hegyek közt árván, csendesen,
Verbéna fonnyadt kicsi ablakában,
Szívében egy távoli szerelem.
 
A büszke Pestről jött a bús határra,
Egy zongora volt minden vágya itt,
Egy álmodozó hangszer a szobába,
Hogy játssza rajta Schumann dalait.
 
Hogy játssza rajta eljátszott szerelmét
És a szegény, kicsúfolt életét
S hogy játsszon véle sok, bús, boldog emlék...
 
Elvitt idő és elvitt messzeség,
De sokszor gondolok rád, karcsú, szőke,
Reménytelen, kedves Hamupipőke! 

Szabó Lőrinc Vakáció előtt 
(részlet)


Meg a bizonyítvány!
  Hurrá, hahó:
három jelest mond,
  a többi jó!
Leckénk ezután
a nyár meg az erdő,
  a hegy meg a tó.
Hurrá: a tanító
néni, a bácsi
  puszilnivaló,
hisz ő maga mondja,
  hogy:
áci, káci, akáci,
nála is jobb a vakáci-
  ó-ó-ó!
 
Szervusz hát, iskola,
iskola udvara,
  könyv, lecke, pad –
visszajön ősszel
új szeretettel
  a siserahad!
 

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba 
(részlet)


Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek, szabad mellü örömök
S pusztuljatok, bilincses iskolák.
 
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
 
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
 

Ady Endre: A vén diák üdvözlete 
(részlet)


Anér, és andrósz a genitivusa,
Én jó, bölcs tanárom?
Beh elfeledtem görögül s férfiúl,
Már csak a sorsot, a végzetet várom.
 
Arcomon ma is áldott tekintetét
Szemeidnek érzem.
Mennyit biztattál és az élet-öröm
Nem jön el hozzám, nem jön mégsem, mégsem.
 
Hogy szép az élet, te mondtad szüntelen
S hogy higgyük: akartad.
S míg játszadoztak rajta bús mosolyok,
Erőt és hitet prédikált az ajkad. 

 
Róth Márta: Pedagógusnapi köszöntő

Jöjj közelebb!
Kezedbe teszem a Könyvet,
hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,
hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.
Kezedbe teszem a gyertyalángot,
világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót,
takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,
hogy meleg legyen, és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,
hogy kezükbe tehesd a szeretet.

Faludy György: Engem még tanítottak 

Engem még tanítottak; és te
tudod, mit hol keress; korán
születtünk; újabban hülyéket
nevelnek ki az iskolán.
 
Így választottunk, nagyravágyók,
tanulást, tiszta ágyhelyet,
szegénységet és szabadságot
bőség és pusztulás helyett.
 
Kortársainktól egyre messzebb
kerültünk. Szólj, s nem értenek meg.
Mit kezdünk velük itt az elnyűtt
 
bolygón, hol közös az utunk?
A gondjaikat vállra vesszük,
örömeiktől elfutunk. 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanulás a határsávon belül

Fél évszázaddal ezelőtt az alsó tagozatosok délelőtt, a felsősök pedig délután tanultak… Tovább olvasom