Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Passauból tekert haza a polgármester

Több mint ötszáz kilométert kerékpározott Passautól Mosonmagyaróvárig a minap Stipkovits Pál. A polgármester szerint a túra része volt az erőnléti felkészülésnek az őszi választásokra.
„ Nagy fába vágta a fejszéjét” Stipkovits Pál. A Lajta-parti város első embere nyeregbe pattant és a német–osztrák határon fekvő Passautól több mint ötszáz kilométert kerekezett hazáig. Az eredetileg hatnaposra tervezett túrán úgy „belehúzott” a polgármester, hogy útitársaival egy nappal rövidebb idő alatt teljesítették a távot.
– Honnan jött az ötlet a kerékpártúrához?
– A termálklub tagjai közül nagy triatlonosmúlttal rendelkezik néhány csornai barátom. Pk újságolták a közelmúltban, hogy egy kerékpártúrára készülnek Passautól a Duna mentén Magyarországig. Ugyan közel harminc éve nem ültem már biciklin, ám azt mondtam nekik: ezt én is meg tudom csinálni. A barátaim aztán szavamon fogtak és elhívtak a túrára. Azért, hogy mégse menjek teljesen felkészületlenül, néhány hete vásároltam egy biciklit és a Szigetközben gyakoroltam a nagy útra, hiszen kipróbált túrázókkal kellett lépést tartanom.
– Óriási élmény volt ez az öt nap. Napi száz kilométert tekertünk, esténként az útba eső kempingekben sátrat verve pihentünk meg. Az ötszáz kilométeres szakaszon megnéztünk nyolc dunai duzzasztóművet is. Keserű érzéseket váltott ki mindannyiunkból, hogy míg nálunk a politika teljesen rátelepedett erre az ügyre, ezért csak egy torzó jött létre, addig Németországban és Ausztriában rendezettebbé, turisztikailag vonzóbbá tették ezekkel a létesítményekkel a környéket. Az egyhetes felkészülés elegendőnek bizonyult a túrára, nem volt semmi probléma a kitartással és az erőnléttel. Csupán az utolsó napon a burgenlandi lankák és folyamatos szembeszél okozott megpróbáltatásokat. Útitársaimmal megbeszéltük, hogy a túra levezetéseként a közeljövőben egynapos kerékpáros kirándulást szervezünk a Szigetközben, ami alatt megtekintjük az itt épült duzzasztóművet is.
– A kerekezés már a felkészülés része volt az őszi választásokra?
– Vészesen közel van már az önkormányzati választás, kevés idő jut a kampányra. Ez a kerékpártúra betudható egyfajta kondicionáló erőgyűjtésnek is, hiszen nem elég szellemileg, fizikálisan is fel kell töltődni a választásra. A konkrét programomat már kidolgoztam részletes fejlesztési tervekkel a következő négy évre, kiegészítve a beérkezett javaslatokkal.
– Míg kerekezett, megjelent a Kisalföldben egy interjú Csebi Pogány Alajossal, amiben önt is bírálta. Mi a véleménye erről a kijelentésről?
– Olvastam a nyilatkozatot, jót mosolyogtam a rólam szóló kijelentésen. Jól ismerem az öregurat, amikor bolondozni szokott, gyakran összehord tücsköt-bogarat. P már csak ilyen, ezzel együtt továbbra is kedvelem. Számomra azonban elsősorban a mosonmagyaróváriak bizalma a fontos, hogy ők miként ítélik meg a munkámat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sáremberből új ember

Népi megfigyelés az alapja a gyógyiszapkúrának. A Marosban fürdőző makóiak az 1950-es években, de a… Tovább olvasom