Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Parkoló autókat tört össze a kiskorú autóvezető Budapesten

Parkoló autókat tört össze, fákat döntött ki és egy villanyoszlopnak is nekihajtott egy autót vezető kiskorú a fővárosban vasárnap délben.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója úgy tudja, az autó volánjánál egy kilenc év körüli kislány ült, akit anyja, vélhetően alkoholos befolyásoltság alatt tanított vezetni.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy az autót a gyermek vezette. Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek annyit mondott, hogy a gépkocsiban ketten ültek, egyikük kiskorú. Hozzátette: vizsgálat fogja tisztázni, hogy hogyan történt a baleset.

Az ügyeletes elmondta, hogy a gépkocsival három parkoló autót törtek össze a XVIII. kerületi Havanna utcában, majd nekimentek két fának, végül egy villanyoszlopnak.

A balesetben az egyik kocsiban ülő személy könnyebben megsérült, az autó pedig totálkárosra tört.

Olvasóink írták

  • 1. babyangyal 2011. április 10. 20:37
    „Megint az alkohol !!!! Mikor foglalkoznak végre a politikusok az alkohollal ???? Egészségkárosító hatásával és a sok tragédiával amit okoz ???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincéves a Kincső Néptáncegyüttes

Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a Kincső Néptáncegyüttes, amelynek története egy… Tovább olvasom