Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Papp István: A stílustörés kockázata

Papp István, az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője Vaszilij Suksin Vörös kányafa című regényéről beszél.
„Mindössze negyvennégy évet élt Vaszilij Suksin, a megdöbbentően szomorú tekintetű, darabos arcú szibériai orosz író, filmrendező és színész, aki valamikori kritikusai szerint egyidejűleg volt kora (az 1960–1980-as évek) legnagyobb prózaírója, tehetséges autodidakta, aberrált ízlésű, kellékekkel manipuláló ponyvaíró, kivételes tehetségű univerzális író, a pravoszláv erkölcs újraélesztője és a város esküdt ellensége.

Vörös kányafa című, 1974-ben írt kisregénye – melyet később filmre is megrendezett, sőt Jegor Prokugyin, vagy ahogy bűnözőtársai hívták, a Búbánat (fő)szerepét is eljátszotta – a különböző írói technikák, dramaturgiai módszerek egybeolvasztásával jött létre. A szerző hol szenvtelen hitelességgel mondja el a történetet (tulajdonképpen leírja a „tényállást"), hol teljes szívével a javító-nevelő munkatáborból szabadult, a korábbi sorsával szakítani akaró tolvaj főszereplő mellé állva érzelmes vallomást ad a szájába.

Másszor a siető újságíró stílusában tudósít, olykor pedig drámai hangon szólal meg. Alkotása, mely tulajdonképpen egy krimi, és amelynek főhőse bűnöző múltja ellenére a nyírfákkal mint barátnőivel beszélget, ismert fordulatokat is tartalmaz, de a legelmélyültebb lélektani megfigyelésekkel, groteszk vagy komédiázó hangnemmel is keveredik. Remek humor, drámai, tragikus végkifejlet, melyet az olvasó – a főhőssel együtt – katarzisként él át. „Nem kell a történetet kitalálni – vallotta az író –, csak megírni a valóságot."

Suksin, aki tudatosan nem olvasta Lev Tolsztojt, kisregényével a stílustörés kockázatát is vállalva nyers, robbanó feszültséget hordozó valóságdarabokat formált összefüggő írássá. Méghozzá micsoda remek írássá."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamarai állásfoglalás Győr régiós szerepéről

A Győr régiós szerepéről kialakult vitában érdekelteket egy asztalhoz ültették le. Tovább olvasom