Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Palkovics László: közös akarat a felsőoktatás reformja

Nem csak a kormányzati akarat van meg a felsőoktatás reformjához, de a gazdasági szakemberek is úgy látják, hogy a mostani rendszer gátja a versenyképes szakemberek fejlődésének, az intézmények pedig hosszú idő után közösen túllépnének már a mostani állapoton - erről Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára beszélt a Napi Gazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Az államtitkár azt mondta: olyan diplomára van szükség, amivel valóban érvényesülni lehet, de ettől még a társadalmi szempontból fontos, ugyanakkor kevésbé forintosítható képzésekre ugyanúgy szükség van, mint eddig. Ettől függetlenül, a szakállamtitkár szerint fontos, hogy megvizsgálják bizonyos szakok létjogosultságát, de ezt közösen tennék meg az egyetemekkel.

A kancellári rendszerrel kapcsolatban azt mondta: a fenntartó részéről elfogadható elvárás, hogy hozzáértő ember menedzselje az egyetemek gazdasági életét, erre pedig nem minden rektor alkalmas.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A villámcsapás után újra elérhetőek az OMSZ aktuális veszélyjelzései

Ismét elérhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat aktuális veszélyjelzési információi -… Tovább olvasom