Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Páli készül

a perecfesztiválra

Már csak egy hónap van hátra az első Rábaközi Perecfesztiválig, amit Páliban rendeznek meg. Javában zajlanak az előkészületek, közben pedig megalakult a település polgárőrsége is, amely várhatóan feladatot kap a rendezvényen.
Páliban javában készülnek az első alkalommal megrendezendő Rábaközi Perecfesztiválra, melynek időpontja június 17–18., szombat és vasárnap.
Póczik András polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a kétnapos rendezvény helyszíne a futballpálya lesz és mostanra összeállt a fesztivál sokrétű programja is. A területen standokat állítanak fel, ahol a népművészek és népi iparművészek mutatják be portékáikat. Természetesen ott lesznek a pereckészítők is, és nem marad el a gasztronómiai bemutató sem. A szervezők kellemes időtöltést kínálnak a népzene és néptánc kedvelőinek. Az első napon a csornai, a szanyi és a szili néptáncegyüttes tagjai lépnek színpadra.
Azt is Póczik Andrástól tudjuk, hogy Páliban megalakult a polgárőrség.
– Az elmúlt időszakban sok besurranás, betörés, lopás történt a faluban magánházak és középületek kárára egyaránt – mondta a település vezetője. – Ezért vetődött fel a gondolat, hogy alakítsunk polgárőrséget. Természetesen az önkormányzat partner volt az elképzelés megvalósításában, amit a lakosság is kedvezően fogadott.
Jelenleg huszonöt tagja van a szervezetnek. A szükséges felszerelést pályázati támogatással szeretnék beszerezni. A polgárőrök – akik éjszakánként járőrszolgálatot teljesítenek a községben – a felújított községházán kapnak egy helyiséget. A falubelieket értesítik, hogy kik azok, akik polgárőrként tevékenykednek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Torlódások várhatók

Sopronban a Pozsonyi úti, a Híd utcai és a Storno Ferenc utcai körforgalmaknál elkezdődnek a… Tovább olvasom