Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

Paks

0 (0) Gyirmót 3 (2)

Paks, 800 néző. V.: Bognár.


Kovács A. – Tóth P. (Varga L.), Salamon, Benedeczki, Barics, Kiss T. (Hefter), Mészáros, Buzás, Báló, Csehi, Nógrádi (Gábor). Edző: Lengyel Ferenc.
Sánta – Tóth A., Pék, Radics, Szabó Cs., Nagy L., Horváth R., Polyák (Bieder), Weitner, Korsós (Tóth N.), Károlyi (László). Edző: Hannich Péter.
Gsz.: Korsós (11-esből), Weitner, Tóth N.
Kiállítva: Barics, ill. Weitner.
11. p: Kiss T. ugratta ki nagyszerű ütemben Bálót, aki kibújt a védőfalból, tizenkét méterről leadott lövése azonban a bal alsó sarok mellett hagyta el a játékteret.
22. p: Polyák tört be a 16-oson belülre, ahol Mészáros szabálytalanul szerelte, a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Korsós higgadtan lőtte a jobb alsó sarokba. 0–1.
38. p: Barics összeszedte második sárga lapját is, így a játékvezető kiállította.
44. p: Korsós nagyszerű labdát tálalt Weitner elé, aki egy csellel három védőt is becsapott, majd a kapujából kimozduló Kovács felett ballal a léc alá nyeste a labdát. 0–2. Mesteri teljesítmény volt.
50. p: Károlyi szögletét Korsós tizenkét méterről a gólvonal elé fejelte, amit a kétségbeesett védők csak üggyel-bajjal tudtak menteni.
80. p: Siker koronázta a Gyirmót próbálkozásait,

Weitner saját térfélen szerzett labdát, átfűzte magát két védőn is, majd visszajátszott a támadást kísérő Tóth Norbert elé, aki a vert helyzetben lévő kapus mellett lőtt a hálóba. 0–3.
90. p: Tóth András adott jó labdát a középen kiugró Weitnerhez, de a jó ütemben kifutó kapus elcsípte a gyirmóti támadó lövését.
Jogos büntető után szerzett előnyt a Gyirmót a listavezető otthonában, majd az agilisan futballozó Weitner egy remek megmozdulás után növelte kettőre a különbséget. A kétgólos hátrányban lévő, megfogyatkozott Paks elszántan küzdött a szépítésért, próbálta erőltetni a támadásokat, ami felkínálta a kontrajáték lehetőségét a vendégeknek. A hajrában sikerült is újabb találatot szerezni a Gyirmótnak, amely nagyszerű és eredményes játékkal győzte le azt a Paksot, amely tavasszal eddig még pontot sem veszített a bajnokságban.
Sikerült a Gyirmótnak a visszavágás az őszi vereségért. A csapat taktikusan és fegyelmezetten játszott.
Jók: Salamon, Kiss, ill. mindenki.
Lengyel Ferenc: – Jól játszottunk, mégis kikaptunk. Gratulálok a Gyirmótnak, további sikereket kívánok nekik.
Hannich Péter: – Az egész ország láthatta a mérkőzésünket, és a játékosok is átérezhették, hogy csak ebben a felfogásban lehet minden mérkőzésen szerepelniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradás Pinnyén és Nagylózson

A Vöröskereszt soproni szervezete, valamint a területi vérellátó véradást szervez holnap 16 és 19… Tovább olvasom