Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

OVI: sikeres volt

a második forduló

Sikeresen lezajlott az országgyűlési választások második fordulója április 23-án – közölte hétfőn sajtótájékoztatón az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője. Rytkó Emília elmondta, hogy az összes, azaz 386 mandátum várható megoszlása a következő: MSZP 186, Fidesz–KDNP 164, MSZP–

SZDSZ 6, SZDSZ 18, MDF 11 és Somogyért Szövetség 1. A valamivel több, mint ötmillió választásra jogosult állampolgár 64,36 százaléka szavazott; a voksolás érvényes volt valamennyi választókerületben – mondta Rytkó Emília.

Orbán: lemond az elnökség

A Fidesz teljes elnöksége és Orbán Viktor is felajánlja majd a lemondását a Fidesz kongresszusán – közölte a Fidesz elnöke hétfőn reggel egy televízió-műsorban. Orbán Viktor azt mondta, a kongresszus akárhogyan is dönt is az ő elnökségéről, elfogadja azt. Arra törekszik, hogy a Fidesz a KDNP-vel közös frakciót alkosson az új Országgyűlésben, mert mint mondta, a nemzeti oldalon minél szélesebb egységet kell építeni.

Dávid a jobboldali

egypártrendszerről


Ezt a választást nem a koalíció nyerte meg, hanem az ellenzék vesztette el – fejtette ki egy televízió-műsorban hétfőn reggel Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A politikus szerint ennek fő oka a Fidesz elmúlt négyévi politizálása, „amely nem járható út”. A Fidesz messze került a magyar és az európai hagyományoktól, és olyan vakvágányra került, „ahol nem voltak válaszok”. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden zsák homok után számláznak

Az árvízi védekezés a becslések szerint 20 milliárd forintba is belekerülhet. A költségeket az állam… Tovább olvasom