Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Ötven év az európai egység útján

Hat ország piacának laza kapcsolatrendszeréből fél évszázad alatt huszonhét országot a legtöbb téren egységbe fonó politikai közösséggé alakult az Európai Unió.
Hat ország piacának laza kapcsolatrendszeréből fél évszázad alatt huszonhét országot a legtöbb téren egységbe fonó politikai közösséggé alakult az Európai Unió. Az európai országok szövetségének alakulásában a gyorsuló szakaszokat fékező, sőt esetenként visszalépő etapok váltották fel, de a közös uniós pénz, a legtöbb elemében teljesen egységes piac, a határok szabad átjárhatósága egyértelműen bizonyítja: az elmúlt fél évszázadban történelmileg is értékelhető és nyomot hagyó fejlődés történt az öreg kontinensen. Tanúsítja ezt az is, hogy újabb és újabb államok jelentkeznek az EU-ba.

Ötven évvel ezelőtt, 1957. március 25-én írták alá az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergia Közösséget létrehozó, a mai Európai Unió alapjainak számító Római Szerződést. Ezt a dokumentumot sokan az európai integrációs folyamatok kiindulópontjának tartják – a valóságban azonban inkább egy hosszú, még a II. világháború szörnyűségeiben gyökerező folyamat egyik közbülső állomásának számít. A háború – és annak megismétlődésétől való félelem – döbbentette rá ugyanis a korabeli politikusokat, hogy az addigi, nagyon laza együttműködési formák (például a 20-as, 30-as évekbeli Népszövetség) helyett szorosabb és hatékonyabb szervezetekre van szükség.

Hat alapító állam

Winston Churchill volt brit miniszterelnök már 1946-ban felhívást tett közzé egy Európai Egyesült Államok létrehozásáról. Az Amerikai Egyesült Államok pedig 1947-ben az úgynevezett Marshall-terv keretében 13 milliárd dolláros segítséget ajánlott Európa újjáépítéséhez, ám azzal a feltétellel, hogy az abban részt vevő országok közös szervezetet hoznak létre a segélyek koordinálására. Így jött létre 1948-ban az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet, az OEEC, ami a fejlett ipari országok mai együttműködési szervezetének, az OECD-nek az elődje.
Az európai együttműködés eleinte még szigorúan kormányközi formában történt, azaz a részt vevő államok kooperáltak egymással, de megőrizték teljes szuverenitásukat. Ezt a módszert azonban a kor két neves francia politikusa,

Jean Monnet és az akkori külügyminiszter, Robert Schuman elégtelennek érezte. Úgy gondolták, egy újabb véres konfliktus kitörését lehet megelőzni, ha a francia, illetve német szén- és acéltermelést egy közös, nemzetek feletti hatóság felügyelete alá helyeznék. Ez persze a nemzeti szuverenitás egy részének feladásával jár, ám a gondolatot ennek ellenére kecsegtetőnek találta nem pusztán a francia, de a német kormány is, majd pedig további négy állam – Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg – jelezte csatlakozási szándékát. Ez a kezdeményezés jelentette az európai integráció, a későbbi Európai Unió alapkövét. Nem véletlen, hogy a gondolatot meghirdető, 1950. május 9-i Schuman-beszéd időpontját azóta is Európa napjaként ünneplik. Így született meg 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), más néven a Montánunió. Ennek működése segítette a francia–német megbékélést, de a hat részt vevő ország gazdasági újjáépítését is. Innen egyenes út vezetett az együttműködés szorosabbra fűzését jelentő 1957-es Római Szerződésig.

Sikerek és mélypontok

Az eredeti ipari közösség már 1962-ben áttért a közös agrárpolitikára is, tagjai 1967-ben kialakították a lényegében ma is érvényben lévő politikai intézményrendszert (döntéshozó szervként a kormányokat képviselő tanácsot, végrehajtó szervként az Európai Bizottságot, valamint az igazából később egyenrangú intézményes tényezővé fejlődő Európai Parlamentet), 1968-ban vámunióra léptek, 1972-től „valutakígyó" révén közelítették monetáris politikájukat, 1974-ben megalapozták a mai felzárkóztatási támogatások rendszerét, az 1990-es schengeni megállapodás nyomán fokozatosan – bár egyelőre csak részlegesen – eltörölték a határellenőrzést a tagállamok között, 1993-től létrehozták a teljes egységet a belső piacon, unióvá alakultak, alappillérré nyilvánították a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint a bel- és igazságügyi együttműködést, 1999-ben bevezették a közös valutát, az eurót, létrehozták az uniós állampolgárságot, és mindeközben huszonhét tagúvá bővültek.

Az európai egyesülés útja ugyanakkor hullámvölgyeken és -hegyeken át vezetett. Csupán a nagy jelentőségű állomásokat véve végig, hegynek tekinthetők a bővítések (idén immár a hatodik hullámon van túl az EU 1973, 1981, 1986, 1995 és 2004 után), valamint például a vámunió bevezetése 1968-ban, a közvetlen európai parlamenti választások indítása 1979-ben, a teljesen egységes piacot megalapozó Egységes Európai Okmány 1986-ban vagy a szintén korszakos döntéseket hozó Maastrichti Szerződés 1993-ban. Lejtmenetnek bizonyult Nagy-Britannia felvételének megvétózása (1963), a sok területen fékező angolszász államok és Dánia felvételét (1973) követő időszak, az Amszterdami (1999) és a Nizzai Szerződés (2003) korszaka. Az integrációt minden eddiginél látványosabb szintre fejlesztő – egyebek között uniós elnököt és külügyminisztert adó, a döntéshozást korszerűsítő és egyszerűsítő – alkotmányos szerződés pedig látványos betetőzése lehetett volna az ötvenéves folyamatnak, ha tavalyelőtt le nem szavazzák két alapító tagállamban, Hollandiában és Franciaországban.

Az összefogás értelme

A politikai hullámvölgyek és -hegyek, társadalmi sikerek és kudarcok, gazdasági diadalok és zsákutcák okozzák azt, hogy fél évszázaddal az alapítás után ma is bizonygatni kell a lakosságnak, hogy az összefogásnak van értelme, haszna, hozadéka, és ezeknél jóval kevesebb a negatívuma. Az EU számára a jelenkor legnagyobb kihívása még mindig az, hogy megnyerje az európai közvélemény támogatását az európai integráció ügye mellett. S ez nem egyszerű a bővítési feszültségek, a schengeni övezet kibővítésének akadozása, a munkanélküliség stagnálása vagy a bevándorlási problémák miatt.

Valéry Giscard d’Estaing egykori francia konzervatív államfő, az európai alkotmányos szerződés egyik megfogalmazója szerint az integráció folytatása fontos, mert az európai országoknak külön-külön ma már lehetetlen bármilyen hatást gyakorolni a világban az Egyesült Államokkal vagy Kínával szemben. Úgy látja, a politikai egységre képtelen Európai Unió minden szinten gyengévé vált, pedig a 27 ország GDP-je együttesen meghaladja az Egyesült Államokét, kereskedelmi súlya pedig megfelel az Egyesült Államokénak.


Mérföldkövek az EU fejlődésében

1957. március 25.: Franciaország, az NSZK, Belgium, Luxemburg, Hollandia és Olaszország aláírja a Római Szerződést az Európai Gazdasági Közösség (EGK) megalapításáról. Életbe lép 1958. január 1-jén.
1965. április 8.: A hatok aláírják az EGK, a Montánunió, valamint az Euratom egyesítéséről szóló megállapodást, amelynek 1967. július 1-jei életbe lépése után a szervezet neve: Európai Közösségek (EK).
1968. július 1.: Létrejön a hatok vámuniója.
1979. január 1.: Létrejön az Európai Pénzügyi Rendszer (EMS) és átváltási mechanizmusa (ERM), központjában a közös értékmérőnek, nyilvántartási és elszámolási egységnek szánt ECU-val. Nagy-Britannia 1990. október 8-án csatlakozik.
1990. június 19.: A luxemburgi Schengenben Belgium, Hollandia, Luxemburg, az NSZK és Franciaország aláírja a határokon történő ellenőrzések megszüntetéséről szóló 1985-ös Schengeni Egyezményt. Életbe lép 1995. március 26-án. Azóta csatlakozik: Olaszország, Portugália, Spanyolország, Görögország, Ausztria. Dánia, Svédország és Finnország, a nem EU-tag Izland és Norvégia.
1991. december 9–10.: Az EK állam- és kormányfői a hollandiai Maastrichtban megegyeznek az 1957-es Római Szerződéssel létrehozott és az 1967-es „egységes okmánnyal" módosított Európai Közösségek helyébe lépő Európai Unió alapszerződésében.
1993. január 1.: Létrejön az Egységes Európai Piac és az Európai Gazdasági Térség az EK és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) 1991. októberi luxembourgi megállapodása alapján.
1993. november 1.: Életbe lép a Maastrichti Szerződés: az Európai Közösséget az Európai Unió váltja fel.
1997. október 2.: Aláírják a szorosabb integrációt előirányzó Amszterdami Szerződést. Életbe lép 1999. május 1-jén.
1999. január 1.: 11 EU-tagállam bevezeti a közös valutát, az eurót. Görögország 2001. január 1-jétől az eurózóna 12. tagja.
2000. december 7–9.: Az EU nizzai csúcsértekezletén kidolgozzák a Nizzai Szerződést, amely a szervezet bővítésével járó intézményi reformok kereteit fogja össze. A dokumentumot 2001. február 26-án írják alá, életbe lép 2003. február 1-jén.
2002. január 1.: Nagy-Britannia, Dánia és Svédország kivételével az EU tagállamai a készpénzforgalomban is bevezetik az euróövezet közös pénzét, az eurót, hozzájuk 13. országként 2007. január 1-jén csatlakozik Szlovénia. Montenegró, Andorra, San Marino, Monaco, Liechtenstein és a Vatikán is használja az eurót.
2004. október 29.: Az EU állam- és kormányfői Rómában aláírják az Európai Unió alkotmányos szerződését. A szerződés Franciaországban és Hollandiában megbukik a népszavazáson, s bár eddig 16 tagállam ratifikálta, az alkotmányozás folyamata lelassul. 


Az MTI alapján összeállította: Hegedűs Szabolcs

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi a véleménye a magyar–orosz gáztárgyalásról?

Tovább olvasom