Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 11°C | 21°C Még több cikk.

Öttagú csapatok indulhatnak

A gyerekek olvasási kultúrájának javítása a célja a Kisalföld és a megyei könyvtár ma kezdődő versenyének. A hat forduló végén értékes díjak várnak a diákokra.
Felmérések sora és számos tapasztalat bizonyítja, hogy a mai gyerekek kevésbé szeretnek (és tudnak) olvasni, mint a korábbi korosztályok. Ez a felismerés vezette a Kisalföldet arra, hogy a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárral közösen 2003 után megismételje Olvasni jó! elnevezésű nagyszabású játékát a megye 5–8. évfolyamos diákjainak. Ebben az esztendőben a hat forduló feladatsorainak egy része kapcsolódik az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójához is.

Hat forduló, hatvan kérdés

A verseny hat fordulóból áll. A 10 kérdésből álló feladatsorok kéthetente kedden jelennek meg a Kisalföldben. Az első – a jelentkezési szelvénnyel együtt – ma (a következők pedig október 24-én, november 14-én, november 28-án, december 12-én és január 9-én). A válaszok postára adási határideje sorrendben: október 18., november 8., november 22., december 6., december 20., január 17.

A jelentkezésről

Jelentkezni a kérdéssorra adott válaszok és a mellette található jelentkezési szelvény egyidejű beküldésével lehet. Figyelem: a borítékra nem a Kisalföld, hanem a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár címét kell ráírni (9021 Győr, Baross G. út 4.), valamint azt, hogy „Olvasni jó!”. Kizárólag annak a csapatnak a megoldásait vesszük figyelembe, amelyik az 1. forduló megfejtéseivel együtt visszaküldi az olvashatóan kitöltött jelentkezési szelvényt és minden fordulóban részt vesz. Csak azokat a válaszokat fogadjuk el, amelyeket legkésőbb a megadott határidőig postára adtak. A többször javított, olvashatatlan írású megfejtések pontlevonást vonnak maguk után. A verseny során pluszpontokat nem lehet szerezni.
A játékra kizárólag öttagú, Győr-Moson-Sopron megyei diákcsapatok jelentkezhetnek. Valamennyi csapattagnak 5–8. évfolyamosnak – azaz általános iskolás felső tagozatosnak vagy kisgimnazistának – kell lenni. Nem feltétel, hogy mind az öten osztálytársak legyenek, de az igen, hogy egy iskolába járjanak. Egy iskolából több csapat is indulhat. A csapatoknak nevet kell választani úgy, hogy az egy intézményből induló valamennyi csapat elnevezése különböző legyen.

Ajánlott könyvek

A kérdéseket úgy állították össze a megyei könyvtár munkatársai, hogy a válaszokat olvasással, könyvtári kutakodással lehessen megtalálni. Mind a hat fordulóhoz ajánlott könyvek a következők: Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve (Főszerkesztő: Tuba László. [Győr], Ceba-Dr. Fekete M. 1998. 1043 o.); Vendégváró. Látnivalók Győr-Moson-Sopron megyében. Kirándulások Burgenlandba és a Csallóközbe (Főszerkesztő: Bedécs Gyula. Miskolc, Well-Press, 1996. 255 o.); az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához kapcsolódó forduló kérdéseihez: Földesi Margit – Szerencsés Károly: A rebellis tartomány. Magyarország története 1945–1998. Bp., Helikon, 1998. 103 o. (Új Képes Történelem). Érdemes megőrizni a Kisalföldeket is, mert e témához kapcsolódóan egyes kérdésekre a lapban októberben megjelent cikkek alapján lehet válaszolni.
A verseny résztvevői és segítői értékes tárgyjutalomban részesülnek, amelyet ünnepi gálán vehetnek át. Emellett a jól szereplő iskolákat, csapatokat a Kisalföld cikksorozatban mutatja be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea

Észak-Korea sikeres föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre - közölte hétfőn a KCNA… Tovább olvasom