Még senkinek nincs államfőjelöltje - jelentette ki az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról zajló ötpárti egyeztetés után, hétfő este a Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva az Országházban.
Arra a kérdésre, hogy hangzottak-e el nevek a tanácskozáson, Kósa Lajos azt válaszolta: "lényegében nem".
Mint mondta, arról volt szó, hogy minél gyorsabban meg kell oldani a jelenlegi helyzetet.
Közölte, hogy este 10 órakor összeül a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja.
Schmitt Pál, az eddigi elnök hétfő kora délután mondott le.
 |
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke és frakcióvezetője (b), Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője (j), Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezető-helyettese (b2) és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kezet fog egymással ötpárti egyeztetésük előtt az Országházban. Fotó: MTI/Kovács Tamás |
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a hétfő esti ötpárti egyeztetésen az derült ki, hogy a Fidesz-KDNP-frakció még este eldönti, ki lesz a köztársasági elnök, és Kövér László az egyik esélyes jelölt erre.
Az ellenzéki politikus újságírók előtt látszategyeztetésnek minősítette az ötpárti megbeszélést, és hozzátette: bár az MSZP véleménye szerint nem lehetne pártkatona a köztársasági elnök, a tanácskozáson az derült ki, a kormányoldal nem zárja ki Kövér László megválasztását, sőt ő az egyik "erős jelölt".
Szavai szerint bár a kormánypárti politikusok először nem árulták el, hogy milyen típusú jelöltet tudnak támogatni, de kérdésére úgy válaszoltak: nem zárkóznak el attól, hogy pártpolitikus legyen az államfő.
Arra az újságírói kérdésre, miből gondolja, hogy Kövér László az egyik jelölt, úgy válaszolt: "abból, hogy Lázár János megerősítette, hogy felvetődött Kövér László neve is a jelöltek között", de testületi döntés még nincs erről.
Az LMP nem kíván részt venni egy olyan eljárásban, amelyiknek már előre eldőlt az eredménye - mondta a hétfői, parlamenti ötpárti egyeztetést követően Jávor Benedek. A frakcióvezető hozzátette, nincs értelme egy ilyen "megalázó folyamatba belökni" olyan tiszteletreméltó embereket, akik egyébként alkalmasak lennének köztársasági elnöknek.
A politikus annak a meglátásának adott hangot, hogy a Fidesz egy rendkívül gyors eljárásban szeretne államfőt választani. Hozzátette, hogy az ő álláspontjuk szerint viszont "annak a morális válságnak a feloldására, amit Schmitt Pál plágiumbotránya és lemondása okozott", csak úgy lenne mód, ha a parlamenti pártok egy olyan konszenzusos jelöltet tudnak állítani, aki képes megjeleníteni a nemzet egységét.
Abban az erőltetett tempójú eljárásban, amit a Fidesz végig akar vinni, nem nagyon van lehetőség egy ilyen jelölt megtalálására - jelentette ki.
 |
Orbán Viktor miniszterelnök (b3) a házelnök dolgozószobájához érkezik ötpárti egyeztetésre az Országházban. Schmitt Pál bejelentette a parlamentben, hogy lemond államfői hivataláról. Fotó: MTI/Kovács Tamás |
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egy eszmeiségében a párthoz közel álló jelölthöz ragaszkodik. Ezt Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője mondta az MTI-nek a hétfő esti ötpárti megbeszélés után.
Harrach Pétert személy szerint ugyanakkor nem zavarná, ha párttag lenne az aspiráns, ez - folytatta - önmagában nem jelenti azt, hogy ne lehessen valakit jelölni.
Az MTI azon kérdésére, hogy ezek szerint akár Kövér László házelnököt is jelölni lehetne, azt válaszolta: "szerintem nyugodtan". Hozzátette: önálló jelöltben nem gondolkodnak, a Fidesszel közös aspiránst állítanak.
A Jobbik szerint csak "formális összejövetel" volt a hétfő esti ötpárti egyeztetés az új köztársasági elnök jelöléséről - mondta el a találkozót követően Balczó Zoltán a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke újságíróknak.
Hozzátette: a Jobbik a szerdai elnökségi ülésén dönti el, hogy megneveznek-e olyan személyt, aki mellé megpróbálják összegyűjteni a jelöléshez szükséges 78 országgyűlési képviselő támogatását.
Balczó Zoltán elmondta még: a másik lehetőség, hogy a kormánypárti frakciók több jelöltet állítanak, amelyek közül választhatnak az ellenzéki pártok, hogy van-e olyan, akit tudnak támogatni.
Korábban írtuk:
Ötpárti egyeztetés kezdődött hétfő este a parlamentben az új államfő jelöléséről, miután az eddigi köztársasági elnök,
Schmitt Pál a nap folyamán lemondott posztjáról.
Az ötpárti egyeztetést a Fidesz-KDNP kezdeményezte. A tanácskozáson a Fideszt
Lázár János frakcióvezető és
Kósa Lajos ügyvezető alelnök, a KDNP-t
Harrach Péter frakcióvezető és
Rubovszky György frakcióvezető-helyettes, az MSZP-t
Mesterházy Attila frakcióvezető-pártelnök és
Tóbiás József frakcióigazgató, a Jobbikot
Balczó Zoltán alelnök és
Farkas Gergely frakcióigazgató, az LMP-t pedig
Jávor Benedek frakcióvezető képviseli. A tanácskozásra bement a független
Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója is.