Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Ötezer pedagógust kell elbocsátani?

Az oktatási és kulturális tárca nem hozhat semmiféle döntést, különösen nem kötelező érvényű szabályt arról, hogy az iskoláknak, az iskolákat fenntartó önkormányzatoknak hány pedagógust kellene elbocsátania – közölte a szaktárca pénteken.
A Pénzügyminisztérium államtitkára, Katona Tamás még csütörtökön azt mondta, szükséges lesz legalább ötezer pedagógust elbocsátani, mert az elmúlt években 160 ezerrel csökkent az iskolások száma, és Európában ma Magyarországon a legmagasabb a 100 gyermekre jutó pedagógusok száma.
Ilyen döntéseket a helyi viszonyok ismeretében a munkáltatóknak, tehát az iskolák igazgatóinak kell meghozni, egyeztetve az iskolafenntartókkal – írta az oktatási tárca közleményében tegnap. A tárca kitért arra, hogy kormányzati szintű döntés csak arról van – és ez jelenik meg a nyáron elfogadott közoktatási törvény módosításában, illetve a Brüsszelbe múlt pénteken eljuttatott konvergencia-

programban –, hogy az eddigieknél ésszerűbben kell megszervezni a közoktatás intézményrendszerét és a tanárok munkaidejének kihasználását is. Az idei évtől lehetőségként, a következő tanévtől pedig már kötelezettségként megjelenő kétórás óraszámemelés pusztán arra szeretné rászorítani a pedagógusokat, iskolaigazgatókat és -fenntartókat is, hogy gondolják át a munkaidő leghasznosabb kitöltésének feltételeit és körülményeit – közölte a tárca. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ A választás jelzés lehet a kormánynak”Politikai fórum

a Liszt-központban

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tegnap Fodor Tamás vendége volt, és részt vett… Tovább olvasom