Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Ötezer köbméter fa dőlt ki a Vas megyei erdőkben

A havazás és a viharos szél miatt ötezer köbméter fa dőlt ki Vas megyében, elsősorban a Kőszegi hegységben és az Őrségben. A kár 30 millió forint - mondta el a Független Hírügynökségnek pénteken Németh János, a Szombathelyi Erdészeti Igazgatóság termelési előadója.

 Az eset még január végén történt, de mostanra fejeződött be a kárfelmérés. Hasonló pusztulásra 1980 óta nem volt példa a térségben.Németh János az okokról elmondta: az erdőkben nedves hó esett, amely megtapadt a fák ágain, jelentősen megnövelve súlyukat.

A talaj is átnedvesedett, ezért a fák gyökérzete nem tudott megkapaszkodni. Ráadásul ezek a területek fokozottan védettek, így itt erdőművelés nincs. Emiatt az erdő jóval sűrűbb, mint a megművelt területeken. Amikor jött a viharos szél, kicsavarta a fákat, amelyek egymásra is ráborultak, így dominószerűen dőltek. A Kőszegi hegységben, Velem környékén a turistaútra is rádőltek fák, pihenőhelyeket is összetörtek. Szerencsére éppen nem voltak kirándulók a vidéken.

A fák eltakarítása több hónapig is eltart. A munka rendkívül veszélyes lesz, mivel a fák bármikor tovább dőlhetnek. Ezért a munkásoknak körültekintően kell majd eljárni - mondta Németh János. A kidőlt fákat értékesíti majd az erdészet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvérezhet a standtörvény

Győr-Moson-Sopron - Március 1-jétől megszűnhet a kötelező napi standolás a vendéglátóiparban. A… Tovább olvasom