Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Ötezer igénylőnél tart a Diákhitel2

Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető Diákhitel2-t, a Diákhitel1-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-ig - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója Budapesten.
Az idei első hiteligénylési időszak szeptember 17-éig tart. A társaság arra számít, hogy az idén költségtérítéses képzésre felvettek mintegy harmada, körülbelül 8 ezer hallgató veszi igénybe a diákhitelt.

Bugár Csaba tájékoztatása szerint ez a DK számára 3 milliárd forint kiadást jelent, a magyar állam számára pedig a kamattámogatás finanszírozása 3 millió forintba kerül az idén.

A legfrissebb adatok szerint az igényelt hitel a Diákhitel2 esetében jellemzően 233 ezer forint, a Diákhitel1-nél pedig 220 ezer forint szemeszterenként. A szabad felhasználású Diákhitel1-nél a felvehető legmagasabb összeg 500 ezer forint, míg a kizárólag képzési költségre biztosított Diákhitel2-nél nincs felső korlát.

A vezérigazgató a DK 1.500 fős reprezentatív felmérésére hivatkozva hangsúlyozta: a diákhitel azok lehetőségét növeli a tanulásra, akik e nélkül nem tudnának részt venni a felsőoktatásban. A költségtérítéses képzésre járó hallgatók több mint kétharmada nyilatkozott úgy, hogy a diákhitel teszi elérhetővé számára a képzést. Azoknak pedig, akik diákhitelt vettek fel és már diplomát szereztek, a fele vallja, hogy e nélkül abba kellett volna hagynia a tanulmányait.

Bugár Csaba beszélt arról is, hogy a diákhitel-rendszer 2011-re önfenntartóvá vált, azaz a hitel-visszafizetések fedezik az újonnan folyósított hiteleket.

A 2001-ben indult Diákhitel Központ eddig összesen 238 milliárd forint hitelt folyósított. Az évi hitelkihelyezés mintegy 20 milliárd forint, ami ugyan a válság hatására az utóbbi néhány évben némileg csökkent, ugyanakkor a hitelt vissza nem fizetők aránya továbbra is 3 százalék alatt van.

Havelda Balázs, a DK tervezési és kontrolling igazgatója elmondta, hogy a Diákhitel1 kamata továbbra is 8 százalék 2012 második félévében, és immár a harmadik félévben változatlan, egyben a hitel történetében a legalacsonyabb.

A Diákhitel2 esetében a kamat az ügyfelek számára 2 százalék, a piaci kamat e fölötti részét az állam állja kamattámogatás formájában. A teljes kamatlábat a DK október 15-én hozza nyilvánosságra.

A törlesztés mindkét hitel esetében jövedelemarányos, de míg a Diákhitel1 esetében ez az arány a felvett összegtől függően 6-8 százalék, addig az új konstrukciónál a felhalmozott tartozás függvényében a jövedelem 4-11 százalékában állapítják meg.

A sajtótájékoztatónak helyszínt biztosító Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Diákhitel Központ képviselői a sajtó nyilvánossága előtt együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a hallgatók az egyetemen helyben intézhetik a diákhitellel kapcsolatos ügyeiket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiltakozik a Jobbik az IMF-által kért megszorítások ellen

A Jobbik tiltakozik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kért megszorító intézkedések ellen, s azt… Tovább olvasom