Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Öt megyei hely a top százban

Öt megyei látványosság került be „A 100 legjobb hely” című kiadványba. A független ítészek szerint a Fertőt és Fertődöt, a Páneurópai Piknik emlékhelyét, Sopront, a győri fürdőt és a Pannonhalmi Főapátságot nem érdemes kihagyni Magyarországon.
Fertődi kastély
A Magyar Hírlap a korábbi, nagy visszhangot kiváltott „A 100 leggazdagabb magyar", „Az 50 legsikeresebb magyar fiatal", „Az 50 legsikeresebb magyar nő" című kiadványok után újabb lajstromot készített: ezúttal az ország legjobb helyeit gyűjtötte egybe. Igaz, sorrendet ezúttal nem állapítottak meg, mert azt lehetetlennek és értelmetlennek ítélték a szakértők. A top százba öt Győr-Moson-Sopron megyei nevezetesség került be – ennél jobban csak a főváros, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megye áll.

A kihagyhatatlannak ítélt megyei helyek közé tartozik a Fertő és Fertőd (együtt), a Páneurópai Piknik sopronpusztai emlékhelye, Sopron (külön megemlítve a Hotel Wollnert), a Pannonhalmi Főapátság és a győri fürdő.
A lista egyik meglepetése az utóbbi, különösen az indoklás tükrében: „Van, aki esküszik az első helyre, van, aki szerint valamelyik másik vidéki fürdő mögött a második helyre csúszik.

De hogy a Rába Quelle gyógy-, termál- és élményfürdő messze dobogós, az holtbiztos." Emellett kiemelik a csodálatos környezetet, a kilátást, az elsőrangú szaunákat, az otthonosságot és az udvarias alkalmazottakat – nem rossz egy tavaly októberben megnyílt létesítménytől. Az eredmény értékét növeli, hogy a győrin kívül csak a büki, az egerszalóki, a hévízi és a hajdúszoboszlói fürdő szerepel a kiadványban.

Pannonhalmi apátság.
A Pannonhalmi Főapátság helye nyilván megkérdőjelezhetetlen volt. Az apátságot egy évezrede alapították, a világörökség része, és évente 90–100 ezer látogatót fogad. „A turisták aligha tudják, hogy egy több mint hatszáz fős, bonyolult városállam falai között járnak, ahol majdnem ötven szerzetes él, 330 gimnazista tanul, 50–60 idős embert gondoznak, s mintegy kétszáz alkalmazott dolgozik" – áll érdekességként a leírásban.
A biztos befutók közé lehetett sorolni előzetesen Sopront, az ország Budapest után műemlékekben leggazdagabb városát (a harmadik helyezett Győr viszont nincs a listán).

„Sopronban egyébként az a jó, hogy majdnem minden jó. A belváros olyan, mint a legjobb közép-európai történelmi városok belseje, ódon, szűk, felújított, látványos" – sorjáznak a hízelgő szavak. A bírálók külön kiemelték a Várkerület egyik palotájából kialakított Hotel Wollnert, amelynek „kertje és udvara régészeti élmény".

A hűség városának környéke is páratlan: a száz legjobb magyarországi hely között szerepel a Fertő és Fertőd, valamint a Páneurópai Piknik sopronpusztai emlékhelye, ahol „1989. augusztus 19-én elkezdődött Európa új időszámítása".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szállodai árturpisságok

A szállodások vitatják, hogy az EU diszkriminációnak tekinti és elítéli, ha különböző… Tovább olvasom