Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Öt kilométer gát lett erősebb

Befejeződött a Mosoni-Duna bal parti védvonalának kilenc éve elkezdett fejlesztése, miután tegnap Véneknél átadták az utolsó, 4,9 kilométer hosszú, elsőrendű árvízvédelmi vonalat. A további fejlesztések a Duna-projektben szerepelnek, s várhatóan jövőre kezdődnek el.
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tegnap hivatalosan átvette a Mosoni-Duna Győr alatti árvízvédelmi vonala harmadik ütemben elkészült szakaszát. Ez a beruházás a szigetközi árvízvédelmi öblözet alsó – 305,3 négyzetkilométeres – területének védelmét biztosítja a Duna jobb parti védvonalával együtt. A terület sűrűn lakott, 25 kisebb-nagyobb település található rajta, itt helyezkedik el Győr révfalui, kisbácsai és bácsai része is.
A bal parti töltés alsó, 4,9 kilométeres szakasza átadásával befejeződött az 1997-ben elkezdett beruházás, ami három fő ütemben valósult meg és összesen 668 millió forintba került. A fejlesztés során beépítettek 415 ezer köbméter kötött és szemcsés anyagot.
A harmadik ütemben elkészült a védvonal mentett oldali töltéserősítése, magasítása, valamint a vízoldali előtérfeltöltés. Ezzel megszűntek a keresztmetszeti, magassági és altalajhiányok. Ezeknek a munkálatoknak része volt a pontszerű árvízvédelmi problémát jelentő, használaton kívüli véneki zsilip elbontása.
A véneki átadást követő sajtótájékoztatón elhangzott: további fejlesztési igényként lépett fel – a 2002-es és a 2006-os árvízi tapasztalatok figyelembevételével – Győr belterületén Pataháza és a Püspökerdő térségi, valamint a Győr feletti töltésszakasz fejlesztése. Ezenkívül szükséges a meglévő védvonalhoz kapcsolódóan új védvonal építése Dunaszentpál és Mecsér árvízvédelmének biztosítása érdekében. A fejlesztési munkák a Duna-projektben szerepelnek. Mindemellett a program részét képezi a Győr árvízi biztonságát növelő likócsi töltésfejlesztés és az Iparcsatornából az árvizeket kizáró műtárgy létesítése. A program várhatóan jövőre kezdődik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjemelés novembertől

A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést… Tovább olvasom