Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Öt év börtön a kecskeméti kocsmai késelőnek

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti férfit, aki egy kocsmában kialakult szóváltást követően háromszor mellkason szúrta áldozatát.
A jelenleg 32 esztendős, korábban már hatszor büntetett Sánta János 2011. július 9-én a hajnali órákban Kecskeméten egy presszóban szórakozott. Ittas állapotban belekötött a sértettbe, vitatkozni kezdtek, a konfliktus pedig odáig fajult, hogy a vádlott bicskát vett elő a zsebéből, amellyel háromszor mellkason szúrta a sértettet, majd futásnak eredt.

A sérültet ismerősei kórházba szállíttatták, a szakértői vélemény szerint a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta.

Döntésével az ítélőtábla enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által első fokon kiszabott nyolcéves büntetést. Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlottnak tette elkövetésekor még az eshetőleges szándéka sem terjedt ki a sértett életének kioltására, ezért minősítették a cselekményt emberölés kísérlete helyett életveszélyt okozó testi sértésnek.

Olvasóink írták

  • 2. Tumbanu 2012. szeptember 13. 08:25
    „szerintem meg gyilkossági kísérlet. a magyar büntetőtörvény egy nagy kalap ...kimegyek az utcára, halomra lövöm a járókelőket, de csak lábon, akkor elkövettem egy csomó testi sértést?”
  • 1. Freddy01 2012. szeptember 12. 16:06
    „Három csapás ugye Orbán.. Vagy Te egy csapás....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgalommal szemben hajtott egy autós az M35-ös autópályán

A szabálytalan autós a Budapest felé vezető oldalra hajtott fel forgalommal szemben Debrecen felé… Tovább olvasom