Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Öt és fél évet kapott a gyermekét agyonverő anya

A Győri Ítélőtábla kedden, Pécsett hozott jogerős határozatában helybenhagyta annak a nőnek az öt és fél évre szóló börtönbüntetését, aki két évvel ezelőtt olyan súlyosan bántalmazta újszülöttjét, hogy az a gondos orvosi ellátás ellenére sérüléseibe belehalt.
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta a 32 éves, őriszentpéteri Farkas Gizella ügyében korábban, első fokon eljárt Vas Megyei Bíróság ítéletét, s a vádlottat bűnösnek találta tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében.

A tényállás szerint a vádlott az 1990-es évek elején élettársi kapcsolatot létesített, amelyből két gyermeke született. Ezt követően fogamzásgátló tablettát szedett, ennek ellenére 2004 végén 2005 elején teherbe esett. Másállapotáról azonban nem szólt senkinek, terhességét eltitkolta, terhes-gondozásra nem járt. Testsúlyának gyarapodását bő ruhák viselésével igyekezett palástolni.

A vádlottnál, aki egy szociális otthonban dolgozott, a szülés 2005. szeptember 22-én indult meg. Ekkor bement a munkahelyén az egyik fürdőszobába, s életet adott leánygyermekének. A szülést követően a babát brutálisan bántalmazta, majd lezuhanyozott.

Ekkor haladt el a fürdőszoba előtt az intézet egyik alkalmazottja, aki a vízcsobogást hallva benyitott a helyiségbe, s meglátta a földön fekvő, kezeit mozgató, apró sikongató hangokat adó csecsemőt, valamint a kádban fürdő vádlottat. A férfi értesítette a látottakról néhány munkatársát, s velük együtt ment vissza a fürdőbe. Azonban mire visszaértek, a vádlott az újszülöttet felvette a földről és egy magával hozott nejlonzacskóba, valamint egy fürdőlepedőbe csavarta.

A visszaérkezők amikor megkérdezték a vádlottat, hogy hol a baba, az tagadta annak létezését. Azonban közülük az egyik hölgy észrevette a lepedőbe csavart, erősen kékülő arcú, nyöszörgő újszülöttet. Azonnal szakszerűen ellátták, kitisztították a légútjait, melynek köszönhetően a baba felsírt. A közben kiérkező mentősöknek azonban újra kellett éleszteniük, majd koraszülött mentővel a szombathelyi kórházba szállították, ahol a leggondosabb orvosi ellátás ellenére belehalt sérüléseibe. Az újszülött halálát - fejének kádhoz való csapásának hatására keletkezett - traumás agyduzzanatos agyi beékelődés, valamint koponyalapi-boltozati csonttörés okozta.

A Pécsi Ítélőtábla sajtótitkára, Hornokné Décsei Katalin elmondta: az ügy tárgyalására azért a baranyai megyeszékhelyen került sor, mert a pécsi táblabíróság bírái segítenek a Győri Ítélőtábla ügyhátralékának ledolgozásában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

350 új munkahely a mórahalmi gyümölcsfeldolgozóban

Térségi zöldség- és gyümölcsfeldolgozót és hűtőházat avattak az elmúlt napokban Mórahalmon. Az üzem… Tovább olvasom