Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

Öt alapelvben állapodtak meg a visegrádi négyek

A visegrádi négyek kormányfői egy 5 pontos állásfoglalásban közös - az unió jövőjére vonatkozó - alapvetéseiket is megfogalmazták a tanácskozáson.

Az Európai Unió (EU) jövőjéről folytatott diskurzusnak az összes tagállam részvételével kell zajlania - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő a kettős termékminőség gyakorlatának a megszűntetéséért Pozsonyban pénteken megrendezett találkozón, ahol a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország - V4) kormányfői egy 5 pontos állásfoglalásban közös - az unió jövőjére vonatkozó - alapvetéseiket is megfogalmazták.

Robert Fico elmondta: közös álláspont, hogy bármilyen az EU jövőjéről folytatandó diskurzusnál be kell tartani 5 alapelvet. Az egyes alapelvekről szólva kifejtette:

 
  • az unióban minden eddig elért eredményt meg kell tartani, s ezeket a reformok nevében sem szabad felszámolni;
  • az EU-nak egységesnek kell maradnia, de tekintettel kell lennie az egyes tagállamok sajátosságaira;
  • az euró jövőjével kapcsolatos párbeszédnek is inkluzívnak kell lennie;
  • az EU-nak konkurenciaképesnek kell maradnia;
  • az egyes uniós intézmények között pedig egyensúlyt kell teremteni.


A szlovák kormányfő hozzátette: a találkozó után a V4-ek kormányfői Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is találkoznak, akinek ugyancsak bemutatják ezt az 5 irányadónak szánt alapelvet.

Robert Fico a kettős termékminőségről Pozsonyban tartott találkozót értékelve azt mondta: a V4-ek óriási diplomáciai sikere, hogy sikerült mozgásba lendíteni a fogaskerekeket, s a "fogyasztói találkozó" kulcsszerepet játszik majd a multinacionális vállalatok eddigi viselkedésének megváltoztatásában.
 

Szekszárdon találkoznak a visegrádi országok államfői

Kétnapos tanácskozást tartanak mától a visegrádi országok (V4) államfői Szekszárdon, a csúcstalálkozó résztvevői a biztonságpolitikával, a körforgásos gazdasággal és az információs technológiával kapcsolatos együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.

A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint ma délelőtt a szekszárdi megyeháza előtt katonai tiszteletadással köszöntik Áder János magyar, Andrzej Duda lengyel, Andrej Kiska szlovák és Milos Zeman cseh köztársasági elnököt.

A négy államfő pénteken és szombaton három megbeszélést tart a Megyeházán, a programot közös sajtótájékoztató zárja.

A visegrádi csoport államfői utoljára 2016. október 15-én a lengyelországi Lancutban és Rzeszówban találkoztak, amikor az európai önazonosság és kultúra, az ifjúságpolitika, valamint a közép-európai térség gázpiacainak biztonsága volt a tanácskozás fő témája.

A visegrádi együttműködés 1991. február 15-én Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország részvételével jött létre azért, hogy segítse a kelet-közép-európai térség három rendszerváltó országának euroatlanti integrációját. Csehszlovákia kettéválásával, a Cseh Köztársaság és Szlovákia létrejöttével 1993-ban négytagúvá vált a szerveződés. A V4-államok elnökei, kormányfői és szakminiszterei 1991 óta évi rendszerességgel, esetenként sűrűbben találkoznak.
 
A visegrádi együttműködés elnevezés arra az 1335-ös találkozóra utal, amelyen a visegrádi királyi palotában a magyar, a cseh és a lengyel uralkodó politikai és kereskedelmi célú stratégiai döntéseket hozott a régió szerepének erősítésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Benyújtotta a kormány a felsőoktatási törvény módosítását

A kormány kitart azon meggyőződése mellett, hogy a magyar jogszabályok mindenkire kötelezőek, még az amerikai Central European Universityre is. Tovább olvasom