Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Osztályozható, buktatható alsósok

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások: ismét lehetőség lesz második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg.

A képviselők 301 igen és 61 nem szavazattal hagyták jóvá a módosítást. Támogatták a javaslatot a fideszes, a kereszténydemokrata és a jobbikos képviselők, nemmel szavazott az MSZP és az LMP frakciója.

A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból.

A módosított jogszabály rögzíti, hogy a tanuló az iskola magasabb évfolyamába, illetve szakképzési évfolyamába akkor léphet, ha az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette.

A tanuló az első évfolyamon csak abban az esetben utasítható évfolyamismétlésre, ha a tanulmányi követelményeket az iskolából való igazolt és igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni.

Ha az iskola szakképzési évfolyamába való lépés előfeltétele az érettségi vizsga megléte, a tanuló akkor is megkezdheti tanulmányait a szakképzési évfolyamon, ha a vizsgát megkezdte, de nem fejezte be.

Tanulmányait azonban az adott évfolyamon csak akkor fejezheti be, ha a tanítási év első félévének utolsó napjáig az érettségi bizonyítványt megszerezte.

A módosított törvény rögzíti, hogy első évfolyamon félévkor és év végén, a második évfolyamon félévkor szöveges minősítéssel kell kifejezni, hogy a tanuló kiválóan, jól vagy megfelelően teljesített, illetve felzárkóztatásra szorul.

A javaslat vitáját követően változás történt Hoffmann Rózsa eredeti indítványhoz képest, amelyben az szerepelt, hogy a második évfolyam év végén és a további évfolyamokon a tanulók értékelése osztályzással történik, de az iskola pedagógiai programja előírhatja a szöveges értékelést is.

Az elfogadott törvénybe olyan értelmű módosítás került, hogy nem lesz kötelező az osztályozás, az intézmények pedagógiai programjukban saját maguk határozhatnak arról, hogy a szöveges értékelést vagy a hagyományos módszert használják-e, vagy a kettőt együtt.

Iskolaváltásnál, vagy ha más esetben erre szükség van, az intézmény a szülő kérésére köteles a félévi és az év végi minősítést osztályzattal is kifejezni. Az iskola által alkalmazott jelölés, értékelés érdemjegyre, osztályzatra való átváltásának szabályait a helyi tantervben kell meghatározni.

A módosítást kitér arra, hogy az iskola pedagógiai programja meghatározhatja azokat a tananyagokat, tantárgyakat, amelyekből a tanuló teljesítményét nem kell értékelni, illetve minősíteni, továbbá eltekinthet a magatartás és szorgalom értékelésétől, minősítésétől.

Azok az iskolák, amelyek a tanulók teljesítményét már a 2010/2011. tanév második félévétől osztályzattal kívánják minősíteni, értékelni, év végéig áttekintik pedagógiai programjukat és – ha e törvény hatálybalépéstől számított hatvan napon belül a fenntartó hozzájárul a pedagógiai program jóváhagyására, bevezetésére vonatkozó általános előírások alkalmazásától való eltéréshez – a szükséges változtatásokat átvezetik.

Azok az intézmények, melyek az általános iskola 2-4. évfolyamán a szöveges minősítést, értékelést alkalmazzák, az osztályzatra való átváltás szabályait helyi tantervükbe 2010. december 31-ig építik be.

A szakiskola pedagógiai programjában kell meghatározni, hogy a szakmai előkészítő és szakmai alapozó oktatás, illetve a szakközépiskola pedagógiai programjában kell meghatározni, hogy a szakmai orientáció és a szakmacsoportos alapozó oktatás keretében elsajátított ismereteket hány tantárgy keretei között értékelik és minősítik, továbbá moduláris oktatás esetén az egyes modulok értékelését és minősítését.

A törvény rögzíti, hogy az 1-4. évfolyamon marad a nem szakrendszerű oktatás, az 5. és 6. osztályban pedig maximum ötven százalékig lehet ilyet szervezni.

A változtatások szeptember 1-től lépnek hatályba. A parlament a köztársasági elnöktől a jogszabály sürgős kihirdetését kérte.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. quaestor 2010. július 07. 14:25
    „Emberek! Általános iskola alsó tagozatáról van szó, nem?
    Hol van attól még az elemiből való kikerülés?!?
    Amelyik gyerkőc bármely okból kifolyólag nem tud, vagy nem képes lépést tartani a többiekkel, azt úgyis meghúzzák felső tagozatban. Szerintem nem kéne már alsóban is hajtani a gyerekeket ész nélkül. Úgy haladnak már elsőben a tananyaggal, mintha egy 7 éves gyereknek kutya kötelessége lenne ennyi idősen perfekt írni-olvasni, a tollbamondást hibátlanul megírni. Ehhez a tempóhoz már az óvodában el kell kezdeni nekik a betűket megtanítani, nehogy megbukjanak. Akkor hol marad a gyerekkoruk???”
  • 41. Lone_wolf.. 2010. július 07. 09:44
    „Nagyon helyes!Legalább nem kerülnek ki analfabéták az elemiből.”
  • 40. molyhos_tölgy 2010. július 06. 22:00
    „további szép napod!
    bocs csak már kezd kifolyni a szemem...”
  • 39. molyhos_tölgy 2010. július 06. 21:51
    „5. senechal 2010.07.05. 19:45

    életem! igazából az kevessset akart lenni csak lemaradt egy s. a 3s pár embernek mond vmit :o) kb! legyen dotábbi szép napod :)”
  • 38. viperetta335 2010. július 06. 19:36
    „"Nem tanul,mert lusta..."
    Alsósokról beszélünk.Miért lesz "lusta egy elsős?
    Nem a buktatás a megoldás.Amíg heti négy betűt kell egy héten lenyelni és vannak az osztályban 30-an,addig mindig lesznek,akik lassabban haladnak.És ezek a gyerekek nem hülyék,csak egyszerűen az a saját tempójuk.Ez ne legyen már baj.
    Ha nem lettek volna türelmes tanáraim az általánosban és a gimiben,akkor az egyik osztálytársamból a büdös életben nem lesz kardiológus professzor,ugyanis ő inkább gyerek akart lenni,nem a tanulással sietni...”
  • 37. quaestor 2010. július 06. 19:15
    „33. hozzászólás babyangyal 2010.07.06. 11:35
    35. hozzászólás Eva- 2010.07.06. 14:05
    Teljes mértékben igazatok van.”
  • 36. tulipan6565 2010. július 06. 16:11
    „Babyangyal!
    Sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid vannak a pedagógusokkal kapcsolatban. Téged vagy gyermekedet tényleg megalázhattak /vagy csak te érezted annak/ Nálunk ez nem így működik, de szerintem máshol sem.”
  • 35. Eva- 2010. július 06. 14:05
    „34-hez!

    Kívánok Önnek egy gyengébb képességű gyermeket, ak nem csupa ötös érdemjegyet tud szerezni az iskolába.
    Mellé olyan szülőtársakat, akik Önt emiatt jól lenézik!

    /egyébként, ha az iskolának van elég pénze és él a speciális foglalkozások szervezésével, akkor nincs szüksége ---extrém helyzetet leszámítva buktatásra.
    A buktatás maga műprobléma.

    Az osztályozás az alsóban viszont valóságos fusztráló tényező.

    azért a kevés számú szülőért, aki így majd jobban nyomon követi gyereke teljesítményét--mert hiú--nem érdemes a közepes és jobb tanulók egész iskolai kezdő éveit feszültté tenni.

    Egyébként a buktatás nem jó senkinek.
    Ugyanis a gyerek a tapasztalatait többnyire életkorával szerzi.
    Ha egy évvel a visszabukik azt a csapatot, ahova bukik teszi taccsra.

    Jobb inkább a korcsoportjában tartani segítő foglalkozások kötelezővé tételével.

    Ha már a kötelező iskolaérettségi vizsgálaton nem szűrték ki és tartották még egy évig az óvodában, hogy fusztráció mentesen elérje az iskolába lépéshez szükséges tudást.”
  • 34. www0325 2010. július 06. 12:59
    „33!
    Megalázó? Igen is a gyermek érdeke, ha vissza kell tartani! Ha nem tanul, mert lusta, akkor még büntetésnek is megfelel, amiért már a szülő is felelős. Amennyiben a képességei gyengébbek és azért nem tud teljesíteni, az a szakképzett, ismétlem szakképzett nevelési tanácsadó munkatársa mérlegelve az esélyeket tovább engedi. Na de a megalázás: engedjük tovább, aztán éljen meg egész évben folyamatos kudarcokat? Amennyiben a képessége miatt marad vissza, az évismétlésnél sikerei lesznek, ismerős anyag, pótolhatja a kiesett ismereteket!”
  • 33. babyangyal 2010. július 06. 11:35
    „Kedves tulipan6565 !

    Mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez amivel lehet egyetérteni és nem egyetérteni.Én nem vagyok pedagógus így csak a szülő szemével tudom látni a dolgokat.De egyet biztosra tudok nem csak a gyerekben kell keresni a hibát mert rengeteg az a pedagógus aki jobban tenné ha szakmát váltana mert egy volt tanáromtól azt hallottam,hogy aki nem elég okos orvosnak,ügyvédnek az lesz tanár és amit mostanság láttok sajnálatos de igaza volt.A buktatás maga pedig megalázó a gyermek számára és ha amúgy is vannak nehézségei pont erre nem lenne szüksége de hát segítség helyett ez a könnyebb út a tanár számára.És lenne egy kérdésem miért lenne az a gyerek érdeke,hogy megalázzuk ????És ehhez még a szülő is járuljon hozzá??”
  • 32. széchenyi12 2010. július 06. 10:57
    „Nagyon helyes döntés. A <moderálva> fajvédők had hőbörögjenek.”
  • 31. lr 2010. július 06. 10:49
    „Felháboritó, hogy a T. kormánynak ez a legnagyobb gondja. Ez semmi más megint, mint néphülyités, és vihar a biliben.
    Normális szülő, eddig is belátta- ha a gyereke nem tanult meg írni - olvasni akkor ismételjen osztályt. Ennek érdekében akár másik iskolába is vitte. Nem hiszem, hogy a gyerek hibája, ha nem tanul meg irni- olvasni elsőben. Apropo... miért is kell már novemberre irni- olvasni egy elsősnek??
    Nem normális szülő, meg ezentúl sem fogja engedni, hogy bukjon a gyereke. Problémás gyereket majd átrugdalnak a kedves pedagogusok kettessel, hogy megszabaduljanak tőle... mert többet foglalkozni vele az fárasztó és idegesitő.
    Osztályzás: A szöveges értékelés megírása kicsit több feladat a T pedagogusnak, mint bevágni a kettest....
    Szöveges értékelésnél esetleg ki kéne fejteni, mi az ami az adott tárgyból kevésbé megy a gyereknek. Írni kéne, meg átgondolni a dolgot. A kettes beírni, az meg kb 2mp.

    Nem a gyerekről szól ez az egész... ill nem az ő érdekéről.”
  • 30. tulipan6565 2010. július 06. 10:30
    „Kedves Babyangyal!
    Bizony találkoztam olyan szülővel aki nem járult hozzá elsős kisgyermeke osztályismétléséhez, mert ő is úgy gondolkodott mint Te. Szentül meg volt győződve arról, hogy ő akkor jó szülő, ha engedi továbbmenni gyermekét másodikba. "Csak" a gyerek érdekeit nem vette figyelembe, holott láthatta mennyire éretlen még az adott feladatok elvégzésére. Igenis létezik olyan, -ritkán- hogy a gyereknek ismételnie kell és nem azért, mert gonosz a tanító néni. Tudom, hogy nehéz elfogadni ezt, mert mit mondanak a rokonok, ismerősök... na, de nem a gyerekem érdekei az elsődlegesek?”
  • 29. 49. 2010. július 06. 10:10
    „Ott, ahol a gyerekkel 0-6 éves korig foglalkoztak otthon, azoknak szinte jól jön ez a rendelet.
    Azoknál viszont, akiknél a gyerek könyvet sem látott, mesét sem hallott, csak a TV elé, vagy az utcára van lökve, azoknál elhiszem, hogy gondot jelent.”
  • 28. gall 2010. július 06. 09:09
    „Osztályozható, buktatható alsósok---nagyon helyes !!!”
  • 27. jirzi 2010. július 06. 08:44
    „26 Feró akkor is tudta!”
  • 26. calico 2010. július 06. 08:08
    „Mostanában nagyon sokat engedsz meg magadnak, Fiam!!!
    Hát hiába beszél neked az ember?!
    Mikor jön meg végre az eszed?!
    Sírba teszed szegény anyádat!
    S vedd tudomásul
    mától vége a csavargásnak!
    Neked külön kérvényt kell benyújtani, fiam?!
    Olyan pofont kapsz, hogy leszáll a fejed!
    Ez az én házam!
    Amíg az én kenyeremet eszed,
    itt az történik amit én akarok!
    Értsd meg végre, nem nekem tanulsz,
    Magadnak tanulsz!

    stb-stb...”
  • 25. viperetta335 2010. július 06. 08:08
    „Ja,és nagyapám anno tanító volt.Ő szokta mondogatni,hogy egy nagy titka van a tanításnak:nem szabad untatni a diákot!
    Amikor manapság azt mondogatják,hogy "a mai követelmények magasakl",akkor nem értem miről beszélnek?Mert mért?A magyar nyelvtanban akkora új felfedezések születtek,hogy ennyire fontos korán elkezdeni érthetetlen szabályokat magolni?Vagy környezetből a "közigazgatási rendszerek" fogalmat bevezetni harmadikban?Miközben a kölyök a fákat sem ismeri föl az iskola körül?Se a kompetenciamérések,se az egyetemi eredmények nem igazolják ma Magyarországon az oktatási rendszer sikerességét.Hogy egy hetedikesnek napi 7 különböző órára kell készülnie,és délután háromtól este 10-ig tanul...
    Hát nem.Az a szülő menjen a mókusok elé,aki szerint ez helyes!”
  • 24. viperetta335 2010. július 06. 08:01
    „Ha megnézzük a kis elsősöket,azt látjuk,hogy mind tele van várakozással és lelkesedéssel.Aztán hogy ez hol siklik ki,kinél előbb,kinél később,kinél sohasem,nem tudom.Nem minden gyermekben dúl a teljesítménykényszer,és az sem biztos,hogy mindenkinek jót tesz,hogy manapság sok iskola olyan,mint valami kolbászgyár:betolják a gyereket,odabent betöltik egy szabványbélbe,elöl meg kijön a méretre szabott alattvaló.Aki nem fér bele a szabványba,az a selejt,amit általában kidobnak.Megpróbálják nyesegetni,ha nem megy,akkor egyre rosszabb bizonyítvány és egyre kevesebb megértés.A gyerekek önbizalmát letörik,nem tanulnak meg bízni magukban és kiállni magukért.Emiatt egyre rosszabbul motiválhatók.Többnyire elfelejtik az iskolák,hogy a gyerek nem "az életre készül",hanem él,és minden életkorban mást akar megtapasztalni.
    A menő iskolában a gyermekeim heti 4 betűt tanultak elsőben!Nem tudom,ez kinek jó,ki találta ki,de nem vált be.És voltam bátor lépni és nem bántam meg.”
  • 23. babyangyal 2010. július 06. 08:00
    „Szép kis szülő aki hagyja,hogy a gyermekét megbuktassák.És az a pedagógus aki támogatja a buktatást az meg váltson szakmát.Ja és az is nagyon szép,hogy a kormánynak nincs ennél nagyobb gondja!Szégyen ez az ország úgy ahogy van!!!!!!!!”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A BKV vesztesége 23,5 milliárd forint volt 2009-ben

A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd… Tovább olvasom