Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Össznépi akciózás indult

Utánanéztünk, mi a valós helyzet karácsony előtt a műszaki árucikkek piacán, ahol az árak egyre csökkennek.

A KSH által közzétett adatok szerint az előző év azonos időszakához képest az első tíz hónapban a tartós fogyasztási cikkek olcsóbbak lettek. Az árcsökkenés ha nem is meghökkentő, mindenesetre tekintettel az elmúlt évek tapasztalataira, nem mindennapi. Utánanéztünk, mi a valós helyzet a műszaki árucikkek piacán.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a tartós fogyasztási cikkek árszínvonala folyamatosan csökken. Nem is lehet másképp, hiszen olyan erős a verseny és olyan széles a kínálat, hogy nem tudnak a cégek árat emelni, sőt, kénytelenek a főszezonban is olcsóbban adni termékeiket. Persze ez nem azt jelenti általában, hogy az a televízió például, amely eddig került 60 ezer forintba, az tegnap óta már csak 55 ezer, hanem ha bejön egy újabb típus, annak alacsonyabb lesz az ára, azaz felgyorsul a termékváltás üteme.

A főtitkár véleményét látszik alátámasztani A Pénz Beszél által megkérdezett győri áruházvezetők tapasztalata is. Barabás Tamás, a Kis-Duna Elektronic tulajdonosa a műszaki cikkek árszínvonal-csökkenését az árudömpingnek és az alacsony minőségű termékek piacot ellepő megjelenésének tulajdonítja, hiszen ezek is beletartoznak az átlagba. Ugyanakkor Barabás is úgy látja, hogy egyes műszakicikk-csoportokban felgyorsult a fejlesztésekből eredő új termékek bevezetése. Leginkább jellemző ez a szórakoztatóelektronikára. Ma már van vásárlói hajlandóság a magasabb használati értékű, de drágább termékek iránt is, mivel azok jóval olcsóbbak lettek az elmúlt évhez képest. Számos új terméket dobtak piacra. A fejlődés különösen tetten érhető az LCD-k és a plazmatévék terén. Forgalmuk egyre nő, amit elősegít az árcsökkenés. A videokamerák is igen népszerűek. Megjelentek a DVD-lemezre író kamerák. Ma már normál kamerák árában kaphatók, 140 ezerért. Ugyanez vonatkozik a fényképezőgépekre is, ahol nem is annyira a hihetetlen memóriabővülés a kiemelhető, hanem a bekapcsolás és az exponálás közötti gyorsaság fejlődése, hiszen ebben volt jelentős lemaradásuk a digitális gépeknek a hagyományosakhoz képest.

4% csökkenés

A 25 százalékos áfa 20 százalékra csökkentése az áruk fogyasztói árára vetítve 4 százalék árcsökkenést jelent. Ez százezer forintnál január elsejétől 96 ezer forintot jelent. A fennmaradó négyezer forint nem kevés, ezért van, aki azt mondja, neki ez az összeg is számít, így megvárja a januárt. A 4 százalék persze nem azt jelenti, hogy január elsejétől mindenki ennyivel csökkenti az árat. Van, aki 4-gyel, lesz, aki 10-zel, és lesz, aki semmivel sem. A csökkentéshez az is kell, hogy a termelői árak közben ne növekedjenek.

Az Euronics Áruházlánc győri áruházának vezetője, Szabó Attila is úgy látja, rengeteg az újdonság, óriási a választék. Példa rá a szórakoztatóelektronikában megmutatkozó bőséges és zavarba ejtő áruskála. Nagy teret hódított már a házimozipiac. Korábban még elérhetetlenek voltak az árak, az idén már nem. Egy jó közepes kategóriájú házimozirendszer tavaly közel százezer forintba került. Ma modernebb és többet tudó kivitelben alig negyvenezer forint. Az új plazmatévék is egyre elérhetőbbek. Tavaly LCD-tévék még alig voltak. Napjainkban már többfajta is kapható. Ma már több plazmatévét is kínálnak az üzletek, mint hagyományos képcsövest. Amíg a képcsövesek 50–100 ezerbe kerültek még tavaly – típustól és tudásszinttől függően –, ma egyes LCD-tévék már százezernél kezdődnek. Az Euronics plazmatévét tavaly akciósan forgalmazott 600 ezerért, ma ugyanez az ár 250–300 ezer forint. Ebből most többet adnak el, mint tavaly, míg a hagyományos tévéből jóval kevesebbet.

Változásban a vásárlói hajlandóság iránya

Az áruházvezetők annak ellenére, hogy a szakma általában úgy véli, a piac szűkül mind darabszámban, mind bevételben, mégis növekedést tapasztalnak az idei esztendőben. A növekedést mind a ketten a szerkezet- és koncepcióváltásban látják. Barabás Tamás a közel 10 százalékos forgalomnövekedést a tavalyi hasonló időszakhoz képest abban látja, hogy be merték vállalni azokat a termékeket, amelyek nem „ártermékek", hanem olyanok, amelyek mögött magas tartalom és használati érték van, ezért drágábbak. Véleménye szerint nem az árat kell „megvenni", hanem a terméket, amire valóban szüksége van a vevőnek. Aki felelősen gondolkozik, az rájön, nem mindig az olcsó a valóban jó választás. Az, hogy mire van a vásárlónak szüksége, azt a kereskedő és a vevő között kell tisztázni. A kereskedőnek pedig segítenie kell a döntésben.

A győri Euronics Áruház forgalomnövekedése a bázishoz képest 15–20 százalékos, annak ellenére, hogy úgy tapasztalják, hónapról hónapra kevesebb a vásárló. Darabszámra kevesebbet adnak el, de értékre mégis többet tudnak forgalmazni. Azaz egyes termékek ára csökkent, de az új, korszerűbb termékek ára növekedett. A növekedés Szabó Attila szerint köszönhető az új termékstruktúrának és a sokszínű hitelkonstrukcióknak is. Az emberek jelentős része, közel 40 százaléka ugyanis hitelre vásárol.

Átadják a vevőknek a kedvezményt

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára nem kételkedik abban, hogy a kereskedők átadják az államtól kapott kedvezményeket a vevőiknek. Ezzel a lépéssel ugyanis valamelyest mérsékelhetik a megszokott év eleji forgalomcsökkenést. Hasonló véleményen van Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet igazgatója is. Szerinte a fogyasztók tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy januártól olcsóbban vásárolhatnak, így a kereskedők egyszerűen nem tehetik meg, hogy nem veszik figyelembe az igényeiket.

Előrehozott áfacsökkentés, kiváró vásárlók

Vámos György, hivatkozva a KSH legutóbbi kimutatására, mely szerint a kiskereskedelmi forgalomban valamennyi fő árucikkcsoportban növekedett a forgalom volumene, ebben az évben is az elmúlt évit meghaladó növekedést vár. Igaz, valószínű nem éri el az elmúlt évek 8–10 százalékos nagyságrendjét. A növekedés üteme ugyanis öt-hat százalékra lassult. A főtitkár szerint a szakma a jövőben piacszűküléssel számol. Hogy ez effektív piaccsökkenéssel jár-e majd, vagy csak a növekedés üteme lesz kisebb, az majd kiderül. Az viszont biztosnak látszik, hogy jövőre az értékesítés nehezebb lesz. Éppen ezért a jól sikerült év végi hajrára idén sok kereskedőnek szüksége is van, be kell tehát hozni az első félévi lemaradást. Ez azonban bombasztikus akciók nélkül nem megy. Van és lesz is össznépi akciózás, ami valószínű még olcsóbbá teszi a karácsonyi vásárlásokat. Lesz olyan vásárló is, aki kivár, megvárja az áfacsökkenést, és 2006 első hónapjaira halasztja majd vásárlásait, amikor is olcsóbb lesz az ár. Ezért aztán egyes cégek már most vállalják az  „áfacsökkentést", hogy előre hozzák a vásárlást.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarországon jut a legtöbb tanár egy diákra

Az európai Unióban Magyarországon jut a legkevesebb diák egy tanárra. Az uniós statisztikai hivatal… Tovább olvasom