Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Orvhalászok fenyegetik a halőröket

Orvhalászt igazoltatott Héderváron a győri Előre Htsz halászati ellenőre. Néhány perc alatt nyolcan vették körbe, inzultálták, megfenyegették: végül a kiérkező rendőrök mentették ki a szorult helyzetből az ellenőrt. A halászati szövetkezet az orvhalász, a halőr pedig az inzultáló ellen tesz feljelentést.
A htsz tapasztalatai szerint a tetten ért rapsicok gyakran életveszélyesen megfenyegetik az őröket: szervezett bandákba verődnek, nem tisztelik az ellenőröket sem: minden második tettenéréskor életveszélyesen megfenyegetik az ellenőröket.
Áprilisban a Duna hullámterében karddal és késekkel támadtak a lebukott orvhalászok a győri Előre szövetkezet két halászati ellenőrére. Hálóval fogták a halakat és gereblyéztek, a legbrutálisabb módját választották a halfogásnak. Megtagadták irataik átadását, majd öt férfi kezében karddal, késsel és „viperával” üvöltözve támadt az ellenőrökre. Egyiküknek a torkához is odatették a kardot. Azonban amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek el: szerencsére tettlegességre nem került sor.
Szilágyi Gábor, a győri Előre Htsz ügyvezető elnöke elmondta: a napokban egyik halászati ellenőrét Héderváron érte inzultus.
– A hédervári csatornánál egy táplizó férfira lett figyelmes a halőr – kezdte. – Megkérdezte, hogy akadt-e a hálóba valami, majd igazolta magát, s az engedélyeket kérte. A férfi közönyösen annyit mondott, hogy nincs neki, s nem érdekli az ellenőrzés sem. A túlsó parton egy másik, szintén helybéli férfi figyelte az eseményeket. Az orvhalász összepakolt, s indulni akart, ám az ellenőrünk visszatartotta, s telefonon segítséget kért a rendőrségtől. Néhány percen belül a hídon több autó is megállt, s inzultálni kezdték az ellenőrt. „Kitekerjük a nyakad” – így fenyegették a halőrt, s a többi összeverődött embert is hergelték. Ketten meg is indultak az ellenőr felé, ám a rendőrök kiérkezése megoldotta a helyzetet. Az igazoltatás során az orvhalász eszközeit lefoglalták, s ellene feljelentést teszünk a megyei FM-hivatalnál. Az ellenőrünk a hangadót pedig becsületsértésért jelenti fel: ebben a halászati szövetkezetünk is támogatja – mondta Szilágyi Gábor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájkoló vasutasok

Beszüntetik a munkát az olasz vasutasok Messina térségében december 15-én 9 órától 17 óráig. Ez idő… Tovább olvasom