Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Örülnek az összefogásnak

Olvasva 2006. augusztus 26-i és 28-i cikküket, megdöbbenve értesültünk róla, hogy a Mosoni-Duna rehabilitációjára – ami szerintünk sem tűr halasztást – elképzelhető, hogy nem jut pénz.

Győr térségében a folyó évről évre egyre siralmasabb helyzetben van. Átlagos vízállásnál a hajóval történő közlekedés veszélyes. Egy, a helyi viszonyokat nem ismerő turista számára Győr vízen történő megközelítése bármely pillanatban zátonyra futással, elakadással végződhet. Ebben az is közrejátszik, hogy a hajózási jelek nem megfelelően vannak a hidakra kihelyezve, illetve további, a hajózási utat jelölő bóják elhelyezésére lenne szükség. Ma már olyan állapotok vannak, hogy az ember ismerőseinek nem szívesen mutogatja Győrt vízről. Ehhez több dolog is hozzájárul. Egyrészt a kicsi vízállás miatt a partoknál lévő iszappadok nem nyújtanak megfelelő látványt, másrészt a mai napig is vannak olyan szennyvízbeömlő csövek, amelyek kellően büdös lével táplálják folyóinkat. Örülünk annak, hogy a térség vezetői – pártállástól függetlenül – összefogtak ebben a kérdésben. A törekvéssel szimpatizálunk. Amennyire egyesületünk erejéből telik, a kezdeményezést támogatjuk. Legyen már végre olyan városunk, ahol érdemes bárkinek vízre szállni, kimenni a vízpartra és élvezni azt, ami egyetlen magyar városnak sem adatik meg Győrön kívül.
Perger Ágoston elnök, Győr–Gönyű Yacht Club Egyesület

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Segítünk a Presztízs díjas pályázatok megírásában

Egy héttel ezelőtt jelent meg a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó pályázati felhívása a 2006-os… Tovább olvasom