Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Országszerte és a határon túl is gálaestekkel köszöntik Magyarország új alaptörvényét

Budapesten, valamint nyolc vidéki helyszínen, illetve Kolozsváron is egy időben, április 25-én hétfőn, 19 órakor kezdődő gálaestekkel köszöntik Magyarország új alaptörvényét.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárságának MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozzák: a fővárosi Művészetek Palotájában a Himnusszal és Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjével kezdődik ünnepi hangverseny, az államfő - közszolgálati médiumok által közvetített - beszédét valamennyi helyszínen élőben követhetik a meghívottak.

A gálaestek első részében mind a tíz helyszínen Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusával kezdik műsorukat a zenekarok és énekkarok, míg az estek második része helyszínenként eltérő lesz. A Művészetek Palotájából a Magyar Televízió, a Kolozsvári Magyar Operaházból pedig a Duna TV közvetíti élőben a gálákat, a szünetben pedig bemutatják a Pécsett, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen, Győrben, valamint Békéscsabán és Kecskeméten zajló eseményeket is.

Az államtitkárság tájékoztatása szerint az általuk szervezett események közül a fővárosi gálaest költsége a legmagasabb, 24 millió forint, míg a többi kilenc helyszínre tervezett ünnepi hangversenyre átlagosan 7 millió forintot költenek, amit a központi költségvetés forrásaiból fedeznek.

Olvasóink írták

  • 5. dorombolok 2011. április 23. 06:16
    „Valami hasonlóból a fityesz hatalmas balhét csinált volna évekkel ezelőtt.”
  • 4. dünnyögő 2011. április 21. 22:02
    „Így mulat egy igazi úr. 31 millát így kell eltapsolni egyetlen éjszaka alatt.
    Jó buli volt.
    Most jön macskajaj.”
  • 3. load 2011. április 21. 21:42
    „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!”
  • 2. Boli 2011. április 21. 21:14
    „Sőt 600 millióért még valami kamu cég reklámozni is fogja!

    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=107402

    Aha... De tényleg! lehet, hogy meghekkelték a fityisz oldalát a gaz cocik és hamisítottak egy ilyent?

    + még egy kis nyalánkság...

    http://index.hu/belfold/2011/04/21/simicska-ceg_epiti_dubaiba_a_magyarok_hiret/

    Fillérekért, hisz ez a hülyének is megéri, nem hogy nekünk! De komolyan! :(”
  • 1. nyusz 2011. április 21. 20:21
    „Menjen az egész k...fidesz az elnökkel az élen határontulra,oszt éljenek ott.Elegünk van ebböl,hogy mindig csak azok vannak elötérbe.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor a Facebookon válaszolt Fodor Gábornak

A miniszterelnök a Facebook közösségi oldalon válaszolt Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök nyílt levelére. Tovább olvasom