Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

Országos íjász- bajnokság Ágfalván

A Magyar Íjász Szövetség 3D (háromdimenziós) országos bajnokságát rendezik a hétvégén az ágfalvi Vadon Lovas Clubban. A versenyre az érdeklődőket is várják.
Négy korosztályban, az IFAA szabályzata szerint méretik meg magukat az ország minden részéről érkező íjászok ma és vasárnap az ágfalvi Vadon Lovas Clubban. A rendezvény sokszínűségére jellemző, hogy a tradicionális íjaktól – amit fából, hagyományos anyagok felhasználásával készítenek – a legkorszerűbb csigás íjakig számtalan kategóriában folyik a versengés. Az évente megrendezendő bajnokságra mintegy százan neveztek, a legfiatalabbak az 5–6 éves korosztályban szerepelnek, a legidősebb versenyző pedig 65 éves.
– A mostani küzdelem az országos bajnoki címért folyik, egyben minősítő verseny is – mondta el a Kisalföldnek Nagy Gábor, a Magyar Íjász Szövetség 3D-s szakmai bizottságának elnöke, a pályákat építő Eleven Világ Íjász Egyesület vezetőségi tagja. – Aki itt jól szerepel, a szövetség támogatásával indulhat a versenyeken, többek között a szeptember 25. és október 1. között szintén az ágfalvi lovasklubban megrendezésre kerülő világbajnokságon.
A rendezvény mai napján a Vadon Lovas Club mögötti réten folyik a küzdelem 10–17 óra között. A szervezők huszonnyolc célt, vagyis különböző háromdimenziós állatfigurákat helyeztek ki, amire két lövést adhatnak le a versenyzők. A vasárnapi pályát erdei terepen tűzték ki – a lovasklub közelében – szintén 28 célponttal, amelyeket egyetlen lövéssel kell eltalálni. Itt 9–15 óráig tart a verseny.
Varga Ákos a Vadon Lovas Club képviseletében elmondta, a kilátogatókat a pálya mellett büfé várja, meleg ételekkel és hűsítőkkel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szavazzon Ön is Győr polgármesterére!

Ön kit választana meg Győr polgármesteri székébe? Nézze meg a jelölteket és Tovább olvasom