Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Országos ellenőrzés a húsfeldolgozóknál

A húsfeldolgozással foglalkozó kis- és őstermelőknél országos ellenőrzést tart az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azzal összefüggésben, hogy a hétvégén öten fertőződtek meg a botulizmus baktériumától – közölte az országos tiszti főorvos tegnap.
Bujdosó László elmondta: egy olyan baktériumról van szó, amely a világ legmérgezőbb toxinját termeli és kis mennyiségben is halálos lehet az emberre. A betegségnek nincsenek specifikus tünetei, általában látászavar, kancsalság, majd nyelési nehézségek lépnek fel a fertőzöttnél, és később idegrendszeri tünetekkel jár a megbetegedés.
A tiszti főorvos öt megbetegedésről tud, amelyek közül három eset összefügghet, egy-egy eset pedig független a többitől. Az öt beteg közül ketten a Tolna megyei Váralján ehettek a rossz minőségű húsból, egy beteg valószínűleg Pest megyében, egy budapesti férfi esetében pedig nem tudják, honnan szerezhette a fertőzött élelmiszert. Bujdosó László szerint a nem megfelelő sózás és higiéniai körülmények be nem tartása okozhatja a fertőzést. „Az otthoni körülmények között elkészített húsárut mindenképpen alaposan főzzék meg” – ajánlotta a tiszti főorvos. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májusi letölthető sudoku!

Folytatódik Sárdi Tibornak, az "Ész Ász Top 100" játék győztesének új logikai játéka a sudoku.… Tovább olvasom