Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Országgyűlés: jelnyelven szólalt fel a képviselő

A Magyar Gárdáról, a cigányok elleni támadásokról, a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslatról és a költségvetési hiányról is tárgyalt keddi ülésén az Országgyűlés.


19:40     
SZDSZ: közös felelősség az, ami 2008-ban történt
  
Horn Gábor (SZDSZ) felszólalásában úgy fogalmazott: ami 2008-ban  történt az alapvetően a két koalíciós párt felelőssége és nem ért  egyet azzal, hogy ebben a Fidesznek önmagában felelőssége lenne.  Hozzátette: helye van a felelősségvállalásnak, az önkritikának.  
A válság Magyarországot súlyosabban érintette, ennek oka, hogy  gazdaságilag az ország felkészületlen volt, ezt a felelősséget sem  lehet áthárítani sem a Fideszre, sem a "szélsőjobbra".  
Mint mondta: a 2003-ban történt "jóléti osztogatásnak" nem volt  valódi forrása, ennek nehézségeivel küzdenek most, és ezért volt  védtelen az ország a gazdasági válsággal szemben.  
Közölte azt is: azért nem tudtak még ezzel leszámolni, mert az  egyensúlyteremtésnek nem voltak meg az alapjai.  
A 2008-as évről Horn Gábor azt mondta: az az összes reform  megállításának éve volt, amit súlyos hibának nevezett.  
Horn Gábor felszólalása szerint a 2008-as zárszámadás formailag  átlátható és hiteles képet ad az évről, ezért támogatni fogják.  

MSZP: jelentős változások történtek a rendvédelmi szerveknél  2008-ban  
Rába László (MSZP) beszédében a rendvédelmi szerveknél történt  változásokról szólt. Mint mondta: 2008 januárjával felállt az új,  egységes rendőri szervezet, miután 2007 végén megszűnt a  határellenőrzés. Közlése szerint ezek a változások rendészeti  szempontból kihívásokat jelentettek, de megfeleltek ezeknek, kirívó  problémák nem merültek fel.  
Kiemelte, hogy a gazdasági működés feltételei is adottak voltak  a rendőrségnél és 2008-ban nem kaptak kevesebb támogatást, mint a  határőrség és a rendőrség az előző évben együttesen, sőt 11 milliárd  forinttal több pénzhez jutottak.  
Hozzátette: a rendészeti ágazatban is volt illetményfejlesztés,  kiterjesztették, megerősítették a körzeti megbízotti hálózatot és  több büntetés-végrehajtási intézetet is átadtak. Ennek következtében  csökkent a zsúfoltság és 1500-zal nőtt a férőhelyek száma.  

Fidesz: tervezési hibák miatt költekezett túl az egészségügy  
Mikola István (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a  kormányzat alultervezte a 2008-as egészségügyi büdzsét, ezért és nem  a túlpörgetés, túlszámlázás miatt költött többet az egészségügy.  
Hozzátette: szerencsétlen helyzetben volt az egészségügy, mert  szűkösek voltak a források és emiatt minőségi engedményekre  kényszerültek. Emellett nem tudtak fenntartható módon működni,  fokozódott az amortizáció, romlott az infrastruktúra.  
Közölte továbbá: a torz struktúra, a rossz, évközben is  változtatott finanszírozás miatt bizonytalanná vált az egészségügy  helyzete. Ez morálisan is megviselte az ágazatot, "hitevesztettség"  volt jellemző az orvosok körében, orvos teamek estek szét, sok orvos  elment az országból.  
Ezek következtében olyan helyzet állt elő, ami előnytelen a  betegek számára is. Ezek miatt a Fidesz nem fogja támogatni a  zárszámadás elfogadását - mondta Mikola István.  

Fogarasiné (MSZP): az állam teljesíti egyházi vonatkozású  feladatait  
Fogarasiné Deák Valéria (MSZP) felszólalásában rámutatott: a  magyar állam jelenleg jelentősen túlteljesíti a Vatikánnal kötött  megállapodásait, ezért alaptalanok azok az ellenzéki kritikák,  amelyek szerint nem kapják meg támogatásaikat az egyházak.  
A szocialista képviselő kiemelte: a vatikáni megállapodás  alapján idén kifizetett 26 milliárd 700 millió forint mellett több  milliárd forint egyéb forrást is kaptak az egyházak, így egyáltalán  nincs szó a felekezetek megrövidítéséről sem ebben az évben, sem  jövőre.  

Kiss Attila (Fidesz): rosszul tervezett volt a 2008-as büdzsé   
A tavalyi költségvetést a rossz tervezés és kivitelezés,  valamint a helytelen irányok kijelölése jellemezte - mondta Kiss  Attila (Fidesz).  
Az ellenzéki képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a helyi  önkormányzatok 1348,6 milliárd forintos 2008-as támogatása mintegy  17 százalékos reálérték csökkenést jelent a 2006-os szinthez képest.  
Az önkormányzatok munkáját tavaly tovább nehezítette a  feladatkörök számának bővülése, illetve az energiarák növekedéséből  származó többletköltségek - fűzte hozzá Kiss Attila.  

Józsa István (MSZP): a válság kitöréséig teljesültek a 2008-as  gazdasági előirányzatok  
A magyar gazdaság még fokozatos, a költségvetési  előirányzatoknak megfelelő növekedést tudott produkálni a tavalyi év  első felében, aminek folytatását csak a külső feltételek romlása, a  gazdasági válság kitörése akadályozott meg - állapította meg Józsa  István (MSZP) kedden, parlamenti felszólalásában.  
A kormánypárti politikus kiemelte: a szigorú fiskális politikát  követő 2008-as költségvetés elsődleges célja az volt, hogy  Magyarország minél előbb felzárkózzon a fejlett országokhoz és  megteremtse az euró minél hamarabbi bevezetésének lehetőségét.  
A kormánypárti képviselő szerint az állam 2008-ban kiadásai 61,4  százalékát fordította jóléti kiadásokra, ezen belül nőtt a  családtámogatások, szociális kiadások és a nyugdíjkifizetés mértéke  is.  
Józsa István megjegyezte: a kormány a válság kitörése után  önmagával kezdte a takarékoskodást, ennek keretében októberben  jelzésértékű lépésként leállították a minisztériumi beszerzéseket,  továbbá maximalizálták a minisztériumi dolgozók jutalmait.

16:15
MSZP: stabil finanszírozási rendszert kell kialakítani az  egészségügyben  
Kökény Mihály szocialista politikus arról beszélt, hogy az  egészségügy használta fel az államháztartási kiadások több mint 9  százalékát 2008-ban.   
Elmondta, hogy 2008 volt a második év, amikor az  egészségbiztosítási alap pozitívan zárta a mérleget, és a  gyógyszerkassza egyensúlya is biztosított volt.  
Hangsúlyozta: újra meg kell teremteni az egészségbiztosítási  alap egyensúlyát, ehhez azonban - mint megjegyezte - stabil  finanszírozási rendszert kell kialakítani.  
Kiemelte: 2008-ban az egészségügy a költségvetés tartalékából is  részesült. Itt említette meg, hogy 500 millió forintos plusz  juttatásban részesült a vérellátás.  
Mint mondta, sajnálatos, hogy a társadalom többsége nem  támogatta a vizitdíj fennmaradását.  
Felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségbiztosítási alap  egyensúlyát megrendítette a pénzügyi, gazdasági világválság.  

Fidesz: a kormány reformintézkedései nem élvezték a társadalom  támogatottságát  
Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) azt mondta: a kormány "reformoknak  nevezett intézkedései" azért buktak meg, mert a társadalom  támogatottságát nem élvezték.  
Az ellenzéki képviselő az európai ügyek bizottságának kisebbségi  véleményét mondta el, mikor azt hangsúlyozta: nem találják általános  vitára alkalmasnak a zárszámadást.  
Kiemelte: 2008 októberében Magyarország majdnem  fizetésképtelenné vált.  
A fideszes politikus hangsúlyozta: a költségvetésben megjelenő  uniós források felhasználása 2008-ban 45 százalékkal maradt el a  tervezettől.   
Feltette a kérdést: mivel lehet magyarázni azt, hogy a kohéziós  alap vonatkozásában 2005-ről és 2006-ról nem készült el az éves  beszámoló?  
Hangsúlyozta azt is: törvény nélkül nem lehet rendeleti  héttérrel az európai uniós forrásokat biztosítani.  
Közölte: a Fidesz véleménye szerint nincs szükség elhamarkodott  szavazásra a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szóló  előterjesztés kapcsán.  

Veres: a pártoknak le kell számolni az egymásra licitálással  
Magyarországnak a jövőben tartósan egy olyan periódussal kell  számolnia, amely szembemegy a korábbi politikai egymásra licitálás  gyakorlatával - jelentette ki Veres János (MSZP) kedden, a 2008-as  zárszámadás általános parlamenti vitájában.  
A volt pénzügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta: a válság  következtében elmúlt a nemzetközi pénzbőség, így jelenleg  ellenzékből sem szabad a költségvetési hiány csökkentését  kifogásolni.  
Hozzátette: az ellenzék vádjaival ellentétben 2008-ban  Magyarország volt az első európai uniós tagállam, amely szembe mert  nézni a krízis diktálta realitásokkal és az EU mellett a Nemzetközi  Valutaalaphoz (IMF) és a Világbankhoz fordult segítségért. Veres  János szerint ez a leghelyesebb döntés volt az adott helyzetben.

15:05
Katona Tamás: eredményes reformokat zárt le a 2008-as költségvetés
Katona Tamás pénzügyi államtitkár kedden az Országgyűlésben azt mondta: a múlt évi költségvetés a 2006-ban kezdődött, és az eredményes költségvetési konszolidáció és az államháztartási reform részben lezáró része volt.
A 2008-as büdzsé zárszámadásán tartott expozéjában az államtitkár kiemelte: a gyors beavatkozásoknak és a reformintézkedéseknek köszönhetően az említett két és fél évben a bruttói hazai termék (GDP) mintegy 5 százalékával csökkent az államháztartási hiány, amely 2008-ban már csak a GDP 3,4 százalékát tette ki.
Az egyensúly javulásában szerepet játszottak egyes, a vártnál magasabb adó- és járulékbevételek, illetve az előirányzatoktól elmaradó állami kiadások - jelentette ki.
A "jelentős ellenszélben" végrehajtott költségvetés intézkedéseire 2008 második felében már komolyan rányomta bélyegét a globális pénzügyi és gazdasági krízis, amit azonban a büdzsé tervezésekor még senki sem láthatott előre - hangsúlyozta az államtitkár.

Kovács Árpád: a zárszámadásban szereplő adatok megbízhatóak A központi költségvetés zárszámadásban szereplő adatai összességükben megbízhatóak - mondta a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztés keddi, parlamenti vitájában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.
Kovács Árpád szerint az adóbevételi előirányzatok teljesülése arra enged következtetni, hogy ezen a területen javult a tervezés megalapozottsága.
Az ÁSZ elnöke kitért arra is, hogy a törvényjavaslat normaszövege és mellékletei összhangban vannak egymással.
Felhívta a figyelmet, hogy az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek teljesülését - a koncessziós bevételek kivételével - dokumentációs alátámasztás hiányában nem lehetett ellenőrizni.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke beszél az Országgyűlés plenáris ülésén. Háttérben Harrach Péter, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke. MTI Fotó: Bruzák Noémi


Boldvai László: a vártnál kisebb hiány a tavalyi költségvetés fő erénye
A tavalyi költségvetés végrehajtása a várakozásoknál 1,1 százalékponttal kisebb, a GDP 3,4 százalékát kitevő államháztartási hiány miatt tekinthető sikeresnek - mondta Boldvai László (MSZP) kedden az Országgyűlésben.
Boldvai László vezérszónoki felszólalásában rámutatott: az államháztartási hiány csökkentése mellett a kormány 2008-ban végrehajtott, az adórendszert érintő változtatásai bővítették a foglalkoztatottság szintjét, továbbá egyszerűsítették az adóadminisztrációt.
A kormánypárti képviselő felszólalása végén frakciója nevében elfogadásra javasolta a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, valamint az ÁSZ-nak a tavalyi büdzsé végrehajtásáról szóló jelentését.

Varga Mihály: Magyarországon 2006. óta tartósan válság van
A kormány rossz gazdasági kiigazítást hajtott végre 2006-ban, és még két évvel később, a gazdasági világválság kirobbanása idején is rossz pályán tartotta a gazdaságot - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden, a 2008-as büdzsé zárszámadásának parlamenti vitájában.
Varga Mihály vezérszónoki felszólalásában kiemelte: a kabinet három évvel ezelőtt hibásan megemelte az adókat a hiány pótlása érdekében, ugyanakkor nem ismerte fel, hogy ha a gazdaság szerkezetében nem történik változás, akkor azt a gazdasági növekedés sínyli meg.
Az ÁSZ jelentésére kitérve az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere megjegyezte: a sukorói kaszinó építésének, illetve a moszkvai magyar kereskedelmi iroda eladásának gyanús körülményei jól jellemzik a kormány állami vagyonnal kapcsolatos eljárásait. A Fidesz ezért azt javasolja, hogy az Országgyűlés mindaddig ne zárja le a zárszámadás általános vitáját, ameddig a kormány nem tisztázza ezen ügyek kérdéses részleteit - jelentette ki Varga Mihály.

Hargitai János: a kormány nem számol a hiánycsökkentés következményeivel
Hargitai János (KDNP) vezérszónoki felszólalásában elismerte hogy a költségvetési hiánycsökkentést 2008-ban eredményesen hajtotta végre a kormány, de szerinte ennek következményeivel - részben a nemzeti pénzügyi világ nyomására - nem hajlandó szembenézni a kabinet.
Az ellenzéki képviselő megjegyezte: a kormány - tudatosabb és előrelátóbb tervezéssel - még a tavalyi év elején megjósolhatta volna a 2008 második felében begyűröző gazdasági válságot.
Hargitai János felszólalása végén felszólította a kormányt, hogy fizesse ki az ÁSZ munkatársainak a törvény által előírt két havi többletjuttatást.
Kóka János: "gyengén teljesítő nebulót" értékel a 2008-as zárszámadás
A tavalyi év költségvetésének zárszámadásán egy "gyengén teljesítő nebuló" teljesítményét értékelhetik a képviselők - állapította meg Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője kedden, a 2008-as költségvetés végrehajtását értékelő törvényjavaslat általános vitájában.
Kóka János vezérszónoki felszólalásában hangsúlyozta: a 2008-as év Magyarország legsikertelenebb évének számít a rendszerváltás óta. Az ekkor kirobbanó gazdasági válság ugyanis láthatóvá tette az elmúlt több mint másfél évtized összes politikai hibáját - fejtette ki a frakcióvezető.
Hozzátette: 2008 meghatározó eseménye volt továbbá a Fidesz által, szociális demagógiával kikényszerített szociális népszavazás, amellyel "egy egész ország vesztett".

11:20
Kósa Ádám: a törvényjavaslat a siketek érdekeit szolgálja

Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvényjavaslat a siketek, nagyothallók és siket vakok érdekeit szolgálja.
Kedden először szólalt fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben, amikor Kósa Ádám jelnyelven beszélt. Beszédét a jelenlévő képviselőknek jeltolmácsok fordították.
Kósa Ádám úgy fogalmazott: olyan törvényjavaslat fekszik a parlament előtt, mely valóban az érintettek érdekét veszi figyelembe.

Először szólal fel hallássérült képviselő a magyar Országgyűlésben, amikor a fideszes Kósa Ádám európai parlamenti (EP) képviselő jelnyelven beszél az Országgyűlés plenáris ülésén. A jelenlévő képviselőknek jeltolmácsok fordítják a beszédet. MTI Fotó: Bruzák Noémi


SZDSZ: támogatható a jelnyelvi törvény
Sándor Klára (SZDSZ) arról beszélt, hogy Európához tartozni nem földrajzi kérdés, hanem szemlélet és kultúra kérdése. A törvénnyel jelentős lépéseket tettünk, de még nem értünk oda - fogalmazott. Kifejtette: a hallássérült emberek nem betegek; azokat az akadályokat kell megszüntetni, amely társadalmi integrációjuk előtt áll.
A jogszabállyal Magyarország elkezdi teljesíteni a 2007-ben vállalt kötelezettségeket, a fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezményben rögzítetteket. Mint mondta, a szemlélete miatt egészében támogatni tudják a jogszabályt, mert a jelnyelvet teljes értékűnek ismeri el, ugyanakkor módosításokat fognak benyújtani a szöveghez. Ha egy olyan szülő van, aki kéri, hogy fejlesszék a gyermekét jelnyelvén, az állam nem tagadhatja meg - szögezte le a liberális politikus.
A kétnyelvű oktatást minden körülmények között biztosítani kell, ez nem irdatlan pénzek, hanem minimális emberség kérdése - tette hozzá. Kitért arra is, hogy a hallássérült gyermekek szüleinek olyan tanfolyamokat kellene indítani, amelyeken már nagyon korán elkezdhetik tanulni a jelnyelvet.

Herényi: az MDF is a törvény mellett
Herényi Károly szintén jelezte, hogy támogatják a javaslatot. Személyes élményeit ecsetelve azt mondta, hogy társadalmi szemléletváltásra van szükség. A halló embernek sokkal többet kellene tudnia erről a világról, így a társadalmi tolerancia szintje is más lenne - mondta.
Kifejtette: a törvény demokratikus alapjogokat, az esélyegyenlőséget biztosítja. Szerinte a jogszabályi előterjesztés alapvetően jó, de tökéletessé tételéhez módosító indítványokat adnak majd be. Mint mondta, biztosítani kell, hogy közérdekű információkat tartalmazó honlapokon, videókon jelnyelvi tolmács fordítson.

Korózs: a diplomások száma is nőhet a hallássérültek körében
Korózs Lajos azt hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a hallássérültek a munkaerőpiacon megbecsült állampolgárként élhessék meg mindennapjaikat. Ha a jogszabályt elfogadják, sokkal több diplomás lehet a hallássérültek között - mondta a szociális tárca államtitkára.
Kiemelte: olyan oktatási rendszert szeretnének kiépíteni, amely a tanárok képzését is megfelelő módon biztosítja majd. Ez a munka elkezdődött - jegyezte meg. Egyetértett azzal, hogy a hallássérültek nem beteg emberek, hanem lehetőséget kell teremteni számukra is, hogy a kultúrához, a mindennapjaikhoz szükséges információkhoz hozzáférjenek. Kitért arra is, hogy egyes eljárási törvényeket hozzá kell majd igazítani a jogszabályhoz. Példaként a közigazgatási, szabálysértési, illetve a polgári perrendtartásról szóló jogszabályokat említette.
Az általános vitát az elnöklő Mandur László lezárta, a részletes vita a Ház következő ülésen lesz.

Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára  beszél az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Bruzák Noémi


10:40
SZDSZ: egységes jogalkalmazást a Magyar Gárdával szemben
Gulyás József szabad demokrata képviselő úgy ítélte meg, hogy a tevékenységét feloszlatása óta is folytató Magyar Gárdával, annak szervezőivel szemben nincs egységes jogalkalmazás, a rendőrök bizonytalanoknak tűnnek. Fellép-e végre kellő határozottsággal a gárda szervezőivel szemben a rendőrség és az ügyészség? - kérdezte, utalva arra, hogy a gárdisták alkalmanként visszaélnek az egyesülési joggal.
Avarkeszi Dezső államtitkár azt mondta: nem tapasztalták, hogy általában következetlen lenne a rendőrség a feloszlatott gárda újjászervezésével kapcsolatban. Hivatkozott több olyan esetre, amikor a rendőrség betiltott a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gárdarendezvényt, illetve feloszlatott olyat, amelyet a szervezet tiltó határozat ellenére tartott meg. Hozzátette: a szombati, kiskunlacházi ügyben vizsgálat indult, amely még nem zárult le.

Fidesz: tisztánlátást a romák elleni gyilkosságsorozat ügyében
Kinek, vagy kiknek a hibái, mulasztásai vezettek oda, hogy tizennégy hónapig rettegésben lehetett tartani egy országot? - kérdezte a romák elleni támadássorozat kapcsán Farkas Flórián. Úgy ítélte meg: a felelős hatóságok nem úgy kezelik a történteket, "mint amikor magyar állampolgárokat végeznek ki", pedig a cigányok is azok.
Reagálásában Avarkeszi Dezső szólt arról, hogy minden tisztességes magyar embert megrendített a hivatkozott eseménysor. Szerinte nem igaz, hogy a rendőrség nem tett meg mindent az ügy felderítéséért. Emlékeztetett, hogy el is fogták a feltételezett elkövetőket. Elismerte ugyanakkor, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál valószínűleg elkövettek hibákat a nyomozás ideje alatt, de e tekintetben még tart a vizsgálat.
Zárásként Farkas Flóriánhoz fordulva hozzáfűzte: "az nem megy, hogy rasszista szervezetekkel együttműködünk", ugyanakkor követeljük a cigányság védelmét.

MSZP: Magyarország 70 éve fogadta be a lengyel menekülteket
Hárs Gábor (MSZP) arra emlékezett, hogy 70 évvel ezelőtt - miután a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot - Magyarország több százezres nagyságrendben fogadott be lengyel menekülteket. A beszédet a díszpáholyból végighallgatta Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is.
Szabó Vilmos külügyi államtitkár azt mondta: a 1939 szeptemberében történtek arra szolgálnak példaként, hogy egy ország képes volt felülemelkedni aktuálpolitikai érdekein és szolidaritást mutatni egy másik nemzet iránt, amelyhez közös történelmi múlt fűzi.

KDNP: ezeréves a gyulafehérvári egyházmegye
Harrach Péter (KDNP) a Szent István alapította gyulafehérvári egyházmegye ezeréves évfordulójáról emlékezett meg. "Isten éltesse az ezer éves erdélyi egyházmegyét, isten éltesse Erdély népét!" - mondta.
Arató Gergely államtitkár arról beszélt, hogy az ezer évi megmaradás sok küzdelmet, áldozatot jelentett Erdély katolikus magyar népe számára, és azt kívánta, hogy az elkövetkezendő időkben több békesség és megértés vegye körül az egyházmegye munkáját.

Olvasóink írták

  • 9. lótusz 2010. február 27. 16:07
    „a magyarok és romák közti feszültség is a jelen kormány műve. direkt uszítják egymás ellen őket. pl mikor a gárdára támadtak a cigányok kiderült azért mert a z mszp-és képviselőnő azt mondta a gárda gyilkolni jön a gyerekeiket. holott csak jobbikos fórum volt. egy másik esetben egy fideszes emberke fenyegetőzött hogy aki a jobbiknak szed kopogtatót felkötik a cigányok. és a kormány ellopta a roma felzárkoztatásra járó pénzt is kolompár orbánnal egyetemben. munkát nem biztosít és nem is kényszerít romát munkára. eszköz a roma is. a gárdát meg szélsőségesezik pedig a nem bűnöző cigányokkal nincs baj. van már rengeteg cigány is aki dolgozik becsülettel és tudja hogy a jobbik oldja meg a problémát. ők is a jobbikra szavaznak. szebb jövőt”
  • 8. janika 2009. szeptember 30. 06:10
    „Ezt a parlamentet már rég fel kellett volna oszlatni és új választásokat kiírni! A "7" meg tükörbe nézett és önkritikát gyakorol!”
  • 7. tonysoprano 2009. szeptember 30. 00:16
    „moderálva durva”
  • 6. gipsysucks 2009. szeptember 29. 22:20
    „Magyarok elleni, napi több tucat támadásról miért nem társalognak ezek <moderálva>?”
  • 5. info2009* 2009. szeptember 29. 21:44
    „Az orszaggyulesnek azt kellene megbeszelni, hogy mivel az orszag ilyen rossz helyzetben van, nem kapnak fizetest mondjuk ugy 5 evig. Mindenki hazafiassagbol szolgalja az orszagot, hiszen minden egyes orszaggyulesi kepviselo ugy megszedte magat az utobbi evekben (osszelopta magat), hogy a keresutkre igazan nincs szukseguk. Na most a felszabadulo penzt forditsak kozbistonsag novelesere, polgarorsegek tamogatasra, kamerak felszerelesre a legkisebb falukban is. Ha majd a kozbiztonsag helyreallt es a magyar gazdasagi mutatok is jol allnak, akkor lehet beszelni a javadalmazasukrol megint.

    Nyugat-Europaban hatalmas cegek ugyvezetoi sorban mondanak le fizetesukrol, ha a vallalt nem megy jol. Fejetol buzlik a hal, tehat mondjon le a rablobanda a fizetesrol, jelenjenek meg minden egyes gyulesen es szolgaljak a nepet. Akkor majd kezt tiszteletuk lenni. A mostani viszonyok kozott csak jolfizetett EU legenyek, akiket senki sem tisztel.”
  • 4. Jandex 2009. szeptember 29. 20:35
    „kivagyokén
    :)))))))))))))) ez jó!!!!!!!!!”
  • 3. kivagyokén 2009. szeptember 29. 19:39
    „"Fidesz: tisztánlátást a romák elleni gyilkosságsorozat ügyében
    Kinek, vagy kiknek a hibái, mulasztásai vezettek oda, hogy tizennégy hónapig rettegésben lehetett tartani egy országot? - kérdezte a romák elleni támadássorozat kapcsán Farkas Flórián.

    Bocs nem az ország rettegett, csak a felesleg izgult, hogy megkapja e még a következő havi segélyt”
  • 2. janika 2009. szeptember 29. 18:53
    „Ez Korózs is, azt mutatja, hogy mekkora halat fogott?”
  • 1. imre1964 2009. szeptember 29. 18:40
    „Nem a gárdával kell foglalkozniuk hanem azzal hogy ne lopják szétt az országot.
    Bízom benne hogy jövőre a gárdisték nyugodtan végigmehetnek az utcán , nem lesz politikai nyomás alatt a rendőrség.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A volt miniszter szerint válságban van az egészségügy

Alapvető szemléletváltásra van szükség az egészségügyben, mert az ágazat mély és elhúzódó válságban… Tovább olvasom