Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Örökérvényű lesz a magyarigazolvány

A jövőben korlátlan ideig lesznek érvényesek a magyarigazolványok, amelyeket érvényességi ideje jelenleg öt év - jelentette be Gál J. Zoltán, a MeH államtitkára.
A magyar állam eddig 870 ezer magyarigazolványt adott ki, amelyek közül soknak hamarosan lejár az érvényességi ideje. Gál J. Zoltán szerint a korlátlan ideig tartó érvényesség bevezetésével a határon túli magyaroknak nem kell sorban állniuk és kevesebb lesz az ügyintézés is.

Akinél betelt a kedvezményeket igazoló melléklet, azok számára bevezetik a pótfüzetet, és megszüntetik a külön kiadott, úgynevezett járulékos igazolványokat. Utóbbi körbe tartozik a diák- és pedagógusigazolvány, illetve az oktatási kártya. A változásokhoz törvénymódosítás szükséges.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a magyarigazolvány a kibocsátás után öt évig, gyerekeknél 18 éves korig, 60 év felett pedig korlátlan ideig érvényes. A magyarigazolványokról is rendelkező, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény 2002 január 1-jén, az Orbán-kormány idején lépett életbe, majd 2003-ban a Medgyessy-kormány módosította.

A határon túli magyarok a törvény által biztosított kedvezményeket és támogatásokat a magyarigazolvány birtokában vehetik igénybe. A külalakjában a magyar útlevélhez hasonló dokumentum utazási kedvezményt, illetve oktatási, kulturális támogatásokat biztosít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

angol klubok fekete fordulója

A Bajnokok Ligája tegnapi játéknapja az angol csapatok fekete napját hozta. A Manchester United… Tovább olvasom