Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Őrizetben az egykori békefenntartó

Koszovóban is szolgáló volt szerződéses katona a romagyilkosságok egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja - értesült az MTI vasárnap megbízható forrásból.

A magát megnevezni nem kívánó informátor közölte: Cs. István szerződéses katonaként legalább két ciklusban szolgált a koszovói magyar KFOR-misszióban. 2008-ban szerelt le a honvédségtől.

Meg nem erősített információk szerint Cs. István volt a Debrecenben már "négyek bandájának" nevezett csoport fegyverszakértője és -beszerzője.

Az MTI megtudta azt is, hogy a másik gyanúsított, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is. Az elkövetők az akkori Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség vezetői, illetve tagjai voltak, a szervezetet 1995-ben a Független Kisgazdapárt debreceni székházába jegyezték be.

Az MTI információi szerint K. István is gyanúsított volt az ügyben, de bizonyítékok hiányában még a bírósági eljárás előtt megszűntették ellene az eljárást.

A debreceni söröző és bár - ahonnan csütörtök éjjel elvitték a romagyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy személyt - vasárnap az előzetes információkkal ellentétben zárva volt, a környéken szinte senki nem tartózkodott. Az MTI tudósítója a környező utcákban csupán néhány rendőrségi autót látott várakozni, illetve cirkálni.

Olvasóink írták

69 hozzászólás
  • 69. lótusz 2009. augusztus 30. 15:56
    „igen akár bérelnek politikai okokból gyilkost. én még nem hiszem hogy azok voltak akikre most rá akarják verni.antirasszista pólóban dobolt az egyik erről nem szól a sajtó. meg újszülött fia van. elég furcsa lenne ha igaz lenne .”
  • 68. janika 2009. augusztus 25. 07:58
    „E rendszer vezetése mindenre képes a hatalma fenntartásáért! Mit számít az, hogy az emberi életek hunynak ki idő előtt. Lényeg hogy asajtó foglakozik az üggyel az emberek meg találgathatnak ! Addig nem járnak tüntetni Kossuth térre.”
  • 67. elemér 2009. augusztus 25. 01:23
    „moderálva off”
  • 66. elemér 2009. augusztus 25. 00:49
    „moderálva off”
  • 65. pmc 2009. augusztus 25. 00:02
    „ujraindítottam a gépet , ki lehet lépni”
  • 64. pmc 2009. augusztus 24. 23:47
    „"Nem tudok kilépni az oldalról!
    MIért van ez??"

    tényleg nem .

    lehet a szerkesztők megsokalták hogy néhányanaknak több nickneve is van
    lehet ezért ?

    szerkesztők ?”
  • 63. lHunter 2009. augusztus 24. 23:39
    „moderálva off”
  • 62. dr73 2009. augusztus 24. 23:01
    „ejnye kisalföld”
  • 61. hümm 2009. augusztus 24. 22:59
    „moderálva off”
  • 60. dr73 2009. augusztus 24. 22:58
    „moderálva off”
  • 59. lacag 2009. augusztus 24. 22:56
    „Elemér for president!”
  • 58. lacag 2009. augusztus 24. 22:54
    „Hihetetlen...”
  • 57. lacag 2009. augusztus 24. 22:54
    „moderálva off”
  • 56. elemér 2009. augusztus 24. 22:16
    „moderálva off”
  • 55. pancser 2009. augusztus 24. 21:47
    „Mo-n még divat a nyomásgyakorlás. A zsíros állások elvárásokhoz kötődnek, ennek lett áldozata Kaiser Ede. De vannak más esetek is. A Rendőrség és a bíróság is elvesztette a hitelét, előttem is és az ország előtt is. Az hogy valaki mit ír, meg kit utál, abból még nem következik, hogy gyermekgyilkos. Magam sem szeretek sok embert, sőt van akit utálok, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy megölöm. Cigányokkal ritkán van kapcsolatom, bizonyos csoportosulásaikat félve kerülöm, viszont ki haragudna a cigányzenészekre? A mostani ügyben külsőségek alapján próbálják megmagyarázni, hoggy a letartóztatottak miért azok akik. A hallgatásnak több hitele volna mint a dumának!”
  • 54. csigaZ 2009. augusztus 24. 21:47
    „Itt is a békét akarták fenntartani.

    Ez is baj?”
  • 53. kolombela 2009. augusztus 24. 20:18
    „11. SCC 2009.08.24. 12:19
    ,,Valószínűleg nem olyan bizonyítékaik lesznek mint nektek..."
    A móri gyilkossággal megvádolt Kaiser és tsa. ellen is teherautónyi ,,bizonyítékot" öntött a rendőrség, mégsem ők voltak az elkövetők.

    12. a.h.a. 2009.08.24. 12:46
    Senki sem dobta fel őket, a rendőrség volt ilyen ,,ügyes".

    14. AstarothZ 2009.08.24. 12:53
    Horák Nora Gyilkosának felderítése ügyében is ultimátumot kapott a rendőrség, csak itt nem a Közt elnöktől, hanem a Magyar gárdától. A vezető politikusaink le sem szarták, hogy meg lesz-e a gyilkos vagy sem. Aztán az ultimátum után pár hétre rá hirtelen ,,megtalálták" a ,,gyilkost".”
  • 52. kolombela 2009. augusztus 24. 20:12
    „moderálva off”
  • 51. kolombela 2009. augusztus 24. 19:53
    „7. pancser 2009.08.24. 11:43
    A nagy kérdés, miből tudták megvásárolni a több tízmilliós terepjárókat (3db), hiszen nem nagymenő vállalkozók, stb. Ezek szerint valaki(k) pénzelte(ék) őket. Vajon kik?”
  • 50. kolombela 2009. augusztus 24. 19:49
    „6. énvagyok 2009.08.24. 11:38
    "ááááá, tényleg nem rasszista az indíték, valószínűleg azért csak romák az áldozatok."
    Ááááá, tényleg nem rasszista az indíték, valószínűleg azért csak magyarok az áldozatok. Ugyan ezen idő alatt a cigányok HÁROMSZOR annyi magyart gyilkoltak le brutális módon. "Bőrszín alapján. Ez mi, ha nem rasszizmus?"
    Mielőtt ezt a divatos szót használod, jó lenne ha messzebb is látnál szűk lakókörzetednél és tájékozódnál a témában. Vagy csak a ballibsi cselédmédia kedvenc szófordulatát használod?”
69 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A halálosztó brigád tagjai féltik a családjukat

A négy férfi attól tart, hogy a családjukon állnak bosszút. Tovább olvasom