Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Orbán Viktor: a kormány számára a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb

"Mi, magyarok hisszük, hogy a nemzet különböző országokba szakított és vándorolt tagjai egyetlen test részeit képezik" - emelte ki beszédében.
A kárpátaljai magyarok biztonságát nevezte a legfontosabbnak a magyar kormány számára Orbán Viktor pénteken Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján.

A hagyományosan a beregszászi református templomban tartott ünnepségen elmondott beszédében a miniszterelnök hangsúlyozta: a tanévkezdet, a diákok jelenléte azt bizonyítja, hogy a több évtizedes magyar főiskolának nemcsak küzdelmekkel teljes múltja és jelene, hanem reményteli jövője is van.

"Úgy látom, Kárpátalján tudják és értik azt az évszázados igazságot, hogy úgy dolgozzunk, mintha minden rajtunk múlna, de úgy imádkozunk, mintha minden Isten akarata volna" - tette hozzá.

"Az egész nemzet nevében köszönöm, hogy szerte Kárpátalján megőrzik és hirdetik Kosztolányi Dezső vallomását, amely szerint ˝Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható˝" - mondta a miniszterelnök.

Nehéz időket élünk, súlyos kihívások érték Ukrajna polgárainak biztonságát – emlékeztetett Orbán Viktor. Ennek kapcsán kijelentette: a magyar kormány számára a kárpátaljai magyarok biztonsága a legfontosabb.

"Mi, magyarok ugyanis hisszük, hogy a nemzet különböző országokba szakított és vándorolt tagjai egyetlen test részeit képezik. Ha az egyik tag szenved, akkor vele együtt érez valamennyi, és azon dolgozik, hogy számára minél előbb gyógyulást szerezzen" - fogalmazott.

"Én úgy látom, hogy a kárpátaljai magyarság mai élete egy néma népszavazás a béke mellett, ezért minden olyan intézkedést és kezdeményezést üdvözlünk, amely a kárpátaljai magyarság érdekeit szolgálja, és minden olyan szankciót ellenzünk, ami az önök életét még nehezebbé tenné" - jelentette ki.

Kifejtette: amikor egy közösség arra teszi fel az életét, hogy olyan kulturális intézményeket hozzon létre, mint amilyen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, azt mutatja a világnak, hogy él, és azt üzeni, hogy élni akar. Azt üzeni, hogy van ereje az élethez, és van elég tudása is ahhoz, hogy ezt az erőt megsokszorozza – fűzte hozzá.

Orbán Viktor, hangsúlyozta, hogy a mai nehéz időkben a magyaroknak össze kell tartaniuk, és reménykedniük kell abban, hogy a sötét fellegek elvonulnak Ukrajna egéről, de ez – mint fogalmazott – nem két nap alatt fog megtörténni. "Nekünk, magyaroknak ezért most kell okosnak, higgadtnak, bátornak és tetterősnek lenni" – fűzte hozzá.

A kormányfő elmondta: aki megnézi a magyar nemzetstratégia költségvetési tételeit, az láthatja, hogy a legtöbb pénzt az anyanyelvű oktatásra költjük el, egyetemeket, főiskolákat tartunk fenn szerte a Kárpát-medencében, az iskolarendszer minden szintjén elősegítjük az anyanyelvű oktatást.

A diákokhoz fordulva a kormányfő kijelentette: azok, akik a továbbtanulásukhoz a Rákóczi-főiskolát választották, fontos döntést hoztak a saját életükre nézve és létfontosságút a nemzet egésze szempontjából.

Az ünnepségen Orbán Viktort a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola által alapított, most először odaítélt Rákóczi-díjjal tüntették ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repülési mód nélkül is használhatóak az elektronikus eszközök

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyezte, hogy az utasok repülési üzemmód nélkül is… Tovább olvasom