Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Orbán: lezártuk a honvédség felmorzsolódásának korszakát

A miniszterelnök szerint 2010-ben lezárult a honvédség anyagi és morális felmorzsolódásának időszaka, amely minden területen "a nemzeti önvédelmi képességeink leépülését hozta magával".
"Elegünk lett a silányságból, az önbecsülés hiányából, a mindent eluraló kapzsiságból, ezért ezt a korszakot egy határozott mozdulattal - reményeim szerint egyszer s mindenkorra - lezártuk" - mondta Orbán Viktor pénteken a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén, Budapesten. A kormányfő szerint új időszámítás kezdődött, amelynek lényege, hogy Magyarország kiáll magáért, polgáraiért, és minden erejével igyekszik érvényesíteni a magyarok érdekeit, megvédeni értékeiket. A honvédség immár nem pusztán egy évről évre megjelenő sor a költségvetésben, hanem "a nemzet erejének egyik forrása és a nemzeti szuverenitás záloga" - hangsúlyozta.

Véleménye szerint hiába erősödnek "a puhányságnak polgárjogot adni akaró divathullámok", csak az az ország lehet erős, amelynek magabiztos hadserege van, ezért erősíti meg a kormány a magyar honvédséget.

A miniszterelnök felidézte - utalva az 1999-es NATO-offenzívára Jugoszlávia ellen -, Magyarország még csak 12 napja volt tagja a NATO-nak, amikor "hirtelen egy súlyos katonai konfliktusba léptünk be". Ez felhívta a figyelmet a magyar hadsereg erényeire és fogyatékosságaira is, főként a bevethetőséggel és a készenléti szinttel kapcsolatban - emlékeztetett, majd a sort az egész nyugati világnak új fenyegetettséget jelentő 2001. szeptember 11-i merényletekkel folytatta, valamint azzal, hogy a belépés az afganisztáni misszióba is merőben új képességeket kívánt meg a magyar honvédségtől és a KNBSZ elődszervezeteitől.

Most pedig Európa és a világ gyökeres változásával állunk szemben, így egy gyökeres átrendeződéssel, amely új kihívásokat jelent minden országban a nemzetbiztonság területén is, az azonban a változások kiszámíthatatlansága ellenére biztos, hogy a biztonság kérdése az élet minden területén jelentősen felértékelődik - fejtette ki Orbán Viktor, kiemelve, hogy az államnak sokkal erősebben kell figyelnie eredeti küldetésére, a rend és a biztonság fenntartására, amelyhez erős, hatékony rendőrség és katonaság kell. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: a versenyekben és a küzdelmekben a fizikai erő helyett ma sokkal inkább az információk megszerzése, rendszerezése és elemzése a siker kulcsa, ezért is hozták létre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot.

A katonai titkosszolgálatok átszervezése céljának azt nevezte, hogy az európai válság és annak Magyarországot sújtó következményei ellenére is jusson elegendő pénz a nemzetbiztonsági feladatok ellátására.

Kijelentette: szükség van egy ütőképes, korszerű, kiválóan képzett szakembereket alkalmazó, nemzetközi szinten is elismert katonai nemzetbiztonsági szolgálatra, amely a korábbi két katonai titkosszolgálat erőit és eszközeit koncentrálva meg tud felelni ennek az elvárásnak. A KNBSZ megalakításával "Magyarország nemzetbiztonsági közössége egyértelműen erősödik": a katonai hírszerzés és elhárítás egységes vezetésével hatékonyabbá válik az ország és a honvédség is, valamint a külföldi missziókban szolgáló magyar katonák nemzetbiztonsági védelme - húzta alá, majd azt kérte a KNBSZ állományától, hogy a jövőben is minden olyan információt, amely az ország és a magyarok biztonságát érinti, időben és pontosan gyűjtsenek össze a döntéshozóknak. A kormány úgy tekint a KNBSZ tagjaira mint akiknek mindig a legelső vonalban kell lenniük. "Ezért önök mindenkor számíthatnak a kormány és a honvédelmi miniszter kiemelt figyelmére és bizalmára. (...) Nem csak a kormány vár önöktől kiemelkedő teljesítményt: ne feledjék, a jó katona nem azok ellen küzd, akik szembe jönnek vele, hanem azokért, akik mögötte vannak" - zárta szavait Orbán Viktor.

Olvasóink írták

  • 4. load 2012. május 13. 08:24
    „Mi változott a fegyveres erők fejlesztése terén?
    Én egyedül a TEK 10 milliárdos kistafírozásáról tudok.
    Mi lehetett még?”
  • 3. pubigyereide 2012. május 11. 12:59
    „A nulláról vagy leginkább mínuszból fel kell építeni egy hadsereget? És a hátteret hozzá? MIBŐL? MIÉRT? Nincs jobb helye annak a pénznek? Ez egyszerű pénzkidobás. Mintha kiállnék és a bankóim hajigálnám szanaszét.

    Mi szükség van rá? Mi értelme van? Megvédeni magunkat? Maximum, nagyon maximum a nagy testvérek jóindulatán múlik az, hogy segítenek-e majd nekünk vagy letojnak a bajban. Ezen a helyzeten hosszú évtizedek következetes munkájával lehetne "segíteni".. kérdés hogy megéri-e. Még mindig az a kérdés: biztos, hogy ebbe az irányba kell menni? Nincs jobb helye annak a pénznek?

    Dehogy nincs. Itt megint valami okosság lapul a háttérben, valami olyan mutyiság, ami nem fedi fel magát MÉG.

    "Abszurdisztán"”
  • 2. embertelen 2012. május 11. 12:56
    „Orbán "úr", inkább a végtelen hazudozást kellene már lezárni!”
  • 1. Madarász 2012. május 11. 12:40
    „Ismét jót nevettünk Viktor kispajtás humorán! :)))

    "Elegünk lett a silányságból, az önbecsülés hiányából, a mindent eluraló kapzsiságból, ezért ezt a korszakot egy határozott mozdulattal - reményeim szerint egyszer s mindenkorra - lezártuk" - Hiszem, ha látom! Minden szinten megy a fosztogatás, kapzsiság és a szakmai silányság a kormány részéről, úgyhogy ezt egy mozdulattal akkor tudná megoldani, ha aláírná a kormány lemondását.

    "csak az az ország lehet erős, amelynek magabiztos hadserege van, ezért erősíti meg a kormány a magyar honvédséget. " Majd beleér a bilibe a keze és felébred...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: politikai verőemberek kerülnek pozícióba

Az LMP szerint a kormányzati személyi változások azt mutatják, hogy a kabinet egyre gyorsuló tempóban száguld a rossz irányba. Tovább olvasom