Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Orbán leváltásáról beszél Mesterházy

Orbán Viktort az emberek fogják leváltani 2014-ben, kizárt, hogy a Fideszben addig váltás legyen - nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszava csütörtöki számában.

Ezt arra az újságírói felvetésre válaszolva közölte, hogy egyre több vélekedést lehet hallani arról, ezt a ciklust a jobboldalnak végig kellene vinnie, de nem Orbán Viktorral.

A pártelnök szólt arról is, hogy az MSZP mozgástere bővül: nyílik a társadalmi tér a szocialista párt körül, civil szervezetekkel, szakszervezetekkel tudnak egyeztetni. Ez jelzi, hogy egyre többen kíváncsiak a szocialisták véleményére és sok esetben egyet is értenek azzal. Ez azt jelenti - válaszolta az újságíró kérdésére Mesterházy Attila -, hogy egyre többen gondolnak az MSZP-re tényleges váltópártként.

Mesterházy Attila szerint "két választás között az egyetlen olyan mérési pont, ami alapján az emberek orientálódni tudnak, vagy ami figyelmeztetés a kormányzó pártok számára, az, hogy kinek nő a támogatottsága". Ha egy párté erősödik, akkor egyre többek kezdenek odafigyelni annak a pártnak a véleményére - vélekedett az interjúban az MSZP elnöke.

Kövér Lászlónak, a parlament elnökének a büntetőeljárási törvény vitájában a parlamentben elhangzott és szocialista képviselőket leintő felszólítására utaló kérdésre Mesterházy Attila azt mondta: "bízom benne, hogy a házelnök nem megrendelést fogalmazott meg az elnöki pulpitusról". A lap idézi a Kövér Lászlótól elhangzott mondatot: "akit nem érint még ez a probléma, az addig is legyen szíves csendben maradni".

Olvasóink írták

182 hozzászólás
  • 182. zeta62 2011. július 06. 16:03
    „Látom, nem tudjátok értelmezni a PONT szó értelmét. Se.
    Honnan tudod, mi áll benne, amikor bevallottad, nem is olvastad el? :D :D :D :D :D
    Ez a fölényeskedő, "mindenkinél okosabb vagyok" hozzáállás lesz a végzetetek is! :D :D :D
    Faék.”
  • 181. gjozsi88 2011. július 02. 15:11
    „zeta62!
    Kissé komikus, hogy az általad állitott alternatíva egy idézett link....mely számtalanszor elmondtam már, hogy téves diagnózist állít fel, emiatt téves következtetésre juthat......közben azt hirdeted, hogy nem propagandát nyomod!
    Ugyanakkor nem tudtad megvédeni, mitől jó az általad idézett elképzelés!
    Az ellenvéleményemet ÉRVEKKEL alátámasztottam, gyakorlati példákkal illusztráltam!
    Persze semmit nem tudtál kezdeni vele, mert arra nem kaptál propagandát, hogy mi van ha belekérdeznek!
    Neked szánták a linket, és azoknak, akiknek nem kell érveket és példákat mellé tenni, azoknak akik végig sem gondolják miről szól az általad beidézett link!
    Ha azt szeretnéd, hogy megértsék a véleményedet, azt próbáld megvédeni!
    Ne kinyilatkoztass, hanem érvvelj és hozz ide gyakorlati példákat, akkor nem kerülsz olyan helyzetbe, mint most, hogy görcsösen ismételgeted a kinyilatkoztatásodat, az idézett linkedet....nem tudod megindokolni, hogy miért jó!
    Hidd el nem az a lényeg, hogy ki mondja, azaz Kövér, vagy Vona.....itt az a fontos, hogy mit mond!
    A gyakorlati racionalitás a lényeg!!!!!”
  • 180. zeta62 2011. június 30. 19:10
    „te egy abszolut stupid vagy! Hol látsz te engem agitálni, libsikém? :)

    Veled ellentétben nem vagyok agitpropos, nem kell szóról szóra bemagolnom a pártálláspontot. A párthengereddel szemben állítottam alternatívát, amit, saját magad ismerted el, el se olvastál, csak csipőből szórtad tovább a judeo-bolsevik igédet. Agitálj csak nyugodtan, de minek??? Már senki sem vesz komolyan. Már én sem. Igazuk volt itt a többieknek. Beláttam, te tényleg önmagaddal akarsz "vitázni" :) Aztán, mikor lesre futsz, akkor személyeskedsz. Ezek vagytok ti mind, jordán-pozitív komcsik.
    PONT.”
  • 179. gjozsi88 2011. június 30. 16:54
    „MÉG ANNYIT:

    " lexartam az agitproposokat, ma se teszek másként!"

    Van némi bája annak, hogy Te linkelsz, azaz propagandát terjesztesz....én saját véleményt fogalmazok meg!!!!!
    Ugye önmagad nem.....le?”
  • 178. gjozsi88 2011. június 30. 16:52
    „zeta62!
    Látom nagyon is megértetted a korábbi ötleted abszurditásait....próbálod benyelt tréfának tekinteni!
    Hidd el, nem téged volt fontos meggyőzni, agyrém ötletedtől, ami a pénznyomtatásról és az adósság elengedésről szól.....(mely főként az utóbbi a jobbik programjának markáns eleme).....hanem azokat, akik gondolkodás nélkül követik ezt az ideológiát!
    Ehhez hálás partnernek bizonyultál.....!
    Egyébbként jöhetsz azzal a szánalmas szöveggel, hogy mindent csak provokációként találtál ki......!
    Jót nevetek rajtad, mert normális gondolkodó oúgy nem provokál, hogy közben saját magát járatja le!
    A pénznyomtatás ,adósság elengedés ötleted, ha meggyőzödésen alapul, akkor tudatlanság, ha provokáció, akkor szánalmas öngól.....!
    Választhatsz!!!!!”
  • 177. zeta62 2011. június 30. 14:22
    „175. gjozsi88 2011.06.29. 12:34

    Látod-látod!
    Én azt nem értem, mitől van az, hogy mindenkinél okosabbnak hiszitek magatokat, azt képzelitek, mások CSAK inkompetensek lehetnek, és csak az az egyedül üdvözítő és alkalmazható, amit a fajtátok erőltet a világra. Az ideológiátok már az elmúlt évtizedekben befuccsolt a világban, és a fityesz tapsa közben közel végromlásba döntötte mára az országot, és ti még mindig ott hirdetitek a feljebbvalóságotokat a süllyedő szemétdomb tetején.
    Annyira önelégült vagy, és annyira nem figyelsz másokra, hogy ezt a kis tréfát is benyelted, és önigazolásra használtad! Ennyire beképzelt, nagyképű vagy! :)
    Részemről a jövőben annyit és azt höröghetsz, amennyit csak akarsz, az átkos időtökben is lexartam az agitproposokat, ma se teszek másként!”
  • 176. zeta62 2011. június 29. 23:57
    „Nem értem...”
  • 175. gjozsi88 2011. június 29. 12:34
    „Zeta62!
    Nem csodálom.....ugyanis ez a köznyelvre lefordított ,általad támogatott pénznyomtatás, adósság elengedés következménye!
    Véleményeddel a korábbi saját állításaid értelmetlenségét igazolod vissza!!!!
    Gratulálok és köszönöm!”
  • 174. zeta62 2011. június 28. 22:33
    „173. gjozsi88 2011.06.28. 19:29

    Nem értem...”
  • 173. gjozsi88 2011. június 28. 19:29
    „még annyit:
    Hogy értsd!
    Küld egy számlára számomra 1 millió forint hitelt!
    Én minden hónapban a megegyezett havi 10 000 ft részből küldök 8 000 ft-ot és szép szines papirpénzt rajzolva, hasonlit az eredetihez!
    Majd jövőre közlöm veled, hogy ez sok ,engedd el és csak 500 ezret fizetek vissza!

    Mit szólnál az ötlethez??????”
  • 172. gjozsi88 2011. június 28. 19:27
    „zeta62!
    Sodrodból nem is szeretnélek kihozni.....bár kirohanásaid vannak pótcselekvésként!
    A szomorú az, hogy nem tudtuk meg miért jó nekünk inflációt gerjeszteni a fedezet nélküli pénznyomtatással......miért lesz jó nekünk a befektetők kirohanása az országból, mikor nincs magyar befektető tőke, az adósság elengedés után szinte senki nem akar ide fektetni, mert attól fél, hogy egyszer majd megint úgy gondoljuk, hogy nem fizetünk!
    Az adósság átütemezésre meg jó a példa a devizahiteleseknél, akik aklig tudják fizetni a befagyasztott árfolyamot is, de 4 év múlva a különbözet 6% os kamataival együtt töblet törlesztést igényel!
    Azaz akkor fogunk beledögleni......és addig sem lesz jó, mert a befektetői tőke az elengedésnél kicsit kisebb mértékben de menekülni fog!”
  • 171. gjozsi88 2011. június 28. 19:22
    „Sagittarius!
    165!
    Szomorúan tapasztalom, hogy nem mersz ébredezni......pedig amit írtam tények, noha a szavak feltételes módot használnak,kivéve a szövegkörnyezetből, de bennt bizony tartalmuk van....eseményeket rögzitő tartalmuk!

    Az IMF elvárásait nem teljesíthettük, mert a mostani kormánypárt keresztbe feküdt, igy a kétharmados többséget igénylő törvények nem születhettek meg!
    Ezért van szerepe a volnának ez esetben.......! Ezt tudjuk, hogy a fidesz átkozta azokat a megszorításokat, mely az általam felvázolt tematika szerint az aktívak számára adósávszélesítést tett lehetővé ,reálbér emelkedéssel, (ez meg is volt) csak mellette az inaktívak juttatásait a kétharmados törvények tekintetében nem tudták megcsinálni, sőt lenépszavaztunk olyan kiadáscsökkentéseket, melyek közül most többet és brutálisabban hajtunk végre!

    Ugyanakkor ami a mostani állapotot jelzi, ez nem feltételes mód, hanem parlament elött már elfogadott törvények....illetve a Munka terv, benyujtott törvényjavaslat, melyet ajánlok tanulmányozásra!

    Azaz az egyik verziónál kénytelenek vagyunk a volna szó szinonimáit használni, mert megakadályoztátok, az annak brutálisabb, kiszolgáltatottabb részének egy része már megszavazott törvény, illetve már csak meg kell szavazni és kevés az esély a visszavonására, mely utóbbiak szinte tények és a kiszolgáltatottságot növelik!”
  • 170. zeta62 2011. június 28. 19:16
    „józsi!
    Nem tudsz kihozni a sodromból :D
    Erőlködj csak!”
  • 169. gjozsi88 2011. június 28. 19:11
    „zeta62!
    Megértem azt a kirohanásodat, melyet tehetetlen dühödben érzel!
    Szerencsésebb lett volna tényekkel cáfolni azt, mitől nem hiteles a mondandóm tartalma!!!!!
    Szerinted mit kellett volna kezdeni egy inflációt gerjesztő pénznyomtató agyrém ötleteddel.....miért nem cáfoltad meg azt amit én TÉNYEKKEL igazoltam, hogy már a bankadóval is visszaesett a hitelezés, ami miatt áll a gazdaság.....ennek brutálisabb változata következne be-ahogy a lengyeleknél szintén TÉNY ADATOK állnak rendelkezésre -az adósságelengedésről!
    De ugye nem az a baj, hogy a fentiek okán, nem állok be az értelmetlenek soraiba és nem tudok elfogadni alapvető baromságokat?”
  • 168. zeta62 2011. június 28. 18:07
    „168. zeta62 2011.06.28. 15:35
    Kedves modi!
    A judeo-bolsevik meghatározást nem én találtam ki, az létező meghatározás. Miért kell túlreagálnod mindent?”
  • 167. zeta62 2011. június 28. 15:06
    „165. Sagittarius 2011.06.27. 21:21
    A fityeszben ugyanúgy ott van cion :)
    Elég, ha tarlós, semjén, rogán, deutsch, szájer stb-ekre utalok. Ergo ugyanúgy tele vannak komcsikkal, és jordán pozitívakkal, csak az álruha más. Miért is kell a vajdának negyedévente az európai zsidó kongresszusnak beszámolni, és főleg miről? Miért is a mazsihisz diktál/diktálhat itthon?”
  • 166. zeta62 2011. június 28. 15:01
    „153. gjozsi88 2011.06.26. 17:30
    Bár megfogadtam, hogy nem veszlek figyelembe, de kiprovokáltad:
    Nem akarlak, akartalak meggyőzni, csak irritál az a <moderálva> stílus, amivel megpróbálod lehengerelni a másikat, vita helyett. De mint tudjuk, a stílus maga az ember.
    A más álláspont rideg elutasítása, meg se vitatása, azonnali újabb lózungokkal való földbedöngölése az a ti stílusotok, abban én részt nem veszek, csak jeleztem, van más út is, mint a "szerinted" egyedül üdvözítő.
    Ne fáraszd tovább magad, mindenki tisztában van itt veled, senkit se fogsz meggyőzni.”
  • 165. Sagittarius 2011. június 27. 21:21
    „164. gjozsi88 2011.06.27. 12:51
    "....csökkentette volna, ....vonna el, ....kurtitaná, ...lett volna"

    Nos, jelen esetben, én inkább továbbra is maradnék a megtörtént események megvitatásánál, és holmi feltételes módu saját hipotézisek rémisztgetés szintjén való közreadásától tartózkodom. Majd ha már kézzelfogható történések lesznek, állok rendelkezésedre azok megvitatása kapcsán.

    Szerénymagam továbbra is maradok a Kína és Fidesz koncepciónál, mert amiben MSZP, vagy netán Zion az egyik résztvevő, az nálam hivatalból üldözendő!”
  • 164. gjozsi88 2011. június 27. 12:51
    „még annyit!
    Az eddigi finanszirozó (állitásod szerint "zion" az MSZP-vel az inaktívakra fordított forrásokat csökkentette volna, a dolgozók számára biztosított munka és egyébb jogokat nem sértve!
    A kinai ,mint korábban alátámasztottam, (a fidesz teljes egyetértésével, támogatásával, melyet a benyujtott és már megszavazott törvények bizonyítanak) nem csak az inaktívaktól vonna el, a saját országában is fenntálló kizsákmányoló rendszerrek igazolva, hanem a munkavállalók jogait és munkájának elismertségét, anyagio megbecsülését is kurtitaná!
    Ha választani érdemes, akkor mindenképp a "zion" és MSZP!
    Ugyanis az az élhetőbb élet!”
  • 163. gjozsi88 2011. június 27. 11:14
    „"Gondolom nem ok nélkül az USA is náluk van gatyáig eladósodva! Azért még is sikerül nekik víz fölött tartani a fejüket. Viktor is meg fogja oldani!"

    Persze.....mert azt a mértékű adósságot más már nem tudja finanszirozni!
    Egyébbként az USA azt csinálja, amit mi csináltunk a "cion" által elvártakkal megegyezően........kinkeservesen kiadást csökkent, különben a kina sem finanszirozza a mostani szinten!
    NINCS KÜLÖNBSÉG KI FINANSZIROZZA AZ ADÓSSÁGOT, ajándékot egyik sem ad!
    A közgazdaság tételei nem változtak.......azaz mindegy ki az aki alkalmazza!”
182 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Extrémadót fizettetnének az extrém sportban vagy gyorshajtás miatt megsérülőkkel

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért elképzelése szerint a társadalombiztosító csak a… Tovább olvasom