Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Orbán: ´Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés motorja!´

Hamarosan ismét Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés motorja – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken montenegrói hivatalos látogatásán
A világgazdasági válság elmúltával visszaáll az a krízis előtti helyzet, hogy Közép-Európa adja majd az Európai Unió gazdasági növekedésének nagy részét – mondta a magyar kormányfő, miután Podgoricában tárgyalt montenegrói hivatali partnerével, Igor Luksiccsal.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, össze kellene kapcsolni két sikertörténetet: Közép-Európáét és Montenegróét. Magyarország szeretné, ha ez a Balti-tengertől kiinduló leendő nagy növekedési övezet lenyúlna egészen az Adriáig, és Montenegrót is magában foglalná - mondta. Ehhez az kell, hogy Montenegró csatlakozzon az Európai Unióhoz, ami nemcsak az adriai ország érdeke, ez az EU érdeke is – mondta.

A magyar kormányfő a térség egyik legígéretesebb államának nevezte Montenegrót, és méltatta a Szerbiától 2006-ban különvált adriai ország által az elmúlt években elért haladást.

Ugyanakkor kitért arra is: Magyarország után ismét egy, a bővítés mellett elkötelezett állam, Lengyelország lesz az év második felében az Európai Unió soros elnöke. Ha Montenegró elmulasztja kihasználni ezt a félévet, nem lehet tudni, kínálkozik-e még egyszer ilyen jó lehetőség – mondta. Hozzátette, hogy a montenegrói politikai erőknek megegyezésre kell jutniuk olyan kérdésekben, amelyeknek a rendezése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Konkrétan megemlítette a montenegrói választási törvényt, amelyet módosítani kell, mert ellentétes az ország alkotmányával, a montenegrói parlamenti pártoknak azonban egyelőre nem sikerült megállapodniuk erről. A törvény módosításához kétharmados többség szükséges.

A montenegrói kormányfő elmondta, Montenegró július végéig elvégzi azokat a feladatokat, amelyeket a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges, Brüsszelnek benyújtott cselekvési tervben vállalt. Igor Luksic méltatta Magyarországot, amiért Budapest segíti a nyugat-balkáni országok EU-integrációját: Nagyra értékelte a Montenegróban eszközölt jelentős magyar befektetéseket, egyúttal további beruházásokra biztatta a magyar vállalatokat.

Orbán Viktor Podgoricában tárgyal Filip Vujanovic montenegrói elnökkel, majd délután befejezi montenegrói hivatalos látogatását, és hazautazik Magyarországra.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. gjozsi88 2011. június 19. 11:00
    „bolettó!
    A baj az, hogy mindezt abból a 100% GDP jövedelméből vesszük meg, aminek 80%-a export!
    Ha nem lenne ekkora export, akkor mostani bérek 20%-a állna rendelkezésre.......amitől még kevesebb drágább magyar tejet és terméket tudunk megvenni, ugyanis azért veszzük a külföldit, mert az az olcsóbb, elérhetőbb!
    Ugyanakkor az importot nem korlátozhatod, mert az viszonylagos....korlátozza az exportodat is!
    Marad a versenyképesség javítása....mint lehetőség!
    Olcsóbban kell előállítani a magyart, hogy azt vegyék....ugyanis csak a jobb minőségre hívatkozni, mint látjuk nem elég!
    Ettől még az olcsóbb fogy!”
  • 33. bellotto 2011. június 19. 10:51
    „31 józsi!
    Neked, nekem és mindenkinek aki fogyaszt: Húst,tejet, üdítőt. El is érkeztünk a nagy bajhoz: Tej 60% ka nem magyar és nem tej. Hús nagyjából 40% ban import. Mindkettőben élen járhatnánk az unió kényszere nélkül. Jó minőségben megvennék tőlünk, magyart nem számoljuk a többi náció a minőséget részesíti előnyben.”
  • 32. gjozsi88 2011. június 19. 08:40
    „Pano!
    Hadd hívjam fel a figyelmedet arra, hogy az általad vágyott nyugat európai gazdaság azért bír el magasabb béreket, mert a termelése közben felmerülő egyébb költségeit csökkenteni tudta, ugyanis energiahatékonyabb,. modernebb beruházásokat valósított meg amitől magasabb bérköltséget is elbír a terméke!
    Ugyanis a több bérköltséggel előállított német termék össz önköltsége kevesebb, mint az olcsó munkával előállitott magyaré!
    Ennek az oka a hatékonyság a modern gép által biztosított kevesebb selejt....stb!”
  • 31. gjozsi88 2011. június 19. 08:36
    „bellotto
    Gondold végig ,hogy hol dolgoznál, ha kilépünk az unióból?????
    Mert a mostani termelésünk 80% t exportáljuk, ugyanakkor 60% uniós export!
    Kilépünk az unióból ezt a 60%-t nem kell gyártani, azaz 60%-al nő a munkanélküliek száma!
    Kinek fogod utnak indítani akkor az árudat?????”
  • 30. Pano 2011. június 19. 00:39
    „"Egesz Europa haldoklik a megszoritasoktol es a munkanelkulisegtol."

    Szeretnék én is annyira nyomorogni, mint egy német, francia vagy bármelyik nyugati munkavállaló, aki bármilyen munkát vállal el, 250-300 ezer forintnál kevesebb fizetést euróban nem kaphat. S nem kell itt azzal jönni, hogy kinn drágább minden. Egy francot, régen ez igaz volt, de ma már nem. Van ami drágább igen, de az alapvető, normális életszínvonalhoz szükséges dolgok éppen ellenkezőleg [ne tegyük ide azok hozzászólásait, akik külföldi munkavállalóként mentek ki, mert nem "bennszülöttként" persze, hogy nem kaptak annyi fizetést és lehetőséget]. Egy átlag nyugati család, ahol 2 kereső van legrosszabb esetben is 600 ezer forintnyi euróval gazdálkodik. Egy magyar átlag család 140-160 ezerből és még sokat mondtam. Miről beszélünk?
    Abban egyet értek, hogy tönkre vágták Európát, de hidd el, hogy ha be is bukik az euró és az uniós piac, ők nem fognak annyira belerokkani mint a keleti tagállamok. 4-5 év alatt maximum talpra állnak és újra elkezdenek élénk gazdaságot működtetni, a többiek meg évtizedekig még nyögik.
    Valamely szinten muszáj felzárkózni, akárhogy is alakul, a létünk múlhat rajta, hogy mit sikerül felállítani. Nem mindegy, hogy mondjuk 20-as skálán 3-as szintről buksz le 1-re, vagy 17-ről 13-asra.”
  • 29. bellotto 2011. június 18. 18:39
    „Tisztelt gjozsi!
    Nem vitatkozni akarok.Hidd el tudom mit beszélek. Azt is tudom hogy ami van nem jó, ami várható az borzalom. Politikusaink semmit nem fognak tenni, nekik ez jó. Unió szemétdombja vagyunk. Szerinted ez jó??? Raktárosként 85 ezret kapok, állndó éjjelezéssel, ebben benn van az utazásom is napi 30km. Nagyjából naponta átlag 80 -100 ezer kg árut indítunk útnak. Lassan egyéve szeretnék munkát talalni méltó fizetésért. Több végzettséggel, raktári, áruterítő gyakorlattal. Akarsz segíthetsz. Azt kihagytam hogy létminimumra vagyok bejelentve és 1 éve nem voltam otthon vasárnap este.
    Egyelőre ezt hozta nekem a Viktatúra. Most örülnömkell??”
  • 28. gjozsi88 2011. június 18. 17:08
    „boletto!
    Fogalmad sincs miről beszélsz!
    Az unió nélkül nincs ám ilyen mértékű turizmus sem, ugyanis jönnek a határok vissza!
    Jön a vám ujra, azaz exportod megdrágul, igy nem kell!
    Mit csinálsz a túltermeléseddel?
    Mit csinálsz azokkal az importcikkekkel, ami létfontosságú és ezután vámoltatnod kell?”
  • 27. gjozsi88 2011. június 18. 17:02
    „Pano!
    Tessék végig gondolni azt, hogy piac csak akkor leszünk, ha van termelésünk, azaz senkinek nem érdeke tönkretenni egy gazdaságot!
    Ezeket az összeesküvés elméleteket tessék félretenni, és tudomásul kell venni, hogy azt kell termelni amit a leghatékonyabban tudunk!
    Ehhez fejlesztési forrásokra, szakértelemre és elsősorban piacra van szükség!
    A belső piac a termelésünk 20%-t fogyasztja el, azaz export piacra szükségünk van, ugyanis az össz termelésből származó jövedelemből tudunk fogyasztani!
    Mivel a fogyasztásra fordítható jövedelem csak része az össz terméknek, ebből következik, hogy export nélkül nincs gazdaság!
    Az export az importtal viszonylagos, az arányokat a versenyképesség javításával és nem siránkozással tudod javítani!”
  • 26. Yoav-Ben-Meir 2011. június 18. 13:09
    „5-os/Annobon!
    -es mive lettek a Hitler-i szep igeretek 45-re???? fuste es hamuva!!a teljes nemet nep legnagyobb karara!!”
  • 25. Swani 2011. június 18. 10:24
    „Egesz Europa haldoklik a megszoritasoktol es a munkanelkulisegtol. Ilyen korumenyek kozott felelotlenseg a gazdasagi novekedest felenekelni. A Gorog tragedia utan jonni fog az Ir, Portugal, Spanyol csod es az Euro osszeomlasa. Europa hosszutavon hatalamas arat fog fizetni a franciak es nemetek altal kezdett plilitikai kiserletert amit kozos piac cimen EU-va alakitottak at. A brusszeli korrupt maffia csodbe vitte Europat.”
  • 24. bellotto 2011. június 18. 09:51
    „Kellene egy forradalom, egy igazi. Ki tart velem? Nem kell unió, nem kell euró. Magyarország tökéletesen megtudna élni sikerhajhász, kurrupt szarevők nélkül. Termőföld, emberi erő adott, könnyűiparunk, gépgyártásunk, természeti adottságaink (turizmus, vendéglátás) megvannak, tehát csak azok az akadályok akik gyártósori összeszerelők országát akarják. Őket összekapni és adni nekik vizumot csak oda és örökre.”
  • 23. mig29 2011. június 18. 08:41
    „Ha ő mondja biztos így van!
    Ők "soha" nem tévednek!
    Ezt már az elmúlt egy évben volt alkalmunk látni,érezni!”
  • 22. mazsi 2011. június 18. 07:43
    „NORMÁLIS EZ A TÖRPE???????”
  • 21. peet2 2011. június 18. 00:33
    „..Magyarország meg a fáradt motorolaj lerakóhelye...”
  • 20. Pano 2011. június 18. 00:20
    „Mitől is leszünk?

    - A hihetetlen sok munkahelytől? A sok munkanélküli biztos bal liberes tüntetők, csak nem gyűlnek össze tömegbe és skandálnak, mi?
    - Majd a rengeteg gyár dübörögni fog, ahol igazi magyar unikum eszközöket gyártanak, amire világszerte nagy a kereslet. Várjunk csak.. magyar gyár, magyar tulajdonban, precíz és minőségi magyar termékekkel? Mennyi is, meg hol is? Na, ez a gond.
    - A hatalmas és szervezett mezőgazdaság majd ellátja a térséget. Hopp várjunk csak, azt Torgyán bácsi és az eddigi kormányok eladták, tönkre vágták. Nincs ki termeljen. Vannak még olyan "perverzek", akik próbálkoznak vele, csak éppen ott tiporják el őket ahol tudják, lehetőségük szinte a nullával egyenlő.

    A lista végtelenségig sorolható. Olyan országban nehéz dübörgő gazdaságot létrehozni, AHOL NINCSEN GAZDASÁG, AMI VOLT AZT PEDIG ELADTÁK! Akik meg megvették elbontották, semmissé tették, hogy ne legyen konkurencia.
    Magunkat se vagyunk képesek ellátni, nemhogy a térséget... ne röhögtessetek már.”
  • 19. zoltania2 2011. június 17. 22:01
    „Ugyan vezír ezt te sem gondolod komolyan.”
  • 18. buggyant 2011. június 17. 21:53
    „.....motorja :D:D:D kerreg meg jó büdöset ereget a levegőbe.”
  • 17. Primax 2011. június 17. 21:32
    „" Orbán Viktor úgy fogalmazott, össze kellene kapcsolni két sikertörténetet: Közép-Európáét és Montenegróét."
    Teccikérteni :
    - sikertörténet...
    - nem is egy , rögvest kettő...
    - Közép_Európa...
    - Montenegro...
    - sikertörténet...
    - mert O. V. ezt mondja...
    Teccikérteni....
    -”
  • 16. kenderice 2011. június 17. 20:35
    „Orbán és Szíjjártó utazik a szolgálati audijukban. Arról beszélgetnek, hogy az elmúlt egy évben mennyi jó dolgot csináltak a magyar választókkal. Épp azon vitatkoznak, hogy tudnák még boldogabbá tenni a népet.
    Ekkor hátrafordul a sofőr, és megkérdi: hajtsak egyenesen a Dunába!”
  • 15. Gudianyu 2011. június 17. 20:25
    „Álmodik a nyomor......”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

´A cigányoknak is tenni kell a beilleszkedésért´

Felerészben maguké a romáké a felelősség az integráció sikeréért - vélekedett Járóka Lívia európai… Tovább olvasom