Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Orbán: hétvégéig érjen véget az egyeztetés a rendvédelmi szakszervezetekkel

Folytatódnak a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között az egyeztetések, de Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, azokat lehetőleg a hétvégéig zárják le - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője sajtótájékoztatón.
Az érdekképviselet tájékoztatása szerint azoknak a már nyugdíjas rendvédelmi dolgozóknak, akik úgy döntenek, nem térnek vissza a szolgálatba, megadóztatják a nyugellátását, ugyanakkor a nyugdíjuk emelkedni fog.

Orbán Viktor, Pintér Sándor belügyminiszter, az érdek-képviseleti delegáltak, valamint a parancsnoki kar képviselői csütörtök délelőtt folytattak megbeszélést a Parlamentben.

Szijjártó Péter a találkozó utáni tájékoztatón azt mondta, higgadt, korrekt, nyugodt és mértéktartó volt a tárgyalás. Orbán Viktor adott egy általános tájékoztatást a hivatásos állományt képviselő szakszervezetek delegáltjainak arról, hogy az ország megújításának keretében a gazdasági rendszer és a nyugdíjrendszer átalakítása milyen módon zajlik - ismertette a szóvivő, hozzátéve: a kormányfő felhívta a szakszervezeti képviselők figyelmét arra, hogy még zajlik a szociális konzultáció, amelynek eredménye, vagyis az emberek véleményének ismerete döntően befolyásolja majd a vonatkozó parlamenti döntéseket.

A miniszterelnök arra kérte a belügyi tárca vezetőjét, hogy folytassa a megbeszéléseket, amelyeket lehetőleg a hétvégéig zárjon le, azok befejeztével pedig ismét személyesen fogadja majd az érdek-képviseleti delegáltakat.

Pintér Sándor a sajtótájékoztatón azt mondta, "közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy tudomásul vegyék a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni". Közölte: a tárgyalások folytatásával a hétvégére egy olyan anyag kerülhet a kormány elé, amely biztosítja a későbbiekben azt, hogy a szakszervezetek tudomásul tudják venni a kabinet elképzeléseit. "Mi nem húzzuk az időt, 13 órakor folytatjuk a tárgyalásokat" - tette hozzá a belügyminiszter.

A Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma munkavállalói oldalának megbízott oldalelnöke, Powell Pál a találkozó után arról számolt be, hogy azok a már nyugdíjas rendvédelmi dolgozók, akik úgy döntenek, nem térnek vissza a szolgálatba, hanem nyugdíjban maradnak, a 16 százalékos adó bevezetésével ezt megtehetik, ugyanakkor a gyermekek utáni adójóváírás megmarad a számukra, a nyugdíjuk pedig emelkedni fog.

Az érdek-képviseleti vezető ugyanakkor kiemelte: a nyugdíjas rendvédelmisek előtt nyitva áll az út, hogy visszatérjenek a hivatásos szolgálatba, a fegyveres és rendvédelmi szervekhez.

A Parlament kapujánál a csütörtök reggeli tárgyalás megkezdése előtt Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára kifogásolta, hogy nem engedik be őt az épületbe.

Olvasóink írták

  • 8. tovari 2011. június 03. 15:16
    „http://www.youtube.com/watch?v=dCJFdTC5YPE
    A fideszes szélkakasoknak kötelező megnézni, csakhogy tudják mi mellett kardoskodnak.
    A főnök hangja beszél, szóval hiteles!
    Ugye milyen ciki?”
  • 7. janika 2011. június 02. 20:37
    „Csak nem lemond a posztjáról, ha nem lesz megegyezés a hét végére? Nyugi bele lenne helyette több tucat jelentkező e felelőtlen posztra!”
  • 6. Csetneky 2011. június 02. 19:37
    „" azoknak a már nyugdíjas rendvédelmi dolgozóknak, akik úgy döntenek, nem térnek vissza a szolgálatba, megadóztatják a nyugellátását, ugyanakkor a nyugdíjuk emelkedni fog"

    Na, én ezt nem értem. Ha emelkedik a nyugdíja, akkor ki az az elszánt ember aki ennek ellenére visszamegy dolgozni? Meg ha emelkedik a nyugdíj, akkor mi lesz a spórolással, mi az értelme az egésznek? Úgy érthető, hogy mondjuk 1000 forinttal emelkedik a nyugdíja, de a 16% adó miatt meg mondjuk 41000 forinttal csökken, de akkor meg miért nem ezt írják? A mínusz 40 rugó nemigen nevezhető emelkedésnek.”
  • 5. asvel 2011. június 02. 19:25
    „3. Losba 2011.06.02. 17:24

    Igazából kivel is kellene tárgyalnia?
    Ajánlom figyelmedbe az ATV tegnap esti TÉT című műsorában elhangzottakat (úgy gondolom nem lehet a kormány iránti elfogultsággal vádolni) ahol is azt fejtegették mennyire is legitimek ezek a magukat vezetőnek kikiáltó Szakszervezetisek akiket senki sem választott meg”
  • 4. nüs 2011. június 02. 19:23
    „mé milesz ha nem ér véget, hívja az eu csendőrséget?”
  • 3. Losba 2011. június 02. 17:24
    „..nagyon férfias volt fitytortól, ahogy csak azokkal a szakszervezetekkel tárgyalt,csak azokat engedte be 7 - et a 14 ből, amelyek beleegyeznek a néphülyítéseibe...”
  • 2. fegyveres 2011. június 02. 16:54
    „Pintér Sándor a sajtótájékoztatón azt mondta, "közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy TUDOMÁSUL VEGYÉK a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni". Ez aztán a véleménycsere! Nem vitassuk meg, VEGYÉK TUDOMÁSUL.”
  • 1. pozdorja 2011. június 02. 15:04
    „Erről szól az egész kétharmados fülkeforradalmas kormányzás. Látszat egyeztetések folynak, de ha záros határidőn belül nincs olyan eredmény amit a kormány szeretne, akkor végigviszi erővel.
    Na a főnök megmondta. Ha hétfőig nincs megegyezés, megszívjátok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tarlós kezdeményezi a KRESZ módosítását

A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az… Tovább olvasom