Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Orbán: az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed

A munkaadók szövetségei támogatják az Orbán Viktor miniszterelnök által kilátásba helyezett kormányzati kiadáscsökkentő lépéseket.

Orbán Viktor a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak szerdán adott exkluzív nyilatkozatában leszögezte: a magyar kormány végrehajtja a költségvetés ígért, hosszú távú átalakítását, amely kiadáscsökkentést is tartalmazni fog azért, hogy megerősítse az ország hitelességét a pénzügyi piacokon.

A miniszterelnök azt mondta: a kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját. Kijelentette: "Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból).

A nyilatkozatokból kiderült az is, hogy a második félévben a kormány csökkenteni akarja munkanélkülisegély-jogosultság időtartamát, és ugyanakkor közmunkát adni "legalább" azokban a körzetekben, ahol kevés az munkalehetőség.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI megkeresésére leszögezte: a gazdaság szereplői támogatják, biztatják a kormányt a miniszterelnök által bejelentett lépések kivitelezésében.

Magyarázatként hozzátette: az Orbán Viktor által kilátásba helyezett intézkedések egybecsengnek a kamara által hosszú évek óta szorgalmazott szerkezeti átalakításokkal, amelyek feltételei a fenntarthatóságnak.

Az MKIK elnöke úgy vélekedett: a különadókból befolyó bevételek két évet adnak a kormánynak arra, hogy az átalakításokat elvégezze.
Parragh László szerint a "kormány következetes, lépései pedig illeszkednek a gazdasági élet szereplői által elvártakhoz".

Felhívta a figyelmet, hogy a munkára ösztönzést erősíteni kell, a munkanélkülieket, ha lehet, vissza kell terelni a munka világába. Az idén életbe lépett új adószabályok már elindították a folyamatot - fűzte hozzá azzal: további lépéseket kell tenni azért, hogy "érje meg dolgozni és nagyon ne érje meg nem dolgozni".

Hangsúlyozta: ezek kemény intézkedések, de amely országok, köztük Szlovákia, meglépték ezeket, fenntartható pályára tudták állítani a gazdaságukat.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint az Orbán Viktor által bejelentett kiadáscsökkentő lépéseket a magyar vállalkozások és a multinacionális cégek is teljes mértékben támogatni fogják; a beharangozott ügyek jó üzeneteket hordoznak a vállalkozói világnak.

Hozzátette: a közkiadások csökkentésével a vállalkozók adószintje csökkenhet, azzal pedig versenyképesebbé válhat a magyar gazdaság.
Ha hosszú távon a közkiadások racionálisan mérsékelhetők, anélkül tehát, hogy nagyobb "fájdalmat" okoznának a társadalomnak, akkor nem lesz szükség a magyar vállalkozások jelenlegi mértékű befizetéseire - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: az Orbán Viktor által elmondottak filozófiája, miszerint az állampolgárok ne meneküljenek nyugdíjba, dolgozzanak és "ne egyék magukat tele" támogatott gyógyszerrel, támogatható.

Dávid Ferenc fontosnak tartja, hogy a kormány a lépéseket tárgyalja meg a szociális partnerekkel.

A VOSZ főtitkára a részletekről szólva közölte: a nyugdíjszabályoknak azt kell szolgálniuk, hogy ne lehessen nyugdíjba menekülni, mindenféle kedvezményeket igénybe véve. A közkiadások csökkentése e kassza költségeinek visszafogásával támogatható - hangsúlyozta.

Gyógyszerkasszáról annyit mondott: szigorú és szűk körben kell fenntartani a gyógyszertámogatást, racionális gazdálkodásra kell kényszeríteni a gyógyszerkasszát.

Dávid Ferenc kiemelte még: minden kormányzati intézkedésnek azt kell szolgálnia, hogy az állampolgárokat a munkahely közelébe próbálja terelni. Ezt szolgálja már az idei új személyi jövedelemadó-rendszer, de a "másik oldalon" változatni kell a segélyezés rendszerén is - hívta fel a figyelmet a VOSZ főtitkára.

Olvasóink írták

84 hozzászólás
  • 84. Jandex 2011. január 23. 12:58
    „"Orbán: az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed"
    Apád-Anyád tudja,királyom?:))) /nevelőapáid alias drtorgyándr,borossbagoly donpintér stb/”
  • 83. Vanderer 2011. január 21. 18:47
    „IDIOT dugulj már el végre!”
  • 82. Jandex 2011. január 21. 06:40
    „Nyugi,jön a jó világ itt olvasható is mire lehet számítani:
    http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=589:2002-januar-17-harom-oesszegzes-az-orban-kormany-negy-everl&catid=63:voltak-lesznek&Itemid=100
    Érdemes végigolvasni! Valamelyik cikkben /amelyek manapság elég gyorsan lekerülnek a főoldalról!/ vitáztatok,hogy kinek a parancsára mentek a hős forradalmárok békésen gyújtogatni?Tessék picit gondolkodni /ha már a nyugati sajtónak úgysem hisztek/ vajon kinek volt érdeke,hogy leköpjék-megdobálják-anyázzák stb gyurcsányt?!/talán önmaga ellen uszított vagy ilyen perverz lenne és kiküldte a fiatal balosokat,hogy legyen kire lövöldözni a yardnak?Esetleg valaki más utasítása lehetett,akit a színpad mögött várt a páncélozott autója és a mondókája után sietve/feleségét hátrahagyva!!!/ már el is húzott ?! Most őfensége /minihitler/ is kapott egy kis ízelítőt az EU-tól! Teccikérteni?!:)))”
  • 81. Zoltan_76 2011. január 15. 18:29
    „Vajon most hol van az a több százezer ember, aki 4 éve hónapokig tüntetett a Kossuth-téren?”
  • 80. halas001 2011. január 15. 11:48
    „73.

    Csak nem egy Kövér László szólalt meg belőled ?

    Én nem vagyok életunt, inkább csak a tapasztalataimat írom le, mert nem hiszem, hogy az arra illetékesek ott keresik a befizetési hiányokat, ahol kellene, hanem a látható kisvállalkozásokat fojtogatják, mert vannak a listán " egyesek és kettesek".
    Talán tudod, -ha nem akkor most elmesélném,- hogy a kétheti átlagban napi egy órára bejelentett portások, mezőgazdasági munkások, boltosok, pincérek, szakácsok, asszisztensek, takarítók, stb. sokasága sem termel nyugdíj alapot.
    De hát mit lehet várni a kisvállalkozóktól, amikor az LMP vezetője is éves átlagban 137.000.- /hó ügyvádi jövedelmet vallott be, és ezzel nincs egyedül, amikor egy női "kukucska" 10.000.- számla nélkül, amikor egy porcelán fog 25.000.- Ft. ha kp.ben fizeted, stb?
    Azt gondolom, hogy tényleg pancser vagy, mert nem látsz,-vagy nem akarsz látni tovább a magad kis sz....s
    ügyeiden túl.
    Amúgy nem is vagyok mérges, csak nem szeretem az ilyen pszihopata megszólalásokat, menj orvoshoz !
    A 79. igazat Írt !!!”
  • 79. VJack 2011. január 15. 10:45
    „Azért a munkavállaló is tehet a borítékos rendszerről. Ha nekiszegezik a kérdést, hogy a fizetés lehet full hivatalosan 80ezer, vagy némi bejelentett plusz boríték és úgy 120ezer, akkor ő a másodikat választja. Mert hogy 80-ból nem él meg - nyilván.

    Nem kellene elemelni a közel felét a megtermelt pénznek és nem lenne ilyen gond. Azért senki nem akar dolgozni, hogy minden második másodpercében nem dolgozó rétegekért gürizzen. Nem a 60 éven feletti nyugdíjasokra gondolok, hanem a 40 éves nyugdíjasokra, az állami intézmények léhűtő dolgozóira és az egyéb élősködő népekre.”
  • 78. Maori 2011. január 15. 09:29
    „Kedves tgkv!
    S még egy fontos információ:
    Az öregséginyugdíj elött nyugdíjba vonultak anyagi terhei nem a nyugdíjalapot, hanem az őket nyugdíjba helyező szerv költségvetését terheli.. Ergo: nem ők döntik be a nyugdíjrendszert.”
  • 77. Maori 2011. január 15. 08:47
    „Kedves tgkv!
    "A borítékos fizetést megszüntetni kizárolag kormányzati szándék és akarat dolga lenne." - Ebben tökéletesen egyet értünk. De sajnos most is csak a már húsz éve rosszul működő adórendszer pofozgatása folyik, s nem egy új, valóban ösztönző rendszer kialakítása.
    "Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított."
    A volt belügyes dolgozók az össz nyugdíjasok 4-5 %-a. A számukra kifizetett nyugdíj nem éri el az összesen kifizetett nyugdíj 6 %-át. Továbbra is tartom, nem ez a kifizetés dönti be a nyugdíjrendszert.
    Egy átlag rendőrtől havi 30.000 Ft körüli összeget vonnak nyugdíjjárulék címen, a munkáltató úgy 75.000 Ft körüli összeggel toldja ezt meg. Ezek után nehéz azt mondani, hogy olyan mértékű plusz terhet ró ez a gazdaságra, hogy ebbe belroppanna.
    A nyugdíjba vonulás után tovább dolgozó volt rendőrök pedig mind járulékot, mind adót fizetnek a költségvetésnek. Csak egy példa a teljesség igénye nélkül. PATENT Security. Győr-Moson-Sopron megye legnagyobb biztonsági cége. Olyan cégek őrzését végzik, mint pl.: AUDI HUNGÁRIA. Gondolom ön sem vitatja, hogy közel húsz éves fennállása alatt nem kevés pénzel járult hozzá a költségvetéshez.”
  • 76. tgkv 2011. január 14. 22:46
    „Tisztelt Maori.A szakmai nyugdijat kapó volt belügyes dolgozók száma 100ezer fő felett van(vámosok,útlevélkezelők,határőrök,stb.).Ebben a számban nincsenek bent akik már elérték az öregséginyugdíj korhatárát.Az átlagnyugdíjuk a 2010-es évben 140ezer ft volt.140E x100E=14 mrd ft/hó az azért elég szép summa.A borítékos fizetést megszüntetni kizárolag kormányzati szándék és akarat dolga lenne.Ha ön azt hiszi hogy annak a hárommillió munkavállalónak,(aki egyébként az ön fizetését is megtermelte) ebbe bármi beleszolása volt akkor ön vak vagy ostoba.Vagy ön inkább bejelentkezett volna segélyért és visszaadja a vállalkozó úrnak a borítékot?”
  • 75. Maori 2011. január 14. 20:12
    „66. Lobbo71 2011.01.14. 10:36
    Az egész rendőrség 42.000 fő. A szolgálati nyugdíjasainak száma sem haladja ezt meg. Komolyan úgy gondolod, hogy ők döntik be a Nyugdíjkasszát?
    Tudod van Termelőszövetkezetes nyugdíjas ismerősöm, akinek 100.000 Ft felett van a nyugdíja. Igaz ő az elmúlt húsz évben nem a minimálbér+boríték rendszerben jutott a béréhez. Köpködi, sírni-ríni és nagy nyugdíjért höbölögni megy, de nyugdíjjárulékot fizetni az smafu. Itt sokan azt hiszik, hogy a 7850 Ft-os befizetésük után majd valaki ad nekik 100.000 feletti nyugdíjat.
    Egyébként egyensúlyba fog jönni, csak úgy 15.000 Ft körül lesz az átlag nyugdíj. Hosszútávon a sok gyerek, rövidtávon a borítékban csusztatott pénz bevallásá tud segíteni. Persze ezt majd senki sem teszi meg, hisz ha fizetni kell eltűnik a Nagy Nemzeti Összetertás, úgyhogy szüleinknek marad a csibefarhát.”
  • 74. pancser 2011. január 14. 16:38
    „73-nak! Küldjek kötelet?”
  • 73. halas001 2011. január 14. 12:15
    „Könnyen nyilatkoznak a tőke érdekképviseleteinek vezetői és a lekicsinylően hozzászóló szociopata polgártársaink, ha nekik nem okoz gondot a gyereknevelés,- a méregdrága/nem támogatott/ láz és fájdalomcsillapítók beszerzése, de más egészség megőrző szerek megvétele sem a törlesztő hitelek előteremtése, - mert a vagyonokat nem munkából szerezték, mindenkit félrelöknek, letipornak és úgy lihegnek, ahogy érdekük kívánja, vagy csak nevüket akarják hallatni.
    A gond sokkal nagyobb, mert nincsenek munkahelyek, értékarányos fizetések, de vannak ténylegesen lerokkant emberek, nyomorgó nyugdíjasok, éhező gyerekek, dúsgazdag ügyeskedők,-politikusok, a 40 éves nyugdíjas : Ügyvédek és Securitysek, Behajtást végző vállalkozók, stb.
    Ez a megosztó politika, sehova sem vezet hosszútávon, csak nehogy a 9. helyről lejebb sorolodjunk még a vesztesek listáján.”
  • 72. rick_ 2011. január 14. 11:00
    „59.

    Látom még mindig nem tanultál meg értő módon olvasni... Mi lesz veled, ha a szólásszabadságot súlyosan korlátozó médiatörvény miatt majd nem is lehet direkt módon megfogalmazni a mondanivalót... Azért örülök, hogy az elvtársaiddal (vagy a saját alternatív nickjeiddel) legalább összetartasz.

    A kérdésedre válaszolva, igen, szoktam néha szégyenkezni, ugyan nem a (szerinted) nagy arcom miatt, de szoktam. Előtted viszont egy pillanatig sem éreztem soha, hogy kellene bármi miatt is szégyenkeznem. :) :) Lehet visítani most már ezért is...”
  • 71. Jandex 2011. január 14. 10:55
    „"Orbán: az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed"
    Igen és a politikusaink sem kapnak több tiszteletdíjat mint amennyit megérdemelnek,mert így igazságos!”
  • 70. load 2011. január 14. 10:53
    „68. Dirac
    A dolgozni, vagy nem dolgozni nem jámbor óhaj, vagy elhatározás kérdése.
    Lesz-e annyi munkahely, hogy aki akar az dolgozni is tudjon?”
  • 69. Jandex 2011. január 14. 10:51
    „68. hozzászólás Dirac 2011.01.14. 10:47
    Mert ugye van munkahely bőven,inkább ne "szólalj" meg!:)))”
  • 68. Dirac 2011. január 14. 10:47
    „Rettentő félelmetes ez a "érje meg dolgozni és nagyon ne érje meg nem dolgozni" filozófia, ez a kőkemény diktatúra és Sztálini gulágok visszaállításának - már kitaposott - útja. Rettegjünk emberek, mert dolgoznunk kell, szörnyű, kínkeserves évek várnak ránk.”
  • 67. Jandex 2011. január 14. 10:45
    „Vajon mi lesz a következő gondolata őfenségének?Pl.:aki elüt egy nyugdíjast kap "x" összeget a TB-től?”
  • 66. Lobbo71 2011. január 14. 10:36
    „Amíg nem bírják megoldani, hogy mindenki a tényleges fizetése után adózzon, pénzért ne lehessen rokkantnyugdíjas, rendőr, katona, stb. 40 évesen ne mehessen nyugdíjba, addig nem lesz egyensúlyban a nyugdíjkassza.”
  • 65. load 2011. január 14. 10:25
    „Úgy látom, a nyugdíjasok számát illetően vannak bizonytalanságok és tévedések.
    Egy tavalyi (január) statisztikából kiolvashatóan ilyenek a számok és arányok:

    Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2010. januárjában 2 millió 980 ezer személy részére összesen 249,4 milliárd forint nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást folyósított. Az ellátottak a népesség 29,8 százalékát tették ki.
    A nyugellátásban részesülők száma összesen 2 millió 730 ezer fő, több mint háromnegyede öregségi és öregségi jellegű nyugdíjas.
    A rokkantsági nyugdíjasok száma 750 ezer fő.”
84 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilenc napon belül harmadszor vették őrizetbe

Múlt kedden ruhát próbált lopni, szombaton biciklit, majd miután öt napos elzárása véget ért,… Tovább olvasom