Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Önzetlen támogatás

„ S ez a lárma micsoda, kirándul az óvoda.” Bizony, kirándult a vámosszabadi óvoda apraja-nagyja. Győrbe érkezéskor már várt bennünket a kerekes kisvonat. Ezen utazva gyönyörködhettünk a város nevezetességeiben, élveztük a sok szép virág látványát, integettünk a mosolygó járókelőknek, közben pedig jókedvűen énekeltünk. Ezután a busz a játszóhajóhoz vitt bennünket, ahol ismét örömmel vették birtokukba ezt a csodás játékobjektumot gyermekeink. Hamar elrepült az idő, miután mindenki kijátszotta magát, elindultunk a vásárcsarnokba, hogy rövid sétát tegyünk, gyümölcsöt, zöldséget vásároljunk. Ekkor jött a meglepetés! A vásárcsarnok igazgatója gyümölcsökkel, üdítővel megrakott asztallal várta a gyerekeket. Köszönjük az igazgató úrnak, a vásárcsarnok minden dolgozójának a szeretetteljes, szívélyes fogadtatást, amilyenben még soha nem volt részünk. Külön köszönjük a csarnokban árusító kereskedőknek azt a sok ízes, mosolygós almát, körtét, barackot, szőlőt, szilvát, amivel óvodánkat megajándékozták. Jó érzés volt ezen a délelőttön ott lenni és átélni, érezni azt az önzetlen szeretetet, figyelmességet, amivel körülvettek bennünket az ott dolgozó felnőttek. Köszönjük ezt a felejthetetlen délelőttöt, sokáig fogjuk még emlegetni! Az óvoda dolgozói és a gyermekek nevében:

Némethné Vámosi Zsuzsa óvodavezető, Vámosszabadi
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 10.04.

Tovább olvasom