Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Önmegtagadás?!

A Kisalföld március 4-i számában olvastam dr. Rédly Elemér írását, aki szerint nagyböjt idején arra kapunk felszólítást, hogy újítsuk meg életünket – többek között – jó cselekedetekkel és önmegtagadással. Szerintem az embernek nemcsak böjt és más egyházi ünnepek idején, hanem élete minden napján lehetősége van, sőt, kötelessége lenne, hogy megvizsgálja (elmélkedés) és korrigálja (bűnbánat) életét. A továbbiakban azt állítja, hogy „...önmegtagadás nélkül emberhez méltó életet sem lehet élni”. Szerintem ez már önmagában is ellentmondás! Az emberhez méltó élet alappillére, hogy felvállaljuk önmagunkat, tetteinket és gondolatainkat, valamint ezek következményeit. Aki megtagadja önmagát, csak bábu, nincs önálló véleménye, nem gondolkodik, csak a nagy tömeggel sodródik. Ilyen emberekre van a keresztény egyháznak szüksége? Az önmegtagadást az ember élete egyik legnagyobb hibájának, – ne mondjam – önmagával, egyéniségével és másságával szemben elkövetett bűnnek kell tekintenünk. Ha Jézus megtagadta volna önmagát, azaz megtagadta volna nézeteit, hitét és mindazt, ami egyéniségét kitette, nem végezték volna ki. Érdekelne, hogyan kapcsolódik az önmegtagadás a Jézussal való közösség vállalásához...

Lüdke-Csellich Ingrid, Egyházasfalu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Részt vesz a március 15-i ünnepségeken?

Tovább olvasom