Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Önmagát segélyezte

Folytatás az 1. oldalról.

– Úgy tűnt, kollégánk súlyos szabálytalanságokat követett el, ezért azonnal belső vizsgálatot kezdeményeztem – folytatta dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta. – A szociális segélyekről fiktív határozatokat hozott, a pénztárosnak ezt felmutatva valószínűleg kihasználta kollégája jóhiszeműségét.
A visszásságokat az önkormányzat tárta fel, a belső vizsgálat még tart.
A személyi konzekvenciát ezután levonjuk, s ha szükséges, rendőrségi feljelentést is teszünk. A rendőrséget egyébként már tájékoztattuk az ügyről. A legszükségesebb munkajogi intézkedések már megtörténtek. Összességében néhány százezer forintos tételről van szó, amely ilyen fiktív határozatok alapján került ki az önkormányzat kasszájából. Hangsúlyoznám: nem az ügyfelek pénze tűnt el, hanem az önkormányzat volt a károsult.
Az „érintett határozatok” a számítógépes nyilvántartásba nem kerültek be, így a szociálisan rászorultakat nem érte kár. Mivel a gyanúba került ügyintéző azóta elhunyt, a legnagyobb körültekintéssel kell eljárni ez esetben, mivel ő már sajnos nem tud védekezni – mondta a jegyző.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adna kedvezményt győrieknek itteni szolgáltatásokra?

Megkérdeztük a győri polgármester-jelölteket arról, adna kedvezményt győrieknek itteni… Tovább olvasom