Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Önként megy, vagy a népharag mondatja le: Így látják a pártok a Schmitt-jelentést

Az MSZP szerint Schmitt Pálnak le kell mondania, a Jobbik úgy véli nem a Fidesz, hanem a népharag mondatja le az államfőt, míg a DK azt mondja határozati javaslatban kérje az Országgyűlés az államfő lemondását.
Lázár "kellő körültekintést" tart indokoltnak

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a köztársasági elnöki intézmény komolysága azt indokolja, hogy kapkodás nélkül, kellő körültekintéssel járjanak el Schmitt Pál ügyét érintően.

Lázár Jánost egy a párt- és kampányfinanszírozás ügyében kezdeményezett ötpárti találkozó után kérdezték csütörtökön újságírók arról, hogy kitart-e a Fidesz-frakció Schmitt Pál köztársasági elnök mellett, miután a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa úgy döntött, indítványozza az egyetem szenátusának az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Lázár János nem akart nyilatkozni az ügyben, végül többszöri, a személyes véleményét firtató kérdésre azt mondta: "nincs jelen pillanatban olyan véleményem, amelyet megosztanék önökkel, azért sem, mert Magyarország köztársasági elnökéről van szó, a magyar köztársasági elnöki intézményről, ez pedig nem a kapkodásnak a műfaja jelen pillanatban".

Arra, a felvetésre, hogy az MSZP határozati javaslatban szólítaná fel lemondásra az államfőt, Lázár János megismételte, "a Magyar Köztársaság elnökéről és elnöki intézményéről van szó, úgy gondolom ez elég komoly dolog ahhoz, hogy egymást komolyan véve, kellő körültekintéssel járjunk el".

MSZP: Schmitt Pálnak le kell mondania

Az MSZP szerint Schmitt Pálnak meg kell hoznia utolsó elnöki döntését, le kell mondania mert méltatlanná vált a köztársasági elnöki tisztségre.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön ezt azok követően közölte, hogy Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora bejelentette, az egyetem doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

Az ellenzéki párt vezetője ezzel kapcsolatban azt mondta, az egyetlen helyes döntést hozta meg a doktori tanács, és megvédte a magyar tudomány becsületét. Schmitt Pálnak "szemernyi méltósága sem maradt", ezért az ország érdekében mennie kell - mondta Mesterházy Attila.

Hozzátette: Magyarország nem lehet következmények nélküli ország, és nem lehet olyan elnöke az országnak, aki nem példát mutat az embereknek, hanem szégyent hoz a nemzetére.

A pártelnök idézett egy korábbi Schmitt-nyilatkozatot, amely szerint megfogadta, hogy csak Istent és Orbán Viktort fogadja el főnökének, és lehetőség szerint mindig igazat fog mondani. Ha ezek után sem hozza meg a köztársasági elnök "az egyetlen helyes döntést", akkor főnökének, Orbán Viktornak kell lépnie, mert ő a felelős, ő "tette" posztjára Schmitt Pált.

Közölte továbbá: a Fideszben többen is figyelmeztették a miniszterelnököt, hogy nem szabad Schmitt Pált kinevezni, ezért most a párt kötelessége, hogy Orbán Viktor hibáját kijavítsa.

Mesterházy Attila közölte: az MSZP csütörtökön benyújt a parlamentnek egy kétpontos határozati javaslatot, amely kimondja, hogy a legfőbb közjogi méltóság méltatlanná vált posztja betöltésére, egyben felkéri az Országgyűlés Schmitt Pált, hogy mondjon le tisztségéről.

Jobbik: nem a Fidesz, hanem a népharag mondatja le az államfőt

A Jobbik szerint nem a Fidesz, hanem a népharag fogja eltávolítani Schmitt Pált a köztársasági elnöki posztról és most már az a kérdés, hogy ki lesz az utód - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Dúró Dóra.

Az ellenzéki párt szóvivője közölte, a Jobbik vezetéséhez "olyan hírek jutottak el", hogy a Fidesz Martonyi János jelenlegi külügyminisztert szeretné államfőnek, akivel azonban a Jobbik szerint "Schmitt Pálnál is lejjebb süllyed a Fidesz", hiszen Martonyi Jánosnak "tisztázatlan állampárti múltja van" és amíg ezt nem rendezi, addig köztársaságielnök-jelöltnek sem alkalmas.

Dúró Dóra azután beszélt erről, hogy a Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa csütörtöki ülésén úgy döntött: indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.

A doktori tanács azután döntött így, hogy megismerte az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításait, amelyet Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter illetékesség hiányában visszaküldött az egyetemnek. A Jobbik szerint egyébként már önmagában az kár, hogy idáig hagyták a kormánypártok elfajulni a dolgokat, mert ezzel az államfői tisztséget nagy nemzetközi és hazai presztízsveszteség érte. Dúró Dóra hozzátette: a Jobbik elnöksége pénteki ülésén foglalkozik Schmitt Pál ügyével.

Az ugyanakkor szerinte biztos, hogy hosszú távú megoldást jelenthetne a hasonló problémákra a plágiummal és bérdiplomaírással kapcsolatos Btk.-módosítás, amelynek tárgysorozatba vételét hétfőn kezdeményezni is fogja a Jobbik-frakció az Országgyűlésben.

DK: határozati javaslatban kérje az Országgyűlés az államfő lemondását

Molnár Csaba független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke csütörtökön kezdeményezte, hogy az Országgyűlés határozatban kérje fel az államfőt: fontolja meg a köztársasági elnöki tisztségről való lemondását.

A képviselő a Parlament épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján indítványa indoklásául elmondta: mivel Schmitt Pál a plágiumügy kapcsán nem kíván lemondani, az Országgyűlés feladata, hogy Magyarország, a magyar tudomány és a magyar köztársasági elnöki tisztség tekintélyét megóvja.

Hozzátette: a DK rendkívüli házbizottsági ülés összehívására kéri a kormánypárti képviselőket annak érdekében, hogy jövő hétfőn napirendre lehessen tűzni a javaslatot.

Molnár Csaba elmondta, a Háznak szintén csütörtökön benyújtott törvénymódosító javaslattal kezdeményezi azt is, hogy az Országgyűlésnek kétharmados döntéssel lehetősége legyen "az erkölcsi integritásának sérelme miatt lemondott" köztársasági elnök törvény szerint egyébként járó juttatásainak megvonására.

Mint mondta, a köztársasági elnöknek élethosszig jár számos juttatás, így a fizetés, rezidencia, gépjármű, sofőr és a személyi védelem. Az eredeti jogállási törvény szerint csak azt az egykori államfőt illetik meg a juttatások, aki legalább két évet eltöltött hivatalában, de egy idén január 1-jétől életbe lépett módosítással ez az időkorlát megszűnt - jelezte.

"Jól látható, hogy lex-Schmittről van szó", hiszen ha Schmitt Pál államfő augusztus előtt mondana le, az eredeti szabályok szerint nem kapná meg a juttatásokat - fogalmazott Molnár Csaba.

Korrekt eljárásnak nevezte, hogy a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtökön indítványozta az egyetem szenátusának az államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását. Hozzátette: ha az egyetem szenátusa úgy dönt, hogy a jelentés alapján visszavonja a címet, akkor a testület jóval tisztességesebben jár el, mint azok, akik a doktori disszertációval kapcsolatos vizsgálatot végezték.

Molnár Csaba kitért arra, hogy mindenképpen megtartják a jövő keddre meghirdetett demonstrációjukat az elnöki hivatal előtt. Ha Schmitt Pál addig nem mond le, ott felszólítják majd erre, ha pedig lemond tisztségéről, "a demokrácia örömünnepeként" tartják meg a megmozdulást - mondta el a független képviselő.

Olvasóink írták

  • 2. load 2012. március 29. 15:21
    „Megosztott nep vagyunk mi, es nem szeretunk haragudni.”
  • 1. Madarász 2012. március 29. 14:12
    „Ne hogy már egy ilyen csaló, gerinctelen plagizálónak bármit is fizessenek a mi adónkból, szégyellje magát és kullogjon el a sunyiba!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 éves lányt erőszakoltak meg: fiatalkorúak börtöne vár a fiúkra

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet csütörtökön a Veszprémi Törvényszék a berhidai erőszaktevők… Tovább olvasom