Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Októbertől újabb 10 százalékos rezsicsökkentés

Októbertől tízszázalékos lakossági áram-, gáz- és távhőárcsökkenésre számít Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke - írta a Népszabadság.
A lap csütörtöki számában Dorkota Lajos ugyanakkor megjegyezte, hogy még folynak a számítások ezzel kapcsolatban.

A lap felidézi, hogy Németh Szilárd, a Fidesz rezsibiztosa pár hete még úgy nyilatkozott: összességében az idén 30 százalékos mérséklést szeretnének elérni.

Ebből 10 százalék már megtörtént januárban és az újabb 10 százalékon felül "egyéb intézkedésekkel" is csökkentenék az árakat. Ez utóbbiakról egyelőre nem esik szó - jegyzik meg.

A lapnak a megkeresett energiaszolgáltatók nem kívántak nyilatkozni, mondván, nem tudni, miként oszlanak meg majd a terhek a szolgáltatók között. A lap szerint ez azzal magyarázható, hogy a többségében külföldi tulajdonú szolgáltatók remélik, hogy a januári lépéstől eltérően, most nemcsak rájuk, hanem az állami szereplőkre is, az MVM-re is jut az árcsökkentés terhéből.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. Demalgon 2013. július 22. 15:49
    „valagi, csak annyit tudok mondani, hogy mindenki tudja, hogy szerencsétlen kis hülye vagy, aki okoskodni akar mindenben, amiről halvány lövése sincs. Tudod az ilyen agyfrászt kapottak miatt tart az ország a süllyesztőbe. Mint a birka: bólogat és béget, bólogat és béget, azt sem tudja miről van szó, nem ért hozzá, de bólogat és béget, bólogat és béget.”
  • 48. oxana 2013. július 21. 11:33
    „47. Valaki

    De a pénzüket elfogadnád.”
  • 47. Valaki 2013. július 20. 19:48
    „neked. :)))
    a nyugat ostoba, pont nektek való. :)))”
  • 46. oxana 2013. július 20. 17:00
    „45. Valaki

    ... és nyugaton kel fel a nap.”
  • 45. Valaki 2013. július 20. 08:58
    „debike, csökken a rezsi és ezt nem tuggyátok megemészteni!
    Jövőre cocimentes Parlamentünk lesz! :)))”
  • 44. Valaki 2013. július 20. 08:57
    „41. VargaP

    Amikor a cocik eladósították a jövőnket, akkor miért nem aggódtál? :)”
  • 43. Demalgon 2013. július 19. 19:47
    „két apróság

    valagi, az, hogy <moderálva> vagy mindenki tudja, nem kell fényezi, de szivesen szervezek gyűjtést a tanittatásodra a jegesmedvéknél.

    lyukas bakancs. Kicsit szakadj le a gazdasági témáról, mert neked megerőltető, nem megy, csak a hülyeségeid beszéled. Arra válaszolj egyszerűen: mennyibe fog fájni a 10%-os kamu?”
  • 42. yenkiman 2013. július 19. 18:30
    „tornacipő
    Te nem teljesen képben vagy nem ebben az országban élsz!Nekem ne rezsit csökkentsen hanem olyan fizetést adjanak amiből ki tudom fizetni a rezsit.Amit ellenzékben pofáztak a járulék csökkentés azzal mi lett?Osztogatják egymásnak a profitot biztosan te is ezek közé tartozol trafikot,vagy földet kaptál?Hiába akarjátok akkor is ti vagytok itt kisebbségben.Tudod a fizetésemet emelték bruttó 3,1% al így most 56 évesen lett bruttó 118 ft. a jövedelmem.Pedig van szakmám és nagyon sokáig egy munkahelyem volt amíg általam nagyon utált bandád meg nem szüntette!”
  • 41. VargaP 2013. július 19. 11:05
    „valaki árulja el nekem, hogy a 8-9% kamatra adott államkötvényt ki fogja visszafizetni?
    egymásra mutogatásban meg sem kell hirdetni a versenyt - olimpia, VB, EB - a mert csak a második helyért menne a verseny, sajnos mi magyarok ebben kisajátítottuk az első helyet. Ezen kellene változtatnunk, de mielőbb”
  • 40. VargaP 2013. július 19. 10:56
    „5. miracle 2013.07.18. 09:10
    Ingyensör mikor lesz?

    a május elsejei felvonuláson:)”
  • 39. oxana 2013. július 19. 10:30
    „33. Túrabakancs

    Az éremnek két oldala van. Miért nem említed az éhezö gyermekeket, a növekvö munkanélküliséget, az elvándorlókat, az iskolák, föískolák helyzetét, vállalkozók csödjét, számtalan új adókat, az egészségügy katasztrófális helyzetét, a családok küzdelmét és még sorolhatnám. A rezsicsökkentésre nem lennék olyan nagyon büszke, akik fával vagy szénnel tüzelnek, kapnak ök is csökkentést? Hogyan? Milyen nemzeti érdekek elötérbe kerülésére gondolsz? Aki hatalmon van és saját maga felé hajlik a keze, nem oda való. Ha ezt helyesled, te sem vagy különb. Miböl tudná állítólag a kormány visszafizetni az IMF-kölcsönt? A számtalan adókból, a megszorításokkal, az elmaradt, nagyon is szükséges beruházások hiányából (nem stadionokra gondolok) és még sorolhatnám tovább. Igaz, három év alatt nem lehet fellendíteni egy gazdaságot, de valamit azért fel kellene már mutatni, valami pozitív dolgot. De ilyent nagyítóval kellene keresni. Ne mond a rezsicsökkentést, mert az akkora hazugság, ami eddig még nem volt a nap alatt.”
  • 38. Valaki 2013. július 19. 09:22
    „Janika, az ellenzék nem tudott semmit, mert a cocik állandóan trükköztek, hazudoztak, titkolóztak, manipuláltak...
    Nem is vetted észre. :)))”
  • 37. Valaki 2013. július 19. 09:06
    „Mahike, ezt megint mellik pártgyűlésen hallottad? :)))
    Inkább a cocik által felhalmozott kb. 100ezermilliárdról regélj nekünk.”
  • 36. Jandex 2013. július 19. 07:14
    „33. Túrhabakancs 2013.07.18. 22:42
    Pontosan tudták milyen országot fognak irányítani ha megnyerik a választást, megnyerték-megszívtuk! Ennyi féle adót amit ezek kitaláltak még nem látott a világ, a 300 törvénymódosítás sem semmi!!!/a pálinkafőzés azért ingyenes!!!/
    Mellesleg üljél fel a rozzant biciklidre és próbáld ki meddig jutsz ha közben folyamatosan hátrafelé nézel-mutogatsz! Az előző kormány ideje alatt volt egy világválság ami közel sem kergetett annyi embert külföldre mint a szeretett vezető és bandája, a gazdasági fejlődés NULLA, beruházás csak stadionra van/erre mondja a miniforradalmár, hogy fellendült az építőipar!!!
    Kérjél másik gyógyszert mert a jelenlegi csak rontja /ha még lehet?!/ az állapotodat!”
  • 35. machers 2013. július 18. 23:45
    „34. Túrabakancs 2013.07.18. 22:50
    " Ha nincsen hitel, nincsen gond sem"
    Akkor miért vettek fel orbáncék hitelt?
    "Sajnos van sok ember ebben az országban, akik saját hibáikat másokban keresik."
    Ennek ékes példája te magad vagy!”
  • 34. Túrabakancs 2013. július 18. 22:50
    „pozdorja! /29/
    Miért gondolod, hogy a sok mocskot amit ránk hagytak az előzőek, azokat el lehet tüntetni
    pár év alatt? Miért gond az ha valakiknek saját maga felé hajlik a keze? Ez természetes nem?
    Ha hatalomra kerülnél nem a te ismerőseidet és családtagjaidat hoznád előnybe? Ha azt mondod
    hogy nem, akkor nem hiszek neked. Olyan ember még nem fejlődött ki a Föld nevű bolygón.
    A 2008-ban felvett IMF kölcsönt úgy néz ki /5800-milliárd Ft/ még az idén vissza fogja fizetni
    a mostani kormány. Ez hatalmas pénzmennyiség. Ha nincsen hitel, nincsen gond sem. Ez nagyban
    érvényes a családokra is. Nekem sincsen hitelem, nem is érzem rossznak helyzetet. Persze jónak
    sem, de az adott körülményeket figyelembe véve még szerencsések is vagyunk, elnézve a több európai
    országban mostanság látható tömegtüntetéseit a megszorítások/átalakítások miatt.”
  • 33. Túrabakancs 2013. július 18. 22:42
    „Mi volt tapasztalható a Gyurcsány-Bajnai érában?
    Emelkedtek a rezsik, és csúfolták a magyar nemzetünk jelképeit. Csúfolták, hiszen
    az akkori irányító politikusok nagyrészt kettős állampolgárok voltak.
    Mi történik mostanság? Csökkennek vagy stagnálnak a rezsi költségek, és a nemzeti
    érdekek kerülnek előtérbe, a csúfolódókat meg büntetik. /kisebb nagyobb sikerrel/
    Aki azt állítja ezek után hogy a két kormány ugyanazt teszi az emberekkel, annak elmentek
    otthonról. Sajnos van sok ember ebben az országban, akik saját hibáikat másokban keresik.
    /Orbán-fóbiások/”
  • 32. nyócker 2013. július 18. 20:14
    „Egyik kutya,másik eb.Mindegy ki van hatalmon,mindegyik a saját boltját csinálja meg.De!Egyvalami szemet szúr nekem(is):ennyire pofátlan,a zemberek véleményére nagy ívben <moderálva>,pökhendi,arrogáns kormányunk még nem volt.Jó példa Vámosszabadi esete.Ja és csodálkoznak a Tavares-jelentésen,hogy itt nincs demokrácia.Hát tényleg nincs.”
  • 31. Dwatson 2013. július 18. 17:24
    „A 400%-os szemétdíj emeléssel mi lesz? Azt nem csökkentik,csak más <moderálva>?”
  • 30. oxana 2013. július 18. 17:08
    „11. ATX

    Kerestem (talán nem eleget), de csak azt találtam, hogy Szlovákiában eddig még nem volt rezsicsökkentés, kb. 30 %-kos lehetne a csökkentés.”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ szerdai nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 17-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom