Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Október 12-én lesz az önkormányzati választás

Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök.
Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. A pártok többnyire azon álláspontjuknak adtak hangot, hogy felkészültek a megmérettetésre.

Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában azt írta: az Alkotmánybíróság július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. A döntést követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől - fogalmazott Áder János.

Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is, mert a vonatkozó jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) felkészülten várja a választásokat, és mindent megtesz az előző országgyűlési és európai parlamenti választáshoz hasonlóan törvényes és sikeres lebonyolítás érdekében - áll az iroda közleményében. Közölték azt is, hogy a választópolgárok pártsemleges tájékoztatásáról az NVI ezúttal is gondoskodik.

Az időpontra reagálva Selmeczi Gabriella, a kormánypárt országgyűlési képviselője azt mondta: a Fidesz készen áll az október 12-ére kitűzött önkormányzati választásra, amelyre egységes kampánnyal készül. A politikus hozzátette, már csaknem az összes jelöltjük megvan, augusztus elejére pedig mindegyikük készen áll majd, és várja a megmérettetést.

Az MSZP szerint a következő két hétben le kell zárni az önkormányzati választással összefüggő ellenzéki tárgyalásokat. Az ellenzéki párt szerint az az alapvető érdek, hogy lehetőleg mindenhol egy kihívója legyen a kormánypárti indulónak - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, aki hangsúlyozta, készen fognak állni augusztus 25-re, amikor elindul az aláírásgyűjtés.

A Jobbik szerint az önkormányzati választás időpontja érdemben nem befolyásolja az eredményt, a "torz választási rendszer" viszont igen. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerint noha a köztudatban az október 5-i dátum élt, nem oszt, nem szoroz, hogy az államfő egy héttel későbbre írta ki a választást. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a választási rendszer a Fidesz javára billenti a mérleget Budapesten és vidéken is, s nem azonos szavazattal bír egy-egy fővárosi lakos sem.

Az LMP számára megfelelő az önkormányzati választás október 12-i időpontja, a párt felkészülését nem befolyásolja, hogy egy héttel előbb vagy később kerül sor a szavazásra - közölte Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője. A politikus emellett viszont felháborítónak nevezte, hogy a választás kiírására azért is kellett várni, mert nem lehetett tudni, hogy "a hirtelen hatályba helyezett szabályozás egyáltalán alkotmányos-e".

Az Együtt-PM nyugodt szívvel és teljes felkészültséggel várja az önkormányzati választást – mondta a szövetség társelnöke. Juhász Péter hozzátette, hogy korábban október 5. szavazásra készültek, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy az államfő megvárja-e az Alkotmánybíróság döntését a választások kiírásával.

A DK álláspontja szerint az október 12-ére kiírt önkormányzati választás sem lesz szabad és tisztességes. Varju László, az ellenzéki párt elnökségi tagja azt írta közleményében: nem okozott meglepetést, hogy Áder János mindenféle aggály es kétely nélkül kiírta az önkormányzati választást.

Október 12-én lesz a nemzetiségi választás is

A jogszabály szerint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján kell megtartani. A választást a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki, a szavazás előtt legalább 75 nappal, azaz legkésőbb július 29-éig.

Az NVB a következő ülését csütörtökön tartja, és napirenden szerepel a nemzetiségi választás kitűzése, így várhatóan már akkor kitűzi a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását.

A törvény szerint azonban nem minden településen lesz minden nemzetiségnek választása: nemzetiségi választást ott lehet kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat.

Az NVB tehát határozatában felsorolja majd, hogy mely településeken, mely nemzetiségek választását tűzi ki, és meghatározza azt is, a voksoláson induló jelölteknek hány ajánlásra van szükségük a nyilvántartásba vételhez.

A voksolásra a választópolgárok szeptember 26-áig vetethetik magukat fel a nemzetiségi névjegyzékbe. Aki ezt nem teszi meg, az nem szavazhat a nemzetiségi képviselők választásán, és nem is indulhat jelöltként.

Az NVI adatai szerint a 2011-es népszámlálás alapján 2715 választást kell kiírnia az NVB-nek, de csak azokon a helyeken tartják meg a szavazást, ahol (településnagyságtól függően) legalább három vagy négy jelölt indul, és mindegyikükre legalább öt érvényes ajánlás érkezik. Egy nemzetiségi választópolgár nemzetiségének több jelöltjét is ajánlhatja.

A legtöbb választást, 1383-at a roma nemzetiségiek számára írhatják ki, míg a legkevesebbet, 10-et a szlovénoknak. A bolgárok 37, a görögök 36, a horvátok 136, a lengyelek 53, a németek 547, az örmények 33, a románok 168, a ruszinok 44, a szerbek 63, a szlovákok 158, míg az ukránok 47 választást tarthatnak szerte az országban.

Az októberi nemzetiségi választások újdonsága, hogy egyszerre tartják a helyi, a területi és az országos nemzetiségi önkormányzati választást. Korábban ezek egymásra épültek, és csak hónapokkal később alakulhattak meg az országos nemzetiségi önkormányzatok. A területi és az országos nemzetiségi listákra azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok is szavazhatnak, akik olyan településen élnek, ahol - mivel nem vallják magukat legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak - a települési választást nem lehet kiírni.

A négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokkal egy időben 2321 nemzetiségi választást tartottak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy gondokat okozott Pest megyében a hatalmas eső

Gödöllő számos lakóházának pincéjében negyven-ötven centi magasan állt a víz. Tovább olvasom