Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Ők lesznek Tarlós kihívói

A liberálisok főpolgármester-jelöltje Bodnár Zoltán, az LMP-é Csárdi Antal. Demszky Bokrost javasolja.

Demszky: legyen Bokros!

Demszky Gábor volt főpolgármester azt javasolja a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy Bokros Lajost fogadják el közös főpolgármester-jelöltnek az októberi önkormányzati választáson - írta szombati számában a Népszabadság.

A napilapnak a volt szabad demokrata politikus azt mondta: azért teszi ezt a javaslatot, mert úgy ítéli meg, hogy Bokros Lajosnak lenne esélye leváltani Tarlós Istvánt, és vele az ellenzék visszavehetné az ország legfontosabb városának irányítását.

Demszky 2010-es távozása óta kerüli, hogy politikai nyilatkozatot tegyen - írta a lap. Most mégis megszólalt, mert látja a demokratikus ellenzék állapotát és a közös főpolgármester-jelöltek névsorát - tették hozzá. Az egykori szabad demokrata politikus külön kitért Balázsovits Lajos személyére, szerinte nem elég ismert személyt jelölni, mert a lakosságnak az illetőről el is kellene hinnie, hogy egy egész várost is el tud irányítani.

Bodnár Zoltán az MLP főpolgármester-jelöltje

Bodnár Zoltán lesz a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson - jelentette be a párt elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fodor Gábor a Március 15. téren, a Petőfi-szobornál tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az MLP önállóan indul a választáson, és önállóságukat azzal is megjelenítik, hogy önálló főpolgármester-jelöltet is állítanak. Kijelentette, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédében harcot hirdetett a liberálisok és a liberális állam ellen, a liberálisok pedig "felveszik a kesztyűt".

A politikus bemutatta jelöltjüket, Bodnár Zoltánt, a párt gazdasági főtanácsadóját, aki korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is volt. Komoly ellenzéki jelöltként jellemezte Bodnár Zoltánt, és jelezte: azt várják a baloldali ellenzéki pártoktól, "hogy álljanak mögé és támogassák".

Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje

Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson - jelentette be Schiffer András, a párt társelnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismertette: a Lehet Más a Politika regionális kongresszust tartott, ahol elfogadták a párt Megújuló Budapest programját. Ehhez kerestek fővárosi listát és főpolgármester-jelöltet. Csárdi Antal a párt országos elnökségének tagja, fővárosi szóvivője, a budapesti választmány egyik vezetője, és "az elmúlt négy évben az önkormányzati politikában is bizonyított" - emelte ki a párt társelnöke.

Csárdi Antal azt hangsúlyozta, hogy "vissza kell adni a budapestieknek Budapestet". Az LMP főpolgármester-jelöltje programközpontú, pozitív kampányra készül, amelynek során beszélnek arról, hogy a fiatalok életkezdéséhez, a nehéz körülmények között élőknek milyen segítséget tud nyújtani a főváros, ahogy arról is, hogy a 3-as metró életveszélyes állapotáért a politikai taktikát teszik felelőssé - mondta.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áder: a kirekesztés kevesebbé tesz

Áder János köztársasági elnök a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából részt vett a Csepelen rendezett megemlékezésen. Tovább olvasom