Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

OH: egyértelműek a középszintű történelem érettségi utasításai

Az Oktatási Hivatal (OH) szerint egyértelműek a középszintű történelem írásbeli érettségi utasításai, és nem merülhet fel sem a diákban, sem a javító tanárban a helyes válaszelemen túl egy másik jelenség helyes válaszként való értelmezése.
Ezt Pósfai Péter, a hivatal közoktatási elnökhelyettese közölte pénteken az MTI-vel a Történelemtanárok Egyletének (TTE) kérésére reagálva, és egyben leszögezte: a TTE észrevétele nem fogadható el, és a javítási-értékelési útmutatót nem módosítják.

Előző nap Miklósi László, az egylet elnöke azt közölte: a középfokú történelem írásbeli vizsga javítókulcsának korrigálását kéri, mert az egyik feladatban több helyes választ lehetett adni; ilyenre a múlt évben is akadt példa.

Mint írta, a 8. feladat a.) pontjának első képéhez a "túltermelés" kifejezés mellett "az ipari termelés visszaesése" kifejezést is helyes megoldásnak kell tekinteni. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy a megoldókulcsban egyetlen helyes válaszként szereplő meghatározás mellett a másik is elfogadható legyen. Miklósi László hangsúlyozta: a minden szempontból korrekt értékelést különösen fontossá teszi, hogy a diákok érettségi eredménye - és ezáltal továbbtanulási lehetősége - akár egyetlen ponton is múlhat.

Pósfai Péter közleményében kiemelte: a középszintű (nem középfokú, ahogy az egylet közleményében szerepel) érettségi 8. feladata a) részének utasításai egyértelműek: "A válság mely jelenségei kapcsolhatók a képekhez? Válassza ki a felsoroltak közül a megfelelőt!" Minden képhez csak egy elem kapcsolható, három jelenség kimarad."

Mint hangsúlyozta, így eleve nem merülhet fel sem a diákban, sem a javító tanárban a helyes válaszelemen túl egy másik jelenség helyesként való értelmezése.

Hozzátette: az 1. képhez - ez a nagy gazdasági világválság korából egy karikatúra, amelyen az égből esőként rázuhanó különféle tejesedények, kannák elől esernyővel védekező és menekülő, teli tőgyű tehén látható - a felsorolt gazdasági és társadalmi jelenségek (bankzárlat, a reklámpiac összeomlása, a bankok iránti bizalom erősödése, az ipari termelés visszaesése, túltermelés, munkanélküliség) közül egyértelműen csak a "túltermelés" kifejezés kapcsolható.

A nagy gazdasági világválság kirobbanásához épp ez a jelenség vezetett - közölte az OH közoktatási elnökhelyettese, hozzátéve: az első világháború után az Egyesült Államok gazdasága gyors ütemben fejlődött, nőtt az életszínvonal, de a konjunktúra a kínálati oldalon erősebb volt, mint a felvevői oldalon. A túltermelés az 1929-es tőzsdeválság kirobbanásakor vált nyilvánvalóvá; a vállalatok nem tudták értékesíteni termékeiket. Ez utóbbi jelenségre utal a karikatúrán, hogy "vissza a feladónak" jelleggel rázúdítják a termék "előállítójára" a tejet.

Pósfai Péter kiemelte: az ipari termelés visszaesése nyilván a válság következménye lett később, de ez a jelenség semmilyen módon nem kapcsolható a megadott karikatúrához.

Utalt arra, hogy a történelem érettségi részletes vizsgakövetelményeiről szóló rendelet a "források használata és értékelése" során azt várja el a diáktól, hogy az tudjon megadott vagy saját maga által kiválasztott képzőművészeti alkotásokat felhasználni egy-egy történelmi korszak sajátosságainak bemutatásához.

Az elnökhelyettes kitért arra is: a történelem érettségi tételkészítő bizottságának elnökéhez a feladatlapokat javító tanároktól beérkező levelek felháborodásuknak adnak hangot amiatt, hogy az egylet a sajtónyilvánosságot kihasználva nyomást próbál gyakorolni egy egyértelműen hibás megoldási alternatíva helyesként való elfogadása érdekében. Ezzel - egy időre - megtéveszti a diákok tízezreit, bizonytalanságban tartja a javító tanárokat és felesleges indulatokat kelt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cigarettacsikk okozta a paneltüzet - 10 ember került kórházba

Egy 62 éves férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy cigarettacsikkel tüzet okozott csütörtök… Tovább olvasom