Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

OGY: Leszavazták a kisebb paramentet

A 2006. október 23-ai rendőri fellépésről, a vasúti menetrend változásáról és az idei év politikai és gazdasági eseményeiről is szó esett a parlamentben a hétfői napirend előtti felszólalások alatt. Leszavazták a képviselők a legfőbb ügyész Nyakó István szocialista képviselő interpellációjára adott válaszát hétfőn a parlamentben.


21:25
Felállhat a Centrum-bizottság
Felállhat a Centrum Parkoló Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységét és kapcsolatát kivizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az ezt kezdeményező határozati javaslatot.
A Ház 343 igen, 7 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett szavazta meg a Herényi Károly képviselő nevével jegyzett indítványt. Az MDF-es politikus még 2007 májusában nyújtotta be az Országgyűlésnek a javaslatát.
A testület egyebek között foglalkozik majd azzal, miért engedhette meg hét éven keresztül számos fővárosi kerület - a VI., VII., VIII., majd az I., II., és III. kerület - vezetése azt, hogy a Centrum Parkoló Kft. 10 évre "megingathatatlan pozíciót" szerezzen a parkolóhelyek üzemeltetésében?

Módosul a közoktatási törvény
A felsőoktatási intézményekbe való belépés feltétele a kormány és a felsőoktatási intézmények által meghatározott tárgyakból az emelt szintű érettségi lesz 2014 szeptemberétől - döntött az Országgyűlés a közoktatási törvény módosításának hétfői elfogadásával.
A Ház 199 igen, 147 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett szavazta meg az előterjesztés feles részeit; a kétharmados részeket 201 igen, 147 nem és 2 tartózkodás mellett utasította el.
Utóbbiak arról rendelkeztek volna, hogy a közoktatási intézmények vezetői, azaz az igazgatók kinevezéséhez szükséges az intézményi közösségek (diákönkormányzat, szülői munkaközösség, iskolaszék stb.) támogatásának megszerzése a vezetői programhoz.

Elfogadták a rehabilitációs járadékról szóló törvényt
Az Országgyűlés egyhangúlag, 346 igennel elfogadta a rehabilitációs járadékról szóló törvény módosítását hétfőn.
Béki Gabriella szabad demokrata képviselő önálló indítványa szerint a szociális ellátórendszerben gyakran előfordul, hogy a párhuzamos folyósítás tilalma miatt lehetetlen élethelyzetek alakulnak ki.
A javaslat szerint ezért el kell különíteni a hozzátartozó jogán megillető jogosultságot a saját jogon megillető jogosultságtól, az állampolgárt a hozzátartozó jogán megillető jogosultság nem zárhatja ki saját jogán megillető jogosultságtól.

Változások a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésében
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének hétfőn elfogadott változtatása kimondja, a kormány állapíthatja meg a tározó árapasztási célú igénybevétele esetén fizetendő kártalanítás mértékét.
A képviselők 178 igen, 154 nem szavazattal, valamint 1 tartózkodással fogadták el az erről szóló törvényjavaslatot.
A jogszabály módosítása továbbá arra is kitér, hogy a nagyvízi meder rendezési feladatait, valamint a települési infrastruktúrafejlesztési feladatokat a központi közfoglalkoztatáshoz kötődő pályázati lehetőségek igénybevételével kell teljesíteni.

Módosították a bányatörvényt
A törvényhozás hétfőn elfogadta a bányászatról szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztést.
A 196 igen, 146 nem szavazat mellett meghozott döntéssel megszületett új szabályozás koncesszióhoz köti a magyarországi geometrikus energiaforrások hasznosítását.

Egységesítették az országok közötti akkreditálást
Az egyes tagállamokban különböző rendszerekben működő akkreditálást egy egységes, átfogó közösségi szabályozás keretei közé illesztette hétfőn az Országgyűlés.
Az Országgyűlés 197 igen, 1 nem szavazattal és 146 tartózkodással elfogadta a Nemzeti Akkreditáló Testületről szóló törvény módosítását, amelyre az Európai Unió tagállamainak szabályozása közti összhang megteremtése céljából volt szükség.

2011-től elektronikus lesz az anyakönyv
Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás mellett a külső helyszínen történő házasságkötés szabályait is tartalmazza a 2011. január 1-jén hatályba lépő anyakönyvi eljárásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
A képviselők 200 igen, 150 nem szavazattal és két tartózkodás mellett támogatták a jogszabály elfogadását, mely szerint az elektronikus anyakönyv az anyakönyvi bejegyzéseket elektronikus formában tartalmazó központi nyilvántartás.

Felállhat a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal
Felállhat a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal. Az Országgyűlés erről 179 igen, 163 nem és 4 tartózkodással döntött hétfőn.
A hivatal autonóm államigazgatási szerv lesz, költségvetése az Országgyűlés költségvetési fejezetén belül önálló címet alkot. A nemrég elfogadott jövő évi költségvetésből ez még hiányzik, viszont szerepel abban a Közbeszerzések Tanácsa 158,3 millió forint támogatással és 1,649 milliárd forint bevétellel. A hivatal a Közbeszerzések Tanácsa általános jogutódja.

Elutasította az Országgyűlés a kisebb parlamentről szóló indítványt
Elbukott az SZDSZ és az MDF törvénymódosítása, amely 200 főben határozta volna meg az országgyűlési képviselők számát.
A parlament hétfőn este 199 igen, 2 nem és 148 tartózkodás mellett utasította el az indítványt: a Fidesz és a KDNP frakciójának tagjai tartózkodtak, s így tett két SZDSZ-es politikus és öt független képviselői is, köztük Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A 182 szocialista képviselő mellett támogatta a törvénymódosítást 13 SZDSZ-es és négy független képviselő.

19:15
Letette miniszteri esküjét Forgács Imre
Letette miniszteri esküjét hétfőn az Országgyűlésben Forgács Imre, aki keddtől tölti be az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot.
Az új tárcavezetőnek eskütétele és az esküokmány aláírása után gratulált Bajnai Gordon kormányfő, Katona Béla házelnök, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára, valamint a frakciók képviselői.
Forgács Imre, az Önkormányzati Minisztérium önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkára Draskovics Tibort váltja az IRM élén. Draskovics Tibor lemondását azzal indokolta, hogy pártpolitikai vitákban nem kíván részt venni, a következő időszak pedig szerinte erről szól majd.

Elfogadták a Nabucco-bizottság jelentését
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság 2009. július-december közötti tevékenységéről szóló jelentését.
A képviselők az erről szóló határozatot 352 igen mellett, egyhangúlag fogadták el.
A parlament a határozatban vállalta, hogy továbbra is alapvető fontosságúnak tartja a Nabucco földgázvezeték mielőbbi megépítését az ország energiaellátásának biztosítása, és az egyoldalú importfüggőség csökkentése érdekében.

Elfogadták a kisebbségekről szóló jelentést
Az Országgyűlés 186 igen, 158 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadta a kormány beszámolóját a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek 2007. február és 2009. február közötti helyzetéről hétfőn.
Az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága november 16-ai ülésén megvitatta a beszámolót. A határozati javaslat szerint a testület többsége úgy vélte, a beszámoló a korábbi évekhez hasonlóan átfogó, táblázatokkal, statisztikai adatokkal is alátámasztott, és megfelel a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben előírt kötelezettségeknek.

Megmentették a sportközalapítványokat
Az Országgyűlés "megmentette" a Mező Ferenc és a Wesselényi Miklós Sportközalapítványokat hétfőn.
A parlament sportbizottsága javaslatára 342 igen, nyolc nem szavazattal és két tartózkodás mellett módosították a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvényt, a sporttörvény módosítását pedig 343 igen, hat nem szavazattal és két tartózkodással hagyták jóvá.
A sporttörvény rögzíti, hogy a sportközalapítványok működése az államháztartáson belüli és kívüli eredetű bevételeik arányától független.

Bírság a különleges agrártámogatás szabálytalan felhasználóinak
A mulasztással arányos nemteljesítési bírsággal sújthatók azok, akik az egyes válság-agrárágazatok után járó uniós támogatásokból nem megfelelő mértékű összeget fordítottak foglalkoztatási célra.
Az Országgyűlés 196 igen, és 152 nem szavazattal fogadta el az erről szóló törvénymódosítást.
A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokról szóló törvény hétfőn elfogadott módosítása szerint munkaóránként legfeljebb 4,5 euró megfizetésére kötelezhetők a vétkesek.

Igen a kábítószer-probléma kezeléséről szóló stratégiára
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló országgyűlési határozatot.
A képviselők 198 igen, 146 nem szavazattal, illetve 4 tartózkodással álltak a határozat mögé.
A határozatban az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy érvényesítse a nemzeti drogstratégiában elfogadott elveket, cselekvési célkitűzéseket és az azokhoz rendelt megvalósítási koncepciókat, valamint az első, a 2010–2012. évekre szóló kormányzati cselekvési programot - a feladatok, a felelősök és a szükséges költségvetési források meghatározásával - a nemzeti drogstratégia elfogadása utáni három hónapon belül dolgozza ki.

Egységes közszolgálati etikai alapelveket szabott az Országgyűlés
Az Országgyűlés felkérte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és az Állami Számvevőszék elnökét, valamint a legfőbb ügyészt, a kormányt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy 2010. február 28-ig alakítsák ki vagy módosítsák az irányításuk alá tartozó szervezetek etikai normáknak megfelelő működéséhez szükséges etikai kódexeket.
Az erről szóló országgyűlési határozatot 185 igen, 159 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el hétfőn a parlament.
Az Országgyűlés javasolja továbbá a közpénzekből finanszírozott vagy támogatott szervezeteknek, hogy az általa megfogalmazott elvekkel e szervezetek etikai kódexei legyenek összhangban.

Januártól közfeladatot lát el a gázóra-leolvasó
Január elsejétől a közfeladatot ellátó személyek közé tartoznak a gáz- és villanyóra leolvasók - döntött hétfőn az Országgyűlés.
Göndör István (MSZP) javaslatát 188 igen, 159 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház; és elfogadták a sürgős kihirdetést is.
A büntető törvénykönyvet módosító indítvány szerint januártól közfeladatot ellátó személynek minősülnek a villamos energiáról, valamint a földgázellátásról szóló törvényben meghatározott felhasználási helyek műszaki felülvizsgálatát, ellenőrzését, kikapcsolását és leolvasását végző személyek feladataik ellátásával kapcsolatban.


18:50
Egy balatoni telek bérletét firtatta a KDNP
Móring József Attila (KDNP) a pénzügyi államtitkárhoz fordult, mert a képviselő információi szerint egy másfél hektáros területű, balatonlellei telket, amelyen korábban gyermektábor működött, egy parti apartman napi bérleti díjáért adott ki az állam. Hozzátette, hogy a területet szak- és felnőttképzésre adták bérbe, de ott valójában "felnőttek bizonytalan nyári táboroztatása folyik". Megjegyezte, hogy a bérlő a legalapvetőbb emberi normákat sem tartja be sem a zajkibocsátás, sem a higiéniai elvárások terén.
Katona Tamás pénzügyi államtitkár kijelentette, hogy ebben az esetben közérdek ütközik magánérdekkel. Hozzátette, hogy a "bérlő személye az, ami (...) a panaszokat motiválja". Mint mondta, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008 szeptemberétől az Országos Cigány Önkormányzattal kötött bérleti szerződést, amely 2013-ig felhatalmazza az önkormányzatot, hogy a területen roma szakképzési központot és felnőttképzési szakkollégiumot működtessen. Közölte, hogy a bérlő a múlt évben nyolcmillió forintot fordított az ingatlan felújítására. Kitért arra is, hogy a bérlő által vállalt feladatokat a tulajdonos ellenőrzi, és eddig abban semmi kivetnivalót nem talált.

MSZP a cafetériáról
Tóth József (MSZP) arról beszélt, hogy március 1-jéig a köztisztviselőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy milyen juttatásokat választanak a cafetéria rendszeren belül. Véleménye szerint az első kéthavi juttatás kifizetése adózási szempontból aggályos.
A képviselő azt mondta, úgy tűnik, hogy a képviselők az év első két hónapjában nem részesülhetnek béren kívüli juttatásban.
Katona Tamás válaszában leszögezte, a juttatások folyósításával kapcsolatos törvénymódosítás adózási szempontból nem okoz hátrányt az érintetteknek. Az államtitkár hozzátette, hogy az eddigi gyakorlat szerint írásban vagy elektronikus úton kell január 15-ig vagy az önkormányzatoknál március 1-jéig jelezni, hogy a köztisztviselő milyen juttatásokra tart igényt. Közölte, hogy azért határoztak meg két időpontot, mert az általános gyakorlat szerint az önkormányzatok költségvetését később fogadják el, mint az állam költségvetését.

A csökkentetett munkaképességűekről érdeklődött a Fidesz
Erdős Norbert (Fidesz) azzal kezdte, hogy a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató cégek körében felháborodást keltett az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) novemberben, Békés megyében kiadott szakértői vizsgálati anyaga. Közölte, hogy a jogtalanságok miatt minden 50 százalékos vagy annál alacsonyabb munkaképességű ellátott munkára jelentkezését elutasították. Kijelentette, hogy a feltehetően a politika által befolyásolt döntés megalapozatlan. Hozzátette, hogy információk szerint ezeket az embereket egy belső utasítás miatt kellett elutasítani.
Korózs Lajos munkaügyi államtitkár azt mondta, az ORSZI a jogszabályokkal összhangban hozza meg a döntéseit. Közölte, hogy az intézet belső utasítási rendszere nem tartalmaz olyan belső utasításokat, amelyekről a képviselő beszél. Hozzátette, hogy a finanszírozás feltételeit szakmai alapon változtatták meg, azért, hogy a leghátrányosabb helyzetű célcsoport segítséghez jusson, és ne szoríthassák ki őket ebből.

A gyermekek otthoni ellátásáért szólalt fel a Fidesz
Szabó Erika (Fidesz) arról érdeklődött, hogy mi lesz azokkal a gyermekekkel, akiknek az óvodáit az újinfluenza terjedése miatt ideiglenes bezárták. A képviselő azt kérdezte a szociális államtitkártól, hogy mit tanácsol azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke nem betegedett meg, de ők nem tudnak vagy nem mernek szabadságra menni, pedig a gyermek felügyeletet igényelne.
Korózs Lajos szociális államtitkár azt mondta, hogy a munkavállaló egy ilyen eseményre való tekintettel szabadságot vehet ki, illetve a gyermekek száma alapján pótszabadság is járhat a szülőknek.

18:40
Fidesz: megismerhető-e az ország valós gazdasági helyzete?
Varga Mihály, a Fidesz elnöke azzal a kérdéssel fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, hogy a nyilvánosságnak a választások közeledte ellenére lesz-e módja valós képet kapnia az idei, illetve a jövő évi költségvetési adatokról.
A Fidesz gazdasági szakpolitikusa szerint jó lenne, ha a következő hónapokban nem ismétlődne meg az 2006-os helyzet, amikor a kormány trükkök százaival próbálta elfedni a magyar gazdaság problémáit.
A kormányfő válaszában megismételte korábbi kijelentését, mely szerint szeretne módot teremteni arra, hogy valamennyi demokratikus párt miniszterelnök-jelöltje megismerkedhessen a magyar gazdaság aktuális állapotával.
A magyar gazdaság számait - a belföldi szervezetek mellett - rendszeresen auditálják olyan szakmailag megkérdőjelezhetetlen "külföldi szemek" is, mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság - hívta fel a figyelmet.

Az időskori vakság kezeléséről kérdezett Puskás Tivadar
Puskás Tivadar (KDNP) szerint tavasz óta nem történt megnyugtató megoldás az időskori vakságot okozó makuladegeneráció kezelése ügyében. Az ellenzéki képviselő arról kérdezte az egészségügyi minisztert, hogy a társadalombiztosítás miért csak minden negyedik beteget támogat az összesen mintegy 3 és fél millióba kerülő kezelésben. Székely Tamás válaszában úgy fogalmazott, hogy "senkinek se érdeke, hogy a betegek megvakuljanak". A finanszírozott kezeléseket pedig szigorú szakmai kritériumok alapján választják ki - fűzte hozzá.

MSZP: hamis vallomást tett Deutsch Tamás?
Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszterként több esetben is átírta az ifjúsági szervezetekre vonatkozó támogatási szakértői javaslatokat, ami ellentmond a Bács-Kiskun megyei főügyészségen tett vallomásának, s ez bűncselekménynek számít - mondta Török Zsolt (MSZP) a legfőbb ügyészhez intézett kérdésében.
A kormánypárti politikus arra kért választ, hogy jelenleg hol tart a Deutsch Tamás hamis tanúzása ellen tett feljelentés.
Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában rámutatott: hamis tanúzás miatt mindaddig nem lehet bűntetőeljárást kezdeményezni, amíg az eredeti ügy nem fejeződik be.

Fidesz: miért nem távolítják el a vád alá helyezett vagyonkezelőket?
A vád alá helyezett vagyonkezelők állásukból történő elbocsátását kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől Balsai István (Fidesz).
A kormányfő válaszában kiemelte: a kormány azt kérte az állami vagyonkezelő új vezetőjétől, hogy világítsa át a szervezet teljes működését. Ennek nyomán több ügyben belső vizsgálat indult, néhány esetben pedig elbocsátások is történtek - fűzte hozzá.
Bajnai Gordon megjegyezte: az elmúlt 7-8 hónapban fegyelmezettebb gazdálkodás kezdődött a vagyongazdálkodónál, a jelenlegi kormány pedig már nem kíván jelentős privatizációba kezdeni.

KDNP: nem szolgálja az ország érdekeit a Railjet-vonatok bérlése
A közlekedési minisztérium nem a magyar állam érdekeinek figyelembevételével döntött, amikor bérleti szerződést kötött a Budapest-Bécs-München viszonylaton közlekedő Railjet-kocsikra - jelentette ki Molnár Béla (KDNP), Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez intézett kérdésében.
A tárcavezető válaszában sajnálatát fejezte ki, amiért Molnár Béla "semminek sem tud örülni". Hónig Péter szerint a magasabb minőségű szolgáltatásokat nyújtó szerelvények bérleti díja megegyezik a belföldi használatú kocsik költségeivel, így az államnak nem okoz többletterhet a Railjet-vonatok üzemelése.

MSZP: tovább gyűrűzik a Fidesz megfélemlítő politikája
Deák Istvánné (MSZP) azonnali kérdésében úgy fogalmazott, hogy tovább gyűrűzik a Fidesz megfélemlítő politikája. A kormánypárti képviselő szerint ezt egyebek mellett az ellenzéki párt törvénytelen adatgyűjtései, illetve a várpalotai polgármester által neki címzett megfélemlítő levelek támasztják alá.
Jauernik István önkormányzati államtitkár válaszában megjegyezte: az Önkormányzati Minisztérium kezében már nincs több eszköz a kérdés rendezésére, hiszen elég csak arra gondolni, hogy az önkormányzatoknak immáron lassan egy éve nincs törvényességi ellenőrzése

Fidesz: külföldre menekíti kádereit a kormány
A kormány külföldre menekíti kádereit az Európai Unió soros elnökségére való felkészülés jegyében - mondta Balla Mihály (Fidesz) a külügyminiszternek intézett azonnali kérdésében.
Hozzátette: a Külügyminisztérium eközben komoly pénzügyi gondokkal küzd, és már a napi működés finanszírozásának előteremtése is nehézséget jelent.
Szabó Vilmos külügyi államtitkár válaszában rámutatott: a szaktárca a szakmai elvárásokhoz igazodó számú diplomatát és szakembert küldött eddig külföldre.

KDNP: hol gyógyítják az agyérbetegeket?
Puskás Tivadar (KDNP) egészségügyi miniszterhez intézett második azonnali kérdésében az iránt érdeklődött, hogy jelenleg hol gyógyítják az agyérbetegeket.
Székely Tamás válaszában kiemelte: a stroke esetében elsősorban a megelőzésére kell fektetni a hangsúlyt, ám az országban négy egyetemi klinika és a megyei kórházak is ellátják az agyérbetegségben szenvedőket.


17:20     
Fidesz: nem tudni, mikorra várható a 8-as főút elkerülő  szakaszának átadása  
Bebes István (Fidesz) azt kérdezte a közlekedési tárca  illetékesétől, hogy mikorra várható a 8-as főút Körmendet elkerülő  szakaszának átadása, és ki a felelős azért, hogy ennek a szakasznak  a megépítése lassan tíz évet csúszik. Az ellenzéki politikus arra is  kíváncsi volt, mikorra várható, hogy az M8-as Körmend és  Szentgotthárd közötti szakasza autópálya minőségű legyen.  
Oláh Lajos államtitkára erre azt mondta: a Körmend és az  országhatár közti szakasznál nem könnyítette meg az előkészítést,  hogy az osztrák fél többször megváltoztatta a kapcsolódó  autópálya-szakasz műszaki paramétereit és ütemezését. Hozzátette: az  M8-as érintett szakaszának építési engedélye jövő őszre várható, az  új út pedig 2012 végén vehető használatba. Az országhatár és Körmend  közötti autópálya-szakasz 2014 végére valósulhat meg.  
Bebes István a választ nem fogadta el, de az Országgyűlés igen.  

Fidesz: álrendőrök voltak jelen az október 22-i és 23-i  rendezvényeken  
Balog Zoltán (Fidesz) egy ombudsmani jelentésre hivatkozva azt  állította: idén október 22-én és 23-án több rendezvényen is  megjelentek olyan emberek, akik BRFK úgynevezett tűzoltó és műszaki  mentőszolgálatának karjelvényét, valamint fekete, más rendőri  szerveknél nem rendszeresített egyenruhát viseltek, miközben  rendőrségi rádiót és autókat használtak. Ilyen szervezeti egységek  nincsenek a BRFK-nál, a járműveket pedig egy civil szervezet  használja - hívta fel a figyelmet. Azt kérdezte az igazságügyi tárca  államtitkárától, indítanak-e vizsgálatot az álrendőrök miatt.  
Avarkeszi Dezső államtitkár válaszában leszögezte: az  interpellációban szóvá tett "misztikus személyek" nem álrendőrök,  hanem a zuglói polgárőr- és önkéntes tűzoltó egyesület tagjai, akik  a rendőrség és polgárőrség együttműködésének köszönhetően kaptak  eseti jelleggel technikai eszközöket. A budapesti rendőrfőkapitány  egyébként elfogadta az ombudsman ezzel kapcsolatos véleményét, és  legközelebb olyan járművel ad a polgárőröknek, amelyen nem lesz  rajta a "Rendőrség" felirat. Jelezte, a kialakult helyzetet a  tárcavezető is megvizsgálja.  
Balog Zoltán a választ nem fogadta el, és kifogásolta azt is,  hogy zuglói polgárőr egyesület egyik vezetője a szervezete tagjainak  rendszeresen fegyveres kiképzést szervez az Egyesült Államokban. Az  Országgyűlés azonban elfogadta a választ.  

Fidesz: kinek az érdeke a BKV monopóliuma a Tetra-rendszer  felett?  
Gruber Attila (Fidesz) interpellációjában azt kérdezte, kinek az  érdeke a BKV monopóliuma a Tetra-rendszer felett. Mi indokolta, hogy  elzárják a korszerű digitális technikához való hozzáférés elől a  hazai vállalkozásokat, szolgáltatókat, továbbá hogy a nem  kijelölhető minősített sávrészben mégis kijelöltek egy részt a  budapesti kötöttpályás közlekedés számára? - kérdezte az ellenzéki  politikus.  
Baja Ferenc, a MeH államtitkára erre úgy reagált: semmilyen  módon nem korlátozzák a frekvenciapályázatot. Mint mondta, egyelőre  egyetlen kérelem érkezett, a budapesti metróalagúthoz kötődően adott  ki a kormány lehetőségként egy nagyon szűk frekvenciasávot.  
Grúber Attila a választ nem fogadta el, de az Országgyűlés  megszavazta azt.

16:30
Leszavazták a legfőbb ügyészt  
Nyakó István arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogyan zajlik a  fokozott ügyészi felügyelet az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozásoknál.  
Mint mondta, korábban már fordult a legfőbb ügyészhez azért,  hogy megkérdezze: mi vezetett az UD Zrt.-ügyben a nyomozás  sikertelenségéhez, és azon személyek felelősségre vonásához, akik az  ügy sértettjeinek tekinthetők.  
Felszólalása során megkérdezte a legfőbb ügyésztől: miért nem  hallgatták ki, mint mondta, még tanúként sem, a törvénytelen  adatgyűjtés résztvevőit?   
Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában közölte: az UD Zrt.-vel  kapcsolatos nyomozás nem minősíthető abszurditásnak és a nyomozás  nem volt sikertelen.   
Mint mondta, az fokozott ügyészi felügyelet a törvényesség  biztosításában állt, melynek során az ügyész értékelte egyebek közt  a nyomozási tervet. Az adatgyűjtés tekintetében bűncselekmény nem  valósult meg, ezért tanúkihallgatásokra már nem kerülhetett sor -  jelentette ki.  
Kiemelte: a szocialista képviselő által, az interpellációban  megnevezett személyek tanúkénti kihallgatása törvénysértő lett volna.  
A szocialista képviselő nem fogadta el a választ, és az  Országgyűlés sem 143 igen, 152 nem és 26 tartózkodás mellett.  
Nyakó István válaszában közölte: azért nem tudja elfogadni a  legfőbb ügyész válaszát, mert nem kapott konkrét választ arra, hogy  mi a konkrét tartalma a fokozott ügyészi felügyeletnek.  

A Fidesz az oktatásügy "drámai elszegényedéséről"  
Pánczél Károly (Fidesz) arról beszélt, hogy 2002 óta több  tucatnyi kormányzati programban oktatási ígéretek tömkelegét tették  a leszakadó társadalmi csoportoknak.  
Hozzátette: a kormány 100 milliárd forintot meghaladó mértékben  csökkentette az oktatási támogatások összegét.  
Mint mondta, a kormány ígért óvodai férőhely bővítést, a  falvakban iskolakorszerűsítést, ígértek a cigányságnak integrációt,  de, mint kiemelte, a roma tanulóknak most rosszabb a helyzetük, mint  valaha.  
Feltette a kérdést a kormány képviselőjének: hány iskolát,  óvodát zártak be, és hányat építettek, újítottak fel a csaknem nyolc  év alatt?  
Arató Gergely államtitkár válaszában fontosnak nevezte az  oktatás esélyegyenlőségről való beszédet. Közölte: az uniós  támogatások keretében 2007 és 2013 között 120 milliárd forintot  költenek iskola felújításra.  
Integrációs programban 1.500 intézmény vesz részt, és ebben a  programban pedagógusok is kapnak többlettámogatást - közölte.  
Az államtitkár válaszát az ellenzéki képviselő nem fogadta el,  az Országgyűlés 182 igen, 156 nem és három tartózkodás mellett igen.  

A KDNP a megváltozott munkaképességű emberek helyzetéről  
Soltész Miklós (KDNP) arról beszélt, hogy az unióban 40  százalékát foglalkoztatják a megváltozott munkaképességű embereknek,  szemben a magyarországi 7-9 százalékkal.  
Mint mondta, tovább nehezíti a megváltozott munkaképességű  emberek és a fogyatékkel élők helyzetét, hogy szeptember elsejétől  szünetel az akkreditációs tanúsítvány kiadása, és az új  bértámogatási kérelmek befogadása is.  
Feltette a kérdést: mi az oka annak, hogy csupán 63 ezer  megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak ma az országban?  
Korózs Lajos államtitkár azt válaszolta: a megváltozott  munkaképességű emberek tíz százaléka vett részt tartós, támogatott  foglalkoztatásban. Hozzátette: a foglalkoztatotti körbe kell sorolni  azokat is, akik tagjait azért foglalkoztatják, hogy az elvárt  mértékű foglalkoztatási szintet tudják teljesíteni.  
Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés  azonban 168 igen, 145 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta.  

A Fidesz a közúthálózatról  
Manninger Jenő (Fidesz) arról beszélt, hogy az országos  közúthálózat nagy részén balesetveszélyes a burkolat, a Kresz táblák  pedig elhasználódtak. Míg az autópályákat állandóan újítják, ezen  utak állapotjavítására sincs pénz - tette hozzá.  
Véleménye szerint nincs egységes közútkezelői szabályzat, és a  balestek számának csökkenése sem éri el az európai Fehér Könyvben  kiadott célkitűzést.  
Kiemelte: 2005-ben szétverték a közútkezelői állami szervezetet,  elbocsátották a szakemberek nagy részét, az "ottmaradottakat  megfélemlítik".  
Mint mondta, a közútkezelés állami feladat szerte Európában.  
Oláh Lajos államtitkár közölte: 2002 és 2008 között a  gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése élvezett elsőbbséget.  Hozzátette: az elmúlt egy évben 700 kilométer fő és mellékút újult  meg.  
Hangsúlyozat azt is: létezik egységes közútkezelői szabályzat.  
A választ a képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés 177 igen,  148 nem mellett azonban igen. 


15:30
A Fidesz a 2006. októberi rendőri fellépésről
Révész Máriusz, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy három év alatt nem sikerült tisztázni, hogy mi történt 2006. október 23-án. Emlékeztetett arra, hogy rendőrök aznap őt úgy megverték, hogy az akkor történtekből nem emlékszik semmire.
Kijelentette, hogy az aznapi események szégyenteljesek, történjenek bárkivel, de az ügy utóélete még szégyenteljesebb. Kijelentette, hogy Bene László, az akkori országos rendőrfőkapitány hazudott, amikor azt mondta, hogy a rendőrök hívtak mentőt a képviselőhöz. Hozzátette, hogy a rendőrök folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a tárgyalás során, ezért nem is dönthető el, hogy kik a tettesek.
Révész Máriusz azt mondta, hogy nem töltené el elégtétellel, ha a közrendőröket elítélnék az ő ügyében, mert nem ők a valódi felelősek, hanem Gyurcsány Ferenc és kormánya, akik "ilyen állapotokat teremtettek az országban". Úgy fogalmazott, hogy nem elfogadható, ha a rendőrséget és a titkosszolgálatokat politikai célokra használják.


KDNP a vasúti változásokról
Molnár Béla (KDNP) arról beszélt, hogy múlt hét csütörtökön az MR1 Kossuth rádió felkérése ellenére sem a MÁV, sem a közlekedési tárca nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan változik december 13-án a menetrend.
Közölte, hogy múlt hét csütörtökön a közlekedési tárca még nem rendelte meg a közszolgáltatást, pedig tudható volt, hogy két nap múlva meg kell változnia a közlekedési menetrendnek. Mint mondta, ezért azt sem lehetett tudni, hogy a Volán társaságok hogyan fogják vasárnaptól pótolni az aznap már nem közlekedő vonatokat.
A politikus véleménye szerint a vonalbezárásokról hozott döntéseket semmiféle felmérés nem előzte meg.
A kormány részéről válaszoló Hónig Péter közölte, hogy hozzá nem érkezett hír a menetrendváltást követő közlekedési zavarokról, pedig ha komoly fennakadás történt volna, arról biztosan értesítik. A közlekedési miniszter hozzátette, hogy a minisztérium a képviselő állításaival szemben már korábban jóváhagyta a menetrendet, és a szolgáltatást megrendelte mind a MÁV-Starttól, mind pedig a GYESEV-től.

Az SZDSZ mérleget vont 2009-ről
Kóka János (SZDSZ) távirati stílusban vont mérleget 2009-ről. A frakcióvezető beszédében többek között azt emelte ki, hogy Gyurcsány Ferenc "harmadik verziójú" költségvetése két hét alatt megbukott, ezt követően Bajnai Gordon vállalta el a miniszterelnöki posztot. Kitért arra, hogy az új kormány a nemzetközi szervezetek segítségével megállította az országot "a szakadék szélén". Kijelentette, hogy az MSZP és a Fidesz viszont az eddig elhangzott ígéreteik alapján könnyen tönkretehetik az eddigi eredményeket, pedig az ország lekerült a nemzetközi szégyenpadról és a kilátások már pozitívak.
Azt mondta, hogy eközben viszont fájóan hiányzik az ügynökkérdés, valamint a párt- és kampányfinanszírozás ügyének megoldása.
A frakcióvezető az átmeneti stabilitásra leselkedő veszélynek nevezte, hogy azt tönkre lehet tenni "egy kis átmeneti populizmussal".
Kitért arra is, hogy az amerikai kongresszus a közelmúltban elítélő nyilatkozatot fogalmazott meg Magyarországgal szemben.
Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában arról beszélt, Magyarország be tudta bizonyítani, hogy a válságos világgazdasági helyzetben gyorsan és rugalmasan alkalmazkodik a kihívásokhoz.
Kijelentette, az elfogadott költségvetés jól mutatja, hogy a helyzet stabilizálódik. Szavai szerint a büdzsé elfogadását követően stabil maradt a forint, kedvező maradt az ország kockázati besorolása, fellendült az állampapír- és a részvénypiac.
Megjegyezte, hogy ha eluralkodik a populizmus, az viszont mindent tönkretehet.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. nüs 2009. december 17. 19:19
    „Késő van már ne hívjuk az istent,
    késő van már mi basztunk el mindent.
    Késő van már nem látok kiutat,
    késő van már a közöny nem öntudat.

    Nekem ne mondja senki te se magyarázd,
    elbújtunk magunkban mint mindenki más
    Semmink sem volt már csak a tagadás,
    nem volt bölcsebb nálam se Álmos se Tamás.

    Késő van már!
    Késő van már!
    Késő van már!

    Késő van már nem vezetlek téged,
    Késő van már a szégyen eléget.
    Késő van már kiürül a pohár,
    Késő van már az én időm lejár.

    Azt hittük, hogy jobb lesz ha nincs mély fájdalom,
    A bocsánat győzzön ne bűn, ne rágalom.
    Nem lett senki bűnös mindenki áldozat,
    Művirág a síron szar a szőnyeg alatt.

    Késő van már!
    Késő van már!
    Késő van már!

    Semmiben sem bíztunk én sem te benned,
    te sem tettél semmit hát nekem se kellett.
    Kerestük kutattuk miben vagyunk mások,
    s nem, hogy miben egyek, barátok.

    Piac lett a város, a falu meg gyarmat,
    a szomszéd néni kérdi - még mit akarnak,
    Fesztivál az ország mindenki jól mulat,
    körtáncot járnak, a disznók és az nyulak.”
  • 39. load 2009. december 17. 06:54
    „36. pancser
    Ne példálózz velem, mert én más logika alapján gondolkodok mint te!
    Te azt nézed, hogy mi jó a Fidesznek, ahelyett, hogy az ország érdekét tartanád szem előtt.
    Az ország érdeke a minél rövidebb és minél olcsóbb kampány, az egyfordulós választás, az átlátható limitált kampány költségek, a kisebb létszámú frakciók és a tényleges költségekhez igazodó képviselői költségtérítések lennének.
    Te most ezt nem tartod időszerűnek, mert így jó a Fidesznek.
    Ha a szekfűs pártsovinizmus helyett a narancsos fog érvényesülni ugyan mi változik?
    ,,Lesz kisebb parlament ebben biztosak lehettek csak nem az MSZP fogja diktálni." mondod, de engem ezzel nem győzöl meg.
    Azért, mert ha a Fidesz a saját pártérdekeit szem előtt tartva előnytelennek találja a képviselői létszám csökkentést, a hozzád hasonló kritikátlan pártelkötelezettek azonnal tapsolni fognak ezen ötletnek és minden marad a régiben.”
  • 38. Imcsi 2009. december 15. 17:12
    „kivagyokén: "Én X-et, vagy Y szavaztam meg, másokkal együtt, hogy engem, minket képviseljen Magasról teszek a párt érdekeire."
    Egyetértek. Ezért sincs értelme sztem a listáknak! Egyéni körzetek vannak, és kész!”
  • 37. kivagyokén 2009. december 15. 16:05
    „Olvasgatom a hozzászólásokat, és nagy csodavárásokat értelmezek belőle. Ugyan miért lenne más? Ez az én véleményem, tehát nem kell egyetérteni vele. A 23. hozzászólásban kifejtették a helyelosztást. Az egyik fele az MSZP kisebb bukást akar, lehet, de a másik fele lehet az is, hogy a FIDESZ nagyobb arányban akar részt nyerni. Miért ne? 4 éve a virágra szavaztam. Nem meggyőződésből, hanem naivan azt hitte, ezek már eleget loptak, végre talán azzal is foglalkoztak, amiért a pénzüket kapják. Természetesen én naiv tévedtem. Előkerül a második harmadik vonal, és ugyanolyan lelkesen tömi a saját zsebét. Ezt el.. ahogy Fletó mondaná. A narancs mitől lenne másabb? ,,Országmentő" Viktor ígér pénzt, paripát, fegyvert, az elszámoltatás után jólétet, MOST a választás ELÖTT. Természetesen addig mindegyiknek nagyon fontosak vagyunk. Kit akar elszámoltatni? Ellenzékiként mást nem csináltak, mint köpködtek, és látványosan kivonultak, kollektíven a teremből. Egyszer próbálnám meg a munkahelyemen, az ajtóig kísérnének, hogy nehogy visszamenjek. A következő 30 év is azzal telik el, hogy ha TE ezt elmondod rólam, akkor ÉN azt elmondom rólad! Aztán meg amitől forog a gyomrom, amikor a PÁRT ülésen eldöntik (és itt tökmindegy szerintem melyikről beszélünk) mi a jó a pártnak. Kit érdekel?! Én X-et, vagy Y szavaztam meg, másokkal együtt, hogy engem, minket képviseljen Magasról teszek a párt érdekeire. A hülye is látja hogy ki fog veszteni, csak az a kérdés, mekkora lesz a zuhanás mértéke. Ettől függetlenül ugyanakkora szarban leszünk mint eddig”
  • 36. pancser 2009. december 15. 16:00
    „Ahhoz a Fidesznek meg kellett volna hülyülni, hogy ezt megszavazza. Az új választójogi törvény kidolgozása MSZP többségű parlamenttel? Lehet, "load" meg néhányan ölrültek volna ha a legnagyobb ellenzéki pártnak elmegy az esze, de nem ment el 1:0 a Fidesz javára! Lesz kisebb parlament ebben biztosak lehettek csak nem az MSZP fogja diktálni.”
  • 35. Dr.Horváth 2009. december 15. 14:12
    „Bizony, bizony ragaszkodnak a sámlihoz a T. Képviselő urak/elvtársak. Már régen is megmondták az okosok: A politika egyik ismérve, hogy hatalomra törekvő tevékenység. Aztán, hogy a hatalmat hogyan és kinek az érdekében gyakorolják, az már rajtuk múlik. (Tapasztalat szerint ritka az önzetlenség e körökben...)”
  • 34. Phobos 2009. december 15. 13:22
    „A Fidesz 176 képviselőjelöltje közül egy gyors vizsgálat alapján legalább 135-nek van más közpénzből fizetett pozíciója. A párt honlapján lévő személyleírások persze sok tisztséget eltitkolnak, de pusztán a fővárosi és megyei közgyűléseket, valamint - csak akiknél más poszt nem volt felsorolva - a választókerületek központjának önkormányzatát vizsgálva 45 jelölt esetében derül ki, hogy valami közfunkciót elhallgat a Fidesz. Alább a kiegészítések listája, és azon 41 jelölté, akinél egy ilyen felületes vizsgálat nem mutat ki álláshalmozást. E fideszeseket egyelőre megilleti az ártatlanság vélelme, persze ők is lehetnek önkormányzati képviselők akár választókerületük egy másik településén, vagy ,,dolgozhatnak" külsős bizottsági tagként”
  • 33. Reális 2009. december 15. 13:06
    „Sebaj,majd a gyerekeket nevelő becsületes adófizetőkön megspórolnak mindent!”
  • 32. Hedon 2009. december 15. 12:39
    „#30

    Sajátos egy gondolkodás, de ez is vélemény.
    Az elmúlt 20 évből 12 év mszp-szdsz kormányzás és 4 év Fidesz kormányzás volt.
    Medgyessy Péter még 2003-ban nyilatkozta, hogy az Euro 2007-es bevezetésének
    semmilyen akadálya nincs a gazdasági mutatók rendben vannak.
    Sőt még ezután jött a ,,pannon puma" és a dübörgő gazdaság korszaka is.
    Az ország 2004-től -Medgyessy megbuktatása - Gyurcsány színrelépése óta
    egyértelműen lejtőn van. Ebből azt kihozni, hogy minden párt egyformán hibás
    bizony sajátos logikára utal. Attól tartok, azonban hogy ez sokkal inkább egy tudatos, mindent összemosó a ,,xart mindenkire szétkenni"szándékra vall.
    Dicsőség (volt ilyen ?) az mszp-é a balhé egyformán mindenkié.
    Egyébként pedig az mszp ha őszintén (bocs ilyet ők már nem ismernek) gondolta volna
    a csökkentést akkor 200/386 arányban lecsökkenti a listás és egyéni helyek számát.
    Akkor pedig 90 egyéni és 110 listás helyről nyújtott volna be törvényjavaslatot.
    De Ők a lecsökkentés hamis (egyébként népszerű) jelszava alatt ármánykodni akartak.
    Amit persze az mszp-s hívők is tudnak de jól felfogott érdekük hogy most játsszák a hülyét.”
  • 31. Kamikatze 2009. december 15. 11:45
    „Hedon, nem kell a rizsa. Istenesítitek a Fideszt, meg a Jobbikot, és ugyanúgy fogjátok őket szapulni mint most a baloldalt. Egyforma mind, csak a hatalom elérése a lényeg.”
  • 30. Kamikatze 2009. december 15. 11:43
    „Az elmúlt 20 évhez a szocdem féle evolúciós oldalágak is hozzájárultak nem kis mértékben, a felelősség a fideszt, a szociáldemokratákat és az mdf-et is ugyanúgy terheli. Nem kell hárítani!”
  • 29. szocdem 2009. december 15. 11:32
    „HEhehehe!

    Még jó hogy nem szavazták meg a kissebb parlamentet! Nagyon helyes! Az MSZP élethalálharca ezzel a végéhez is ért! Az egyéni bejutók miatt a Fidesz legkevesebb 70% -ot fog elérni, az mszp jó ha eléri az 5%-ot.
    Úgy kell nektek kedves álbaloldaliak! M. teacher üdvözöl benneteket - a nagy kísérlet nektek sem sikerült! Ahoz elébb egy rendes, működő gazdaságot kellett volna létrehozni, nem a gyengét elherdálni! Olvasgassátok a Kalapácsos Embert online kedves szocik, ott lehet hogy rádöbbentek mi lett volna a dolgotok az elmúlt 20 évben!”
  • 28. Pistike 2009. december 15. 10:37
    „Az, hogy kisebb legyen a parlament, önmagában kevés. A pártlistás bejutást is MEG KELL szüntetni!”
  • 27. janika 2009. december 15. 10:22
    „Már fél a FIDESZ, hogy, ha kissebb lesz a parlamenti lét szám, akkor ismét kissebbségben maradnak!”
  • 26. Feri1 2009. december 15. 09:18
    „Hedon leírta az igazságot.

    Viszont amit jerry írt, az butaság, hülyeség, egy ostoba tudatlan ember víziója. Videófelvétel van, hogyan történt! De ez ezt az ... embert nem érdekli. Igazi Gyurcsány-tanonc! Inkább nem íron tovább, biztos vagyok a moderálásban.”
  • 25. Csetneky 2009. december 15. 09:08
    „Az okoskodóknak ajánlom figyelmébe a 23. hozzászólást. Szó szerint ez a helyzet. Viszont a 18-asnak is igaza van. Valóban csak a legprimitívebbek nem látják, hol lóg ki a lóláb. Talán segít, ha elolvassák a 23-ast.”
  • 24. pancser 2009. december 15. 08:49
    „18-hoz! Meg lesz a kisebb parlament csak nem ezek fogják megszavazni akik mögül elfogytak a támogatók. Nem kell MASZOP púder!”
  • 23. Hedon 2009. december 15. 08:47
    „A szocik úgy akarták csökkenteni a képviselők létszámát, hogy az elsősorban
    az egyéni képviselői helyeket érintse.
    Miért is?
    A parlament létszáma 386 fő ebből 176-t egyéniben lehet nyerni
    210-t pedig listáról osztanak ki.

    Az egyéni helyeket első körben 50%+1 szavazattal el lehet megnyerni
    második körben : elég egyetlen szavazattal nyerni (még 50% sem kell )
    Vagyis jövőre a Fidesz jó eséllyel a 176-ból megnyer 150-t.
    Ez kb 85%-os győzelem.
    Nyilvánvaló hogy a listán az mszp közel sem fog ennyire veszíteni.

    Ezért a mandátumok kiosztása, csak listás eredmények alapján jóval
    kisebb vereséget jelentene az mszp-nek. Így aztán nem véletlen,
    hogy a minimális különbséggel is elveszíthető helyeket akarták megszüntetni.

    Árulkodó egyébként, hogy a szocik a hétvégi kongresszusukon nem az egyéni
    Indulókkal voltak elfoglalva, hanem azon ment a helyezkedés, hogy a pártlistán
    kik kapnak helyet az első 75-ben.
    Mintha az egyéni győzelmekben annyira nem bíznának.

    Tehát a javaslatuk totál álszent, és csak arra ment a játék hogy a Fidesz több mint
    50%-os támogatottságát (és valószínűsíthető győzelmét) hogy lehet a legjobban
    minimalizálni a képviselői mandátumok kiosztásakor.”
  • 22. sopronilakos55 2009. december 15. 07:54
    „Hajrá Jobbik!
    Szebb jövőt!”
  • 21. 2semleges34 2009. december 15. 06:45
    „Orbán se jöjjön,ő még rosszabb lesz ezeknél is.Alig egy hónapja két kézzel verte a mellét,ha hatalomra kerülnek 200 fő-re leviszik a létszámot.Itt volt az alkalom nem tett érte semmit.Akik vannak hazugok.Aki jön még hazugabbak mint ezek.Patriot!Kiváncsi leszek egy év mulva a véleményedre.Akkor lesz csak sok parazita!Az egész politikai jobb-bal oldal hazug,becsapják az embereket,persze csak akit tudnak,Sajnos ezekből nagyon sok van!”
40 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szamurájkarddal esett volt barátnőjének és annak új barátjának

Szamurájkarddal támadt egy férfi két emberre Salgótarján belvárosában hétfő este, az áldozatokat kórházban ápolják. Tovább olvasom