Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

OGY - Tíz órán át tárgyalhatja a Ház a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetését

Az Országgyűlés ma tízórás vitakerettel tárgyalhatja azt a kormánypárti alkotmánymódosítási javaslatot, amely alapján a korkedvezményes nyugellátás csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, munkaképesség esetén pedig megszüntethetővé válhat.

A parlament napirendjére kerül még emellett a költségvetési csalás tényállásának kabinet által kezdeményezett bevezetése is.

Lázár János és Balsai István fideszes képviselők pénteken terjesztették az Országgyűlés elé alkotmánymódosítási javaslatukat, amely rögzítené: nyugdíjat az kaphat, aki betöltötte az általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Ugyanakkor törvény rendelkezhet arról, hogy a korhatárt még el nem érők is részesülhessenek nyugdíjban. A javaslat indoklása arra utal, hogy ez például a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozhat.

A módosítás szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető".

A Ház emellett ma foglalkozhat a büntető törvénykönyv (Btk.) kormány által javasolt kiegészítésével, amely két új tényállást: a költségvetési csalást és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti jutatással való visszaélést vezet be.

A kabinet indoklása szerint erre a táppénzcsalások, rokkantsági nyugdíjjal összefüggő visszaélések csökkentése miatt van szükség. A Btk. módosítása után két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók ezen bűncselekmények elkövetői.

A parlament elé kerül továbbá a kormány lakásszövetkezetekről, valamint társasházakról szóló törvénymódosítási kezdeményezése is. Ez alapján a bíróság ügygondnokot rendelhetne ki, ha a lakásszövetkezet tagja nem veszi át fizetési felszólítását, míg végrehajtás esetén a végrehajtó is megtehetné ugyanezt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy kamion az M5-ös autópályán - meghalt a vezetője

Meghalt egy kamiont vezető férfi, aki járművével felborult az M5-ös autópályán kedden hajnalban Kecskemét mellett. Tovább olvasom