Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

OGY - Még mindig téma a vasárnapi nyitva tartás

A bevándorlásról, a vasárnapi zárva tartásról, a termékbemutatókról, a létminimumadatok közléséről és a határzárról volt szó pénteken napirend előtt az Országgyűlésben.

10:50 - A bevándorlásról, a vasárnapi zárva tartásról, a termékbemutatókról, a létminimumadatok közléséről és a határzárról volt szó pénteken napirend előtt az Országgyűlésben.

LMP: a kormány nem a megoldásra törekszik a bevándorlás ügyében

Schmuck Erzsébet (LMP) szerint a magyar kormány inkább a hangulatkeltésre mintsem a megoldásra törekszik a bevándorlás, a migráció problémája kapcsán. Annak kialakulását globális okokkal magyarázta, ezért szorgalmazta, hogy az emberiség ismét tanuljon meg spórolni. Elkerülhetetlennek nevezte a globális pénzügyi rendszer reformját is. Az LMP-s politikus azt mondta, "a háború nem videojáték", ezért meg kell fékezni az imperialista erőpolitikát.

Schmuck Erzsébet szerint ezekben a kérdésekben az EU súlyánál fogva képes arra, hogy valódi változást érjen el.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerint a globális megoldások hosszú távon hozhatnak eredményt, de Magyarország nem engedheti meg hogy tovább várjon. Ezt azzal magyarázta, hogy míg Európában 30, addig Magyarországon 800 százalékkal nőtt a bevándorlók száma.

A határokat meg kell védeni - hangoztatta, és rámutatott, hogy ennek érdekében határozták meg a biztonságos harmadik ország fogalmát.

MSZP: legyen népszavazás a vasárnapi zárva tartásról!

Lukács Zoltán (MSZP) arra szólította fel a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság hagyjon fel "a pártos magatartással" és engedje át az MSZP népszavazási kérdését a vasárnapi zárva tartás ügyében. Rámutatott, hogy a jogszabályt a társadalom nagyobb része nem támogatja. Szerinte a törvény miatt háromezren veszítették el munkájukat és 387 ezer plusz munkaórát kell dolgozniuk azoknak, akik maradtak.

Bírálta Baldauf Lászlót, a CBA elnökét, aki szerinte elismerte, hogy ők lobbizták ki a zárva tartást. Kitért arra is, hogy a CBA vezére azt azért elérte, a Balaton mellett két üzletét is piaccá nyilvánítsák, így azok vasárnap is nyitva tarthatnak. Megint az önök oligarcháik tudnak gazdagodni - mondta a kormánypárti képviselőknek.

Tállai András, Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: végre van egy ügy, amiben következetes az MSZP álláspontja, azaz nem támogatja 150-200 ezer kereskedelmi dolgozó pihenését.

Szerinte minden negatív várakozás megdőlt a zárva tartás bevezetése, március 15-e óta. Az ország elfogadja a döntést, a 200 négyzetméter alatti üzletek működnek vasárnap is, nem dolgoznak kevesebben a kereskedelemben - mondta. Hozzátette: egyetlen egy szakszervezet, érdekvédelmi szervezet sem lépett fel az intézkedés ellen.

KDNP: korlátozni kell termékbemutatókon a visszaéléseket

Harrach Péter (KDNP) a pártja által az árubemutatókkal kapcsolatos visszaélések csökkentése érdekében benyújtott törvényjavaslatot ismertette. A benyújtás indokaként a többi között azt jelölte meg, hogy ezeknek a bemutatóknak a 75 százalékát szélhámosok rendezik.

Elmondta, a kereskedelmi törvény módosításával ügyfélszolgálat létrehozását írnák elő ezeknél a cégeknél, de módosítanák a reklám- és a pénzintézeti törvényt is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint ezek a csalók azt használják ki, hogy az idős emberek egyedül élnek és ezek a termékbemutatók társasági eseménynek számítanak neki.

Beszámolt arról is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a termékbemutatók elsöprő többségénél törvénysértés talált, és 2010-14 között jelentősen megnőtt az írásos panaszok száma is, amelyekben azt tették szóvá, hogy nem tudtak élni az elállás jogával.

Jobbik: politikai döntésre szűnhet meg létminimum publikálása

Gyüre Csaba (Jobbik) véleménye szerint politikai döntés állhat amögött, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezi a jelenlegi módszertanon alapuló létminimum publikálását. Emlékeztetett arra, hogy az első világháború óta állítják össze a létfenntartási adatokat.

Az ellenzéki politikus a döntés mögött azt látta, hogy a kormányzati sikerpropagandába nem illeszthető bele a négymillió szegénységgel küzdő ember, pedig ez nem a mutató hibája. Hozzátette: a kormány nem keres valódi válaszokat a problémára, a Jobbiknak azonban valódi javaslatai vannak. Ezek között említette az áfacsökkentést és a többkulcsos adórendszert.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára visszautasította, hogy kormányzati nyomásra változtatna a KSH a módszertanán, azt ugyanis nemzetközi standardok alapján saját maga határozza meg. Szerinte az sem igaz, hogy négymillió szegény ember lenne Magyarországon.

A KSH döntését ismertetve közölte, a hivatal a létminimum módszertanának problémáival évek óta küzd, annak elnevezése is megtévesztő, mivel a lét puszta fenntartása helyett egy elfogadható minimális életszínvonalat mutat.

Fidesz: a magyar-szerb barátságot nem ronthatják el a bevándorlók

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) szerint az adatok ismeretében egyértelmű, hogy indokolt a műszaki határzár a magyar-szerb határon. Hozzátette: idén eddig több mint 70 ezren érkeztek Magyarországra a zöldhatáron.

Vitatta azt, hogy a határzárral megromlik a magyar-szerb viszony, és ennek igazolására a két kormány szerdai együttes ülése utáni nyilatkozatokat hozta fel. Szerinte ezt a barátságot sem a gazdasági bevándorlók, sem a bevándorláspárti ellenzék nem ronthatja el.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: Magyarország és Szerbia között soha ilyen jó, zökkenőmentes és hatékony nem volt az együttműködés. Beszámolt a két ország közötti kedvező gazdasági adatokról, majd elmondta: világossá tették a szerbek előtt, hogy az ideiglenes határzár a kétoldalú együttműködést nem érinti.

11:30 - Az  alapítványok működéséről és a szerencsejáték szervezéséről szóló  jogszabályok módosításának bizottsági jelentéseit tárgyalta pénteki  rendkívüli ülésén az Országgyűlés.   
    
A képviselők a napirend előtti felszólalásokat követően  döntöttek arról, hogy a földgázellátásról szóló törvény módosítását  házszabálytól való eltéréssel tárgyalják; az ideiglenes biztonsági  határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények  módosítását pedig kivételes eljárásban vitatják meg. Utóbbi  összevont vitája és a határozathozatal hétfőn lesz.  

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil  szervezetek működéséről és támogatásáról szóló jogszabály-módosítások  

Vas Imre (Fidesz) a parlament törvényalkotási bizottságának  (TAB) többségi véleményét ismertetve azzal indokolta a  módosításokat, hogy rendezni kívánják azon helyezet, amikor az  alapító meghal vagy jogutód nélkül megszűnik.   

A bizottság MSZP-s tagja, Bárándy Gergely elfogadhatatlannak  tartotta a változtatás motivációját, szerinte annak lényege, hogy a  csepeli önkormányzat megszerezhesse a Munkásotthon Alapítványt és  emiatt személyre szabottan alkot jogszabályt.  

Ikotity István (LMP) azt bírálta, hogy a módosítás nem teszi  sokszínűbbé a civil életet, egy forinttal sem ad nekik több forrást,  hanem a munkásotthon megkaparintásáról szól, ezért szégyelli magát  az előterjesztő helyett.  

Szabó Szabolcs (független) azt hangoztatta, hogy a csepeli ügyet  tárgyalásos úton kellett volna rendezni. Értékelése szerint valóban  meg kell találni a módot, hogy az önkormányzat birtokon belülre  kerüljön, de ezt szerinte kompromisszumokkal kell elérni.  

Staudt Gábor (Jobbik) is azon a véleményen volt, hogy a törvényt  számos ponton lehetett volna még módosítani. Úgy vélte: a  munkásotthont Németh Szilárd fideszes képviselőhöz köthető köröknek  kívánják átjátszani. Azt is szóvá tette, hogy az ingatlant korábban  "MSZMP-s káderek" játszották át, az ezzel összefüggő elszámoltatást  támogatnák.  

Az előterjesztő Németh Szilárd (Fidesz) úgy reagált a vitában  elhangzottakra, hogy a félelmet, megkaparintást, személyes bosszút  emlegető ellenzéki képviselők üldözési mániában szenvednek, amire  "jó gyógyszerkészítmények vannak". Bírálta azt is, hogy az ellenzék  számára a civilek a teljes ellenzéki szegmens takarják, rögtön  civilekké válnak, ha el akarnak érni valamit. A kormánypárti  politikus azt is felvetette, hogy kik és hogyan adták össze az  alapítványt és hogyan hagyták leromlani a csepeliek tulajdonát. Azt  emelte ki: az önkormányzat a csepeliek hasznára szeretné üzemeltetni  a létesítményt.  

A szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosításáról  

Salacz László (Fidesz) a TAB többségi véleményéről szólva azt  mondta: a jogszabály módosítás a társadalmi kockázatok mérséklését,  a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesülését és az illegális  szerencsejáték elleni fellépést célozza. A javaslat az online  kaszinók működésének részletes szabályozását is lefekteti annak  érdekében, hogy a hazai szervezők törvényesen végezzék  tevékenységüket.  

Tukacs István (MSZP) a bizottság ellenzéki véleményét ismertetve  bírálta, hogy a jogszabály nem orvosolja a valódi gondokat, viszont  szinte megnevesíti a lehetséges szervezőket. Kétségesnek nevezte,  hogy a jogszabály orvosolni tudná az illegális  szerencsejáték-szervezést, a költségvetésnek pedig bevételkiesést  jelent, ha az egyik szegmens koncessziómentes lesz.  Elfogadhatatlannak ítélte a személyre szabott törvényhozást és szóvá  tette a Flipper Múzeum ellehetetlenítését is.  

Ikotity István (LMP) a jogszabályok önkényes felülírásának  minősítette a változtatást, ami szerinte néhány kiválasztott  "szupergazdag oligarchának" kedvez. A siker feltétele a  kormánypárttal ápolt jó viszony, s ha a tehetségnek, szorgalomnak  nincs becsülete, akkor hiába várja az ország a társadalom innovációs  hajlandóságának erősödését - összegzett az ellenzéki politikus.  

Egyed Zsolt (Jobbik) is azt hangoztatta, hogy a módosítást két  embert juttat vagyonhoz, akik nem szűkölködnek most sem, s ezt  jogosan kelt felháborodást a társadalomban. Értékelése szerint a  nyerőautomaták betiltása családok ezreinek vette el a megélhetését,  miközben most számítógépen anélkül játszhatnak az emberek, hogy  elmennének a helyi italboltig.   

Az előterjesztő Bánki Erik (Fidesz) azt elhangzottakra azt  felelte: nem elosztják a piacot, hanem szabályozni igyekeznek és  fellépnek az adófizetés megkerülésével működő szolgáltatók ellen.  Visszautasította, hogy bárkinek a megélhetését elvették volna,  szerinte családok tízezreinek a megélhetése maradt meg azzal, hogy a  szenvedéllyel bírókat elzárták a lehetőségtől, hogy eljátsszák a  család pénzét. Azt is kiemelte: több szolgáltató is részt vehet a  szervezésben, a sportfogadás liberalizálásának lehetőségét  ugyanakkor elvetik, azt csak állami tulajdonú cégek végezhetik. A  kormánypárti politikus a játékosvédelmi intézkedésekről - például  önkizárásról - és a kiskorúak kitiltásáról szólva elmondta: ezzel a  hazai jogszabály felzárkózik az uniós szabályozáshoz.

12:55 - Az alapvető  jogok biztosának és helyetteseinek 2014. évi tevékenységéről szóló  beszámoló és az Állami Számvevőszék működéséről szóló beszámoló  összegző módosító javaslatának vitáival folytatta munkáját pénteken  délelőtt az Országgyűlés. Elkezdődött a földgázellátási törvény  módosításának vitája is.   
    
Ombudsmani beszámoló  

Rubovszky György (KDNP) azt kérte rövid hozzászólásában, hogy a  képviselők támogassák a beszámolót és a jelentést.   

Fuzik János nemzetiségi szószóló fontosnak tartotta a jelentés  megállapításait és szintén elfogadásra ajánlotta azt. Szavai szerint  készítői hiteles tükröt tartottak az egész társadalom elé.    

Gyüre Csaba (Jobbik) jelezte: nem fogják támogatni a beszámolót,  s a többi között az egészségügyi pontokat kifogásolta, hogy nem  valós problémákra világít rá. Az oktatás területéről a Klik, a  tankönyvellátás problémáit, az integrált oktatás megjelenítését  hiányolta és kritizálta.  Hiányosság még szerinte, hogy az  alaptörvény-módosítás nyomán nincs meg az egyén joga, hogy az  Alkotmánybírósághoz forduljon, ha törvénytelennek tart egy  jogszabályt. Szerinte az ombudsmannak sorozatosan kellene  felülvizsgálati kérelmeket benyújtani, de ez nem így történik.   

Tóth Bertalan (MSZP) azt mondta, hogy a beszámoló átfogó képet  ad a hivatal működéséről, a kiemelt jogok helyzetéről, a konkrét  ügyeket részletesen taglalja, több területet átölelve. A civil  szervezetekkel való együttműködés érzékelhető a beszámolóból, s azt  és a jelentést támogatják - közölte.   

Rubovszky György zárszavában arra hívta fel a figyelmet, hogy  amikor önálló ombudsman működött nem volt szószólói testület és az  ombudsman helyettesítési rendszer is szélesebb lehetőségeket ad.  

Állami Számvevőszék   

Ritter Imre, német nemzetiségi szószóló kiemelte: egy független,  felkészült apparátus által végezett vizsgálat objektív képet adhat a  nemzetségekről.  

Z. Kárpát Dániel szerint a beszámoló nem felel meg a törvényi  előírásoknak. Példaként említette, hogy nincsenek országos  összesített adatok, s nem ellenőriztek jelentős vagyonrészeket.  Szóvá tette ismét az országleltár hiányát.    

Józsa István (MSZP) úgy fogalmazott, valami van, de nem az  igazi. Azt javasolta, a szabályos gazdálkodás kikényszerítésére  haladéktalanul tegyenek lépéseket.   

Völner Pál (Fidesz) rámutatott: az ÁSZ 233 számvevőszéki  jelentést adott ki, ezzel egyre szélesebb körben tudta megindítani a  közpénzek rendbe tételét. Kiemelt figyelmet fordít az alaptörvényben  és a stabilitási törvényben rögzített államadósság szabályok  betartását elősegítse - közölte, s jelezte: 70 százalékkal nőtt az  ellenőrzöttek száma, 966 szervezethez jutottak el.  

A földgázellátásról szóló törvény módosításáról  

Miniszterelnökség: egy független adatgyűjtő és adatfeldolgozó  jön létre a földgázelosztási rendszerben   

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi  szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára célja egy  független adatgyűjtő és adatfeldolgozó intézményi modell  létrehozása, amely a földgázelosztási rendszeren belül közreműködik  az elszámolási  feladatok ellátásában.  

Rámutatott, hogy a ma Magyarországon a lakossági ügyfelek és a  legtöbb kis- és közepesvállalkozás gázfogyasztásának mérése nem napi  szintű, hanem egy statisztikai modell alapján becslés készül a  felhasználók várható földgázfogyasztásáról.   

Az államtitkár szerint az eddig gyakorlat szerint az  elosztótársaságok a becsült és a tényleges fogyasztás közötti,  úgynevezett korrekciós számításokat és az ahhoz kapcsolódó pénzügyi  elszámolásokat a kereskedő által nem ellenőrizhető módon vagy  egyáltalán nem is végezik, holott ez a gáztörvény értelmében  kötelezettségük lenne.   

Németh Lászlóné szerint a javaslat értelmében egy olyan  független, az energiahivatal szakmai felügyelete alatt működő,  központi szervezet jönne létre, amely pontos műszaki és forgalmi  adatokat kérne be az elosztótársaságoktól, ezzel pedig lehetővé  tenné, hogy az elszámolási folyamatok egységes, érdekmentes és  transzparens módon történjenek meg.   

Fidesz: a fogyasztóknak is előnyös a módosítás  

Riz Gábor (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar  földgázellátásban a hazai termelés az éves fogyasztás mindössze 20  százalékát fedezi, vagyis az import jelentős. Szerinte ezért az  egységes és átlátható gázpiac megteremtése elengedhetetlen.  

Hangsúlyozta, hogy a javaslat egy olyan rendszert hoz létre,  amely átlátható és ellenőrizhetővé teszi az elosztói elszámolások  rendjét. A módosítás következményeként említette, hogy rugalmasabb  lesz a szabad kereskedőváltás, csökkenthetők az energiaárak, és ez  végső soron a fogyasztóknak is előnyös.  

MSZP: nem a javaslatra  

Tóth Bertalan (MSZP) a 2015 februárjában létrehozott az MFB  tulajdonában lévő, Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF)  létrehozásával hozta összefüggésbe a törvénymódosítást.   

Szerinte az adatgyűjtésen túlmutat a törvény valódi célja, az  ugyanis az, hogy Lázár János irányítása alatt létrejöjjön egy olyan  adatbázis, amelyben mindenkinek a földgázhasználati adatai  rendelkezésre álljanak. Melyik családban hánykor fürdetik a gyereket  - illusztrálta, hogy mi derülhet ki az adatbázisból.  

Közölte, az előterjesztés feleslegesen drágíthatja a  földgázellátást a földgáz-elszámolási díj, és a gázvezetékeken  keresztül segít az államnak belopakodni a háztartásokba, és  szellemisége ellentétes az uniós egységes gázpiacára vonatkozó  célkitűzésekkel. Hozzátette: az MSZP nem támogatja a javaslatot.

13:20 - A KDNP  támogatta, a Jobbik a kérdéseire adott válaszoktól, az LMP pedig  módosító javaslatainak elfogadásától tette függővé a  földgázellátásról szóló törvény módosításának támogatását pénteken  az Országgyűlésben. A vita után a parlament plenáris ülése is véget  ért.   
    
KDNP: cél az egységes adatkezelési rendszer kialakítása  

Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt, hogy a javaslat előzménye a  Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) létrehozásáról szóló  kormányhatározat. Mint mondta, a mostani előterjesztés a KAF  működéséhez szükséges törvényi rendelkezéseket tartalmazza, illetve  a jelenlegi struktúrától eltérően a földgázelosztó rendszerhez  kapcsolódó egységes adatkezelési rendszer kialakítását.  

Úgy értékelt, a javaslat megalapozza az egységes, átlátható  földgázelosztási rendszeri elszámolás kialakítását.  

Későbbi felszólalásában Vejkey Imre azt is mondta, a KDNP  fontosnak tartja a rezsicsökkentés fenntartását, amit ez a  törvényjavaslat is elősegít.  

Jobbik: támogatás akkor, ha kielégítő válaszok érkeznek a  felvetésekre  

Kepli Lajos (Jobbik) véleménye szerint az adatgyűjtés nem  feltétlenül rossz, ha annak a rendszer javítása a célja, de a  kormány eddigi működése miatt háttérszándékot kell keresni. Ezért  nevezte pártját szkeptikusnak.  

Ugyanakkor azt üdvözlendő célnak nevezte, hogy az úgynevezett  korrekciós eljárás transzparens legyen, illetve hogy az adatgyűjtő  függetlenül, a piaci érdekektől mentesen működjön.  

Azt firtatta, hogyan használják fel a begyűjtött adatokat.  Reméli - folytatta -, hogy nem az a cél, hogy a kormányközeli  vállalkozások könnyebben jussanak hozzá az információkhoz.  

Közölte, az, hogy támogatni tudják-e a javaslatot attól függ,  mennyiben kapnak kérdéseikre megnyugtató válaszokat.  

Az LMP az "okosmérés" bevezetését szorgalmazta  

Ikotity István (LMP) szerint a földgázelszámolási díjjal egy  újabb közteher kerül a túladóztatott gázszolgáltatási szektorra,  ahol a szolgáltatók jelenleg is veszteségesek.  

Szorgalmazta, az "okosmérés", az "okoshálózat" bevezetését is.  Ennek előkészítése érdekében módosító javaslatot is benyújtanak. Ha  ezt megszavazzák a kormánypártok, az LMP újraértékeli az  előterjesztéssel kapcsolatos álláspontját, ha azonban leszavazzák, a  párt nem támogatja a törvényjavaslatot - közölte.  

Az LMP sem az energiaszolgáltatók értelmetlen terheinek  szaporításához, sem az "okosmérés" további elodázásához nem kíván  asszisztálni - összegezte Ikotity István.  

Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát  lezárta, Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi  szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára pedig  zárszavában azt hangoztatta, hogy nem újabb teherről van szó, a  felgyülemlő adatokat pedig a jogszabályoknak megfelelően fogják  felhasználni.  

Napirend után  

A jobbikos Novák Előd a 45 éve elhunyt Fekete István íróról  emlékezett meg napirend után.  

Frakciótársa, Lukács László György a július 1-jei  Semmelweis-napon tartott egészségügyi demonstrációról beszélt, úgy  fogalmazva, hogy a kormány nem hajlandó meghallani az ápolók hangját.  

Ezután Latorcai János a tanácskozást bezárta, közölve, hogy a  nyári rendkívüli ülésszak következő ülését hétfőn tartják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztik a hétvégére a kamionstopot

A nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból július 4-én és 5-én korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon. Tovább olvasom